Ne az iskolának, hanem az életnek tanuljunk.

Kezdő kutyatartóként számtalanszor felmerül a kérdés, hogy milyen módszerrel, eszközökkel kezdjük nevelni, tanítani négylábú kisbarátunkat.

Minél jobban belemerülünk, utánajárunk ennek a témának az útvesztőibe, annál inkább azt tapasztalhatjuk, hogy „némi” sikerpropaganda és komoly pénzösszegek kifizetése mellett csodálatosan modern gondolkodásmódú, kényszermentes, demokratikus, segítő csodaeszközökben bővelkedő képzési módszereket találhatunk. Természetesen ezen kiképzési módszereket „komoly” tapasztalattal rendelkező önmagukat „kiképzőnek” tituláló személyek nem kevés marketingtevékenységgel fűszerezve közvetítik irányunkba.  A tudásukkal bemutatkozásuk során szinte elkápráztatják a hallgatóságot, nincs az a kérdés, amire ne ugyanazt a választ kapnánk, ez a jövő modern gondolkodásmódú kényszermentes kutyakiképzési módszere. Az „agymosást” követően természetesen a gyakorlatban is bemutatják a tudásukat, amely a várakozáson felüli eredményekkel zárul. Látható, hogy a kutya és a tréner közti kapcsolat bizalmas és meghitt, mindketten felszabadultan „dolgoznak”, a legbonyolultabb mutatványok sorakoznak egymás után: karikákon ugrálás, létrán mászás, két lábon pörgés, levél dobás a postaládába, a tréner cipőjének kiválasztása, villanykapcsolás és még számtalan „logikai” feladat. A cirkuszi bemutató során a mutatványokat „csak” egyetlen icipici apró dolog befolyásolja, a jutalomfalattartó kiürülése, amely bekövetkezésével egyidejűleg véget is ér az előadás. Ezt követően megszívlelendő figyelmeztetéssel bocsájtják útjára a kezdő kutyatartót, „mindig akadhatnak olyan körülmények, amelyek hatására a legfegyelmezettebb kutya is csődöt mond, ezért a kutyát pórázról csak megbízhatóan körülzárt területen engedjük el”! Azt hiszem, bár sokan választják a modern „kutyabarátnak” mondott módszereket, egy városban élő családi kutyának legkevésbé sem a denaturált körülmények közötti mutatványok végrehajtására van szüksége. Bármennyire is furcsán hangzik, de a kutya élete függ attól, hogy képes-e a legváratlanabb helyzetekben is engedelmeskedni, uralkodni önmagán, felülkerekedni ösztönvilágán. Na, ezek a tulajdonságok elképzelhetetlenek a modern kutyabarát módszer követőinek.  Jogosan merül fel a kérdés, ebben a modern módszerben hol van a kutya? Hol vannak a veleszületett hajlamok, az ösztönökben kódolt kommunikációs formák? A cirkusz porondján a megfelelő feltételes reflexek kialakításával gyakorlatilag bármilyen állat rávehető bármilyen mutatványra, amire fizikai adottságai képessé teszik.

Mi akkor az igazság? Természetesen ez attól függ, hogy ki mit gondol értéknek a kutyatartásban.  Azoknak van igazuk, akik szerint a kutya a „legjobb, modern gondolkodású” nevelés mellett is kiszámíthatatlan marad, vagy pedig felkészíthető az életre úgy, hogy fizikai kényszerítő eszköz nélkül is megbízhatóan irányítható legyen? A válasz első sorban, a gondolkodásmódunkban, valamint a megfelelő szaktudásban és a tanítás módjában rejlik. Annak a kutyának, amelyet kizárólag jutalomfalatokkal tanítottak, a fegyelme pontosan annyit ér, mint egy jutalomfalat. Bármilyen inger, ami a jutalomfalat ígéreténél erősebb, érdekesebb a kutya számára, felül fogja írni a gazda vezényszavát, falatkáját így aztán nem csoda, hogy egy kerítésen kiugró macska láttán összeomlik minden látványos kiképzési eredmény, - gyakran még akkor is, ha a kutya pórázon van vezetve - megsemmisül a „produkció”, hiszen a modern gondolkodású gazda nagy örömére a kutya városnézésre indul. 

Higgyék el minden póráz a legváratlanabb pillanatban szakad el, természetesen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, ugyanígy csődöt mondhat az elektromos nyakörv, a klikker és a többi csoda szerkentyű is. Egy dolog van azonban, amely a gazdát soha nem hagyja cserben és mindig „kéznél” van, ez a gazda jól megalapozott tekintélye. A kutya tehát ne falatkákért dolgozzék, hanem dicséretért, simogatásért, szóbeli biztatásért, vagy akár csupán a közös tevékenység öröméért, és ha tartózkodnia kell bizonyos tiltott dolgoktól, azt azért tegye, hogy ezzel a gazda haragját, s a vele járó erődemonstrációt elkerülje. Ha ezt sikerül elérni, akkor a kutyát többé nem a póráz tartja össze a gazdájával, hanem annál sokkal erősebb láncszem: a falka tagjait összekapcsoló láthatatlan, de eltéphetetlen kötelék.

Az emberiség történetének forradalmi jelentőségű eseménye volt az állatok háziasítása, ez a folyamat nem csupán a létbizonytalanságot szűntette meg, hanem a környezet tudatos formálásának kezdetét is jelentette. A kutya háziasítása feltehetően a legelső lépésnek számított, hiszen a „szelíd farkas” az egyetlen állat, aki nem a rabszolgasors útján került háziasításra.  A kutya azért lett a háziasított állatok közül az ember hűséges barátja, mert megközelítőleg ugyanolyan kapcsolatot alakít ki vele, mint fajtársaival. Egy csetlő-botló kölyökkutya sem fejleszt ki különösebb új viselkedésformát, az emberi környezetben pontosan azt cselekszi, mint a farkas ősei tettek évezredeken keresztül. Ebben az optimális kapcsolatban a kutya kizárólag az emberre reagál, hiszen az embercsaládja lett az ő falkája is. Függetlenül attól, hogy a kutya az embercsaláddal kialakított szoros kapcsolata során mennyit változott, lényegében szociális falkaállat maradt, s ez az oka annak, hogy aláveti magát azoknak a társas-szociális viselkedési törvényeknek, amelyek az alá-és fölérendeltségi viszonyokat létrehozzák, a falka biztonságos együttélését, együttműködését szabályozzák. A falkában összetartó kutyák között mindig van egy vezér és azt követik lefelé haladó sorrendben a többiek. Az ember-kutya kapcsolat megegyezik a vezérkutya és az alárendelt szerepű kutya viszonyával, azzal a különbséggel, hogy itt az alárendeltség, ragaszkodás, hűség és az engedelmesség az ember iránt nyilvánul meg. Az ember ezeket kihasználva volt képes irányítani a kutyát évezredeken át. A hagyományos, tekintélyelvű módszerek a kutya veleszületett rangsorképző hajlamára és genetikailag kódolt kommunikációs formáira építenek. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a gazda valamiféle félreértelmezett „farkastörvények” alapján a nyers erőszak eszközeit veti be négylábú „alattvalójával” szemben! /Érdekes, hogy a „modern gondolkodású” módszerek terjesztői a propagandájukban a tekintélyelvű módszereket a nyers erőszakkal, veréssel társítják/.A kódolt kommunikációs csatornáknak éppen az az előnyük, hogy sokkal, kevesebb kellemetlenséggel is meg lehet értetni magunkat a kutyával. Ha például tiltószóként azt mondom a kutyának: „Fúj!”, az önmagában semmit sem jelent számára: csak a megfelelő kényszerítő eszköz alkalmazásával hozható létre a vezényszóhoz kapcsolódó feltételes reflex. Ám ha ugyanebben a helyzetben azt mondom: „Rrrossz!”, hosszan pergetett „r”-rel és elnyújtott, mély „o”-val, a kutya azonnal felhagy az addig végzett cselekvéssel, anélkül is, hogy kényszerítő eszközt alkalmaznék. Ez a hang ugyanis számára a falkavezér rosszallását, vagyis a morgást jelenti. A tarkó bőrének megragadása és megrázása is olyan erődemonstráció, amit a kutya ösztönösen képes értelmezni, - még ha nem is fáj ez neki különösebben -. Jah és hogy ez nem modern gondolkodású, demokratikus? Valóban nem, ugyanis a falka nem ismeri a demokráciát. A kutya és a gazdája között nincs, és nem is lehet egyenjogúság. A kutyát lehet szeretni, kedveskedni neki, akár még kényeztetni is, de ami a legfontosabb, irányítani az embernek kell! A megfelelő irányítás mellett biztonságban érzi magát, amely biztonság meggátolja a problémás, nem kívánt magatartásformák, pótcselekvések kialakulását. A kutya számára egyébként természetes is, hogy vezér illetve rangsor van, hiszen ezt már a születését követően tapasztalja. A „modern” szemléletben tartott kutya nem lesz szabadabb attól, hogy soha nem tapasztalja meg közvetlenül a gazdája túlerejét és ebből eredő rangját, főleg, ha látszólagos szabadsága csak a póráz végéig tart.

Tessék választani, mindenki eldöntheti, hogy mire van szüksége: csak pozitív megerősítéssel „modern” gondolkodásmóddal képez egy látszólag engedelmes kutyát, avagy alkalmaz negatív megerősítést is (továbbra sem a kutya fizikai bántalmazására gondolok) és képez - igaz „elavult” tekintélyelvű módszerrel- egy ténylegesen engedelmes kutyát.

A jutalom negatív megerősítés nélkül elveszíti jelentőségét.

Forrásanyag: Internet                                          Tremmel Nándor  

 http://www.facebook.com/pages/Soproni-Kutyabar%C3%A1tok/315499728485233