Eleinte persze mindenki úgy gondolja, hogy kedvence majd szabadon járhat-kelhet a lakás és a kert között. Az életmódváltás azonban a szemléletváltást is magával hozza: az ember kénytelen szembesülni azzal, hogy a közvetlen kertkapcsolatnak nemcsak örömei, hanem terhei is vannak. A minden egyes zörejre kíváncsian a kertbe rohanó, majd lepihenni újra visszatérő eb egy órán belül akár tucatszor is végigüget a szőnyegen, az időjárástól függően poros vagy sáros lábnyomok sorát hagyva maga után minden alkalommal, s végül a háziasszony lesz az első, aki ki meri mondani: ez így nem mehet tovább! Végtére más kutyák is kint laknak az udvaron, és remekül érzik magukat!

Aki előtt a kaput becsukják

Csakhogy ha egy kutya éveken át családtagként él, jelen van minden fontos eseménynél és bármikor odaballaghat a gazdájához egy kis simogatásért, bizony nehezen veszi tudomásul azt, hogy mostantól becsukják az orra előtt az ajtót. Hiába várja a gazdája, hogy boldogan szaladgáljon a kertben: csak álldogál bánatos képpel a bejárat előtt, esetleg vonyít vagy kaparni kezdi az ajtót. Ha végül beletörődik a megváltoztathatatlanba, mozgásigényét akkor sem vezeti le a kertben: csökönyösen arra vár, hogy a megszokott időpontokban sétálni vigyék, hiszen egész életében azt tanulta, hogy az otthonában nem tombolhat kedvére. Amennyiben pedig mégis elfoglalná magát valamivel magányos óráiban, rögvest kiderül, hogy mégsem teljes az újonnan kapott szabadság: nem szabad például lyukat kaparni a pázsitba, megrágni a lépcsőkorlátot, hemperegni a virágágyásban és így tovább.

Kórusmű száz ebtorokra

Az ugatási lehetőségek sem korlátlanok: a betonrengetegből zöldövezetbe menekült szomszédság csendháborításnak tekinti azokat a zajokat, amelyek éppoly elkerülhetetlen velejárói a vidékies életnek, mint a belvárosinak a motorzúgás. Amint az eb gazdájával együtt kilép a kapun, rázendít a szomszéd kutya, majd a következő, s másodperceken belül harsog az egész utca a kerítés mögé zárt kollégák acsarkodásától. Még azok sem maradnak csendben, akik egyébként közönyösen néznek keresztül a járókelőn: a közeledő idegen fajtárs látványa bennük is felébreszti a területvédő ösztönt.

A derék városi eb eleinte jószándékú érdeklődéssel dugja a fejét a rácshoz, ám amikor az első házőrző kis híján az orrába harap, elönti a pulykaméreg, s kívülről is ostrom alá veszi a kerítést. Az ablakok félrehúzódó függönyei mögül kíváncsi fejek tekingetnek ki, s gazdi kezdi kínosan érezni magát. Szeretne minél hamarabb kívül kerülni az acsarkodók sorfalán, ez azonban nem mindig könnyű, ugyanis a kertvárosi, falisi környezetben - éppen azért, mert mindenkinek ott van a saját kertje -, nehezebben talál az ember parkot, kijelölt kutyafuttatót pedig egyáltalán nem.

Sétálunk, sétálunk...

Amikor végre sikerült eltávolodni a lakott területtől és valamiféle mezőre vagy ugarra jutni, újabb meglepetés következik: nincsen ebtársaság! Itt nem divat kutyát sétáltatni: a tősgyökeres házőrzők egész életüket a kerítésen belül élik le. Olykor feltűnik egy-egy csavargó vagy kóbor kutya, ezekhez azonban a lelkiismeretes gazda nem szívesen engedi közel a kedvencét, hiszen könnyen lehetnek megrögzött kötekedők, de akár betegségek közvetítői is. Vége az esti beszélgetéseknek, a vidám kergetőzésnek: monoton labdadobálással vagy csöndes elmélkedéssel és szimatolással telnek kettesben a séták.

Ami a szobatisztaságot illeti, ott maga a gazdi sem igazán tudja, mitévő legyen. Hamar felfedezi, hogy városban felnőtt kutyája a lakásra érvényes szabályokat magától értetődő módon a kertre is kiterjeszti. Eleinte megy is minden, mint a karikacsapás: miként korábban, a kutyus a továbbiakban is séta közben végzi el a dolgát. Csakhogy a kert elkényelmesíti az embert: egy idő után már nem tartja be olyan pontosan a sétaidőket, és amikor az első bűnjel megjelenik a frissen nyírt füvön, kiderül, hogy a kerti kutya mégsem könnyíthet magán bármikor büntetlenül...

Itt van az ősz, itt van újra

Mindazonáltal amíg tart a nyár, a helyzet még rózsásnak mondható. A család igyekszik minden szabad percét a kertben tölteni, ahol a pihenésen kívül tennivaló is akad bőven, s a négylábú szívesen asszisztál mindenhez: ott lábatlankodik az öntözésnél, fűnyírásnál, betonozásnál. A napsütés kellemesen simogat, a gyerekekkel remekül lehet labdázni, s a kerítésen túl mindig történik valami. Ám ahogy beköszönt a hideg idő, mindez megváltozik. Az ajtó állandóan csukva van, a gyerekek - ha egyáltalán otthon vannak, és nem az iskolapadban - a meleg szobában a leckéjüket írják. A gazdi egyre nehezebben szánja rá magát a sétára; ha mégis, akkor is csak rövid időre, és esernyőt visz magával a labda helyett. A kert elhagyott lesz és kihalt, korán sötétedik, és a terasz köve, amely nyáron kellemesen hűsített, most dermesztően hideg. Az e téren tapasztalatlan szobakutya nem tudja, hol találja meg a szél- és esővédett zugokat, az átnedvesedett bunda nehezen szárad, a rövid szőrt pedig éppenséggel egyáltalán nem ridegtartásra találták ki.

Kerti kutyakomfort

Mit tehet a lelkiismeretes gazdi, ha meg akarja könnyíteni hű csatlósa számára az életmódváltást? Általános receptet nehéz volna adni, hiszen a kutyák nem egyformák. Nem nélkülözhető a gondosan megépített és kibélelt, szélvédett, jól szigetelt kutyaház, mégpedig olyan helyen, ahonnan a kutya a kertkapura és a ház ajtajára egyaránt rálát. A kerítés viszont legyen tömör, nem átlátszó: a lakásban élő kutya viszonylagos nyugalomhoz van szokva, és nem állandó jövésmenéshez. Ha nincs lehetőség kőfallal vagy palánkkal körülvenni a kertet, megteszi az élősövény vagy a kerítés rácsára drótozott nádszövet is. A napi legalább két sétát semmiképpen nem szabad kihagyni: ennyivel mindenki tartozik négylábú barátjának!

Célszerű létrehozni egy "átmeneti zónát", amely nyitva áll a kutya előtt; ahova visszavonulhat melegedni, és ahol valamiképpen mégiscsak szobában érezheti magát. Ha akad egy kiselejtezett kanapé, amelyet - ezúttal legálisan - birtokba vehet, az növeli a kényelemérzetét. A többé-kevésbé futött pince, garázs, veranda bejáratára csapóajtót szerelve megoldható, hogy a kutya bejusson a csukott helyiségbe is.

Kutyából nem lesz...

Csakhogy a családi körből kirekesztett eb nem mindig él ezzel a lehetőséggel: inkább választja a terasz csukott üvegajtaja előtt leterített régi szőnyeget, ahonnan legalább belát a szobába, mint a fűtött garázs kényelmes magányát. Sokat segíthet a dolgon, ha egy régi rádió folyamatosan szól a kutya számára kijelölt helyiségben, mégpedig lehetőleg nem annyira zenés, hanem inkább hírcsatornára állítva: az emberi hang nyugtatóan hat rá, és azt az illúziót kelti benne, hogy nincs egyedül.

Aki megteheti, gondoskodjon valódi társról is házőrzővé átminősült kedvence számára, ha nem másik kutya, akkor legalább egy macska személyében. Mindenekelőtt azonban az önámításokat félretéve nézzen szembe minden újdonsült háztulajdonos a rideg ténnyel: a lakásban, családi körülmények között felnőtt kutyából soha nem lesz sorsával elégedett, vérbeli falusi házőrző

Mirtse Áron 

http://kutya.hu

nyitókép :képgalériánkból