AZ ENGEDELMESSÉG.

Mit jelent, és miért fontos az engedelmesség?

A városi kutyatartási kultúránk eredményeiről nap, mint nap meggyőződhetünk, nem kell különösebben mást tenni, mint kimenni az utcára, térre, parkba és azonnal szembesülünk a kutyatulajdonosok által ottfelejtett nyomokkal. Ki ne látott, illetve tapasztalt volna már ilyet! Ezen melléktermékes történeteknek csúcsa az előadásmód, amikor a kutya szertartásosan „púposodni” kezd, a gondos tulajdonos vele egy időben szertartásosan azt kezdi fürkészni, kémlelni, hogy nézik-e, mert azért gyanítja, hogy valamit kéne tenni az útközepén hagyott melléktermékkel, de aztán meggyőzi magát, hogyha nem látta senki, akkor nem is történt semmi. Ennél a produkciónál már csak az visszatetszőbb, amikor a heti fogságából kiszabadult kutya terrorizálja az őt pórázon vonszoló gazdáját,- akinek amúgy a folyamatos pórázrángatástól már felhólyagosodott a tenyere-, valamint minden szembejövőnek nekitámad, félőrült módon fogait csattogtatva acsarog. No, ekkor lehet megfigyelni a „felelős” kutyatartó gőgösen öntelt arckifejezését. Ide nézzetek! Micsoda kutyám van! 

Ezek után megjegyezném, hogy ez a kutyás ember is tagja a társadalomnak, joggal várja el mindenkitől, hogy tudomásul vegye életformáját? Nem kevésbé jogos a vele szemben támasztott elvárás, hogy úgy tartson kutyát, hogy az ne veszélyeztessen, zavarjon másokat!

Egy fegyelmezetlen, zaklatott, vadított, nehezen fékezhető kutya olyan, mint a vitriolos üveg az ember farzsebében, nem jó vele kemény székre leülni, mert bármikor eltörhet! 

A kutyatulajdonosok jó része a pozitív példamutatás ellenére mai napig is úgy gondolja, hogy az engedelmességre, fegyelemre való nevelés felesleges időtöltés. Ők azt vallják, hogy a kutya ősi tulajdonságainak köszönhetően mindent tud, amit tudnia kell, csak hagyni kell felnőni, és minden rendben lesz. Egy részük ezt érzelmi alapon csupán jó szándékból, vagy túláradó szeretettől vezérelve, esetleg tudatlanságból gondolják így. Másik részük egyszerűen csupán azért, mert nem tud, vagy nem is akar időt áldozni a családi kutyára.

Az idő múlásával azonban rájönnek, hogy az ősi tulajdonságok életre keltek ugyan, de nem a várt eredményt kapták. A hiba okát, okozóját keresik, mert a kezdetben aranyos kis érzelemgombóc, akit mindenki szeret, akinek mindent szabad, öntörvényű, erőszakos, uralkodó, nehezen kezelhető, vagy éppen kezelhetetlen, energiáit pótcselekvésekben kiélő kutyává érett.

Nagyot csalódik a kutyatulajdonos, hiszen szerinte ő megtett mindent, és mégsem a várt eredményt kapta. Az így gondolkodó kutyatulajdonos („felelős gazda”) biztos, hogy megtett mindent, helyesen gondolkodott?

Ezekben az esetben a kutya nem örömöt, boldogságot, hanem nagyon sok bosszúságot, gondot okoz. Szélsőséges esetben terrorizálja a családot, méretétől, fajtájától függetlenül lepusztítja a lakást berendezéssel együtt, udvart, autót, mindent, és mindenkit tönkre tesz a környezetében, az idegbetegség szélére sodorva ezzel a tulajdonost, és környezetét. Végső megoldásként, amikor már nem bírja tovább a tulajdonos, szabadulni akar a gond okozójától, és a kutyának egyenes az út, jobb esetben az elajándékozáshoz, rossz esetben a menhelybe adáshoz, legrosszabb esetben az utcára kerüléshez, pedig a kutya csak a természetes ösztöneinek engedelmeskedett. Egy kivert, kóbor kutya, aki a meggondolatlan, tudatlan tulajdonos társa, barátja is lehetett volna, siralmas látvány. Az állat szempontjából tragédia, főleg, azért mert nem tehet róla, a társadalom szempontjából veszélyes, költséges probléma!

Jogos a kérdés tehát, miért alakulnak ki ezek az ember számára negatív magatartásformák?

A nem kívánt magatartásformáknak az oka az, hogy az evolúció úgy alkotta meg a kutyát, hogy a faj, és ezen belül a különböző fajták egyedeinek fennmaradásához szükséges genetikailag kódolt, örökölt ösztönökkel látta el az egyedeket. Az ösztönök- szaporodási, falka, zsákmányszerző, territoriális ösztön,- nagyon erősek, akkor is életre kelnek, ha nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni róluk. Amennyiben az ember nem ad helyes iránymutatást ahhoz, hogy a kutya ösztönei az embernek tetsző módon fejlődjenek, és kielégítésre kerüljenek, akkor a kutya a természet hívó szavának engedelmeskedve az embernek nem tetsző módon, kontrolálatlanul teszi meg azt. Ebben a helyzetben sem az ember, sem a kutya nem érezheti jól magát.

Ezért kell a kutyát a megfelelő foglalkoztatottság mellett a belső ösztönvilágának kielégítését figyelembe véve engedelmességre, fegyelemre nevelni. Higgyék el Salamon király gyűrűje nem létezik, nincsenek csodaeszközök a kutya képzésében, „csak” mi vagyunk a kutya és a gondolkodásmódunk. Amennyiben boldog együttélést akarunk, úgy a lustaságunkat győzzük le, következetesen nap, mint nap foglalkoztassuk a kutyát, mert a kellemes, harmonikus, problémamentes kapcsolat csak így alakulhat ki!

A kutyatartás nagy felelősség, cél nélkül csak azért ne tartsunk kutyát, mert másnak is van!

Egy magabiztos fellépésű, nyugodt és méltóságteljes, rangjával tisztában lévő, bátor tekintetű, elegánsan, engedelmesen viselkedő kutya tetszést és nem ellenérzést vált ki az emberek többségéből, még azokból is akik alapvetően nem kedvelik a kutyát. 

 Tremmel Nándor   http://www.facebook.com/pages/Soproni-Kutyabar%C3%A1tok/315499728485233