ÜGYESSÉGI GYAKORLATOK.

Miért van szükség ezekre a gyakorlatokra?

Akadályugrás.

Hangjel: akadály, hopp.

A vadászó állatok így a kutya is a természetes környezetében hozzászokott ahhoz, hogy különböző akadályokon átugorjon, átjusson, hiszen a táplálékszerzés, a létfenntartás ezt megkövetelte tőle. Ez természetes szokásává vált, ezért az a kutya is képes-a gazdák nagy örömére- kerítést átugrani, átmászni, amely erre a feladatra soha nem volt ember által tanítva.

Így a kutyát az akadályok ugrással történő leküzdésére tanítani nem túl nehéz feladat. Azonban azért annyira nem könnyű, hogy a tanításkor ne követhetnénk el végzetes hibákat.

Az ugrás, mint már említettem olyan gyakorlat, ami természetes a kutya számára ezért kényszer nélkül kell gyakorolni, tanítani.

A fokozatosság elvének betartása mellett kezdjük a gyakorlatot tanítani a kutya természetes környezetében. Először kb. 20-50 cm magas természetes akadállyal (pl. farönk, bokor, sövény) kell kezdeni az első ugrásokat. Egyrészt azért, hogy a kutya ne idegenkedjen a túl magas akadály látványától, másrészt azért, hogy az első ugrások biztos sikerrel végződjenek. Az ugrás előtt mindig mutassuk meg a kutyának az akadályt, hogy megismerkedhessen annak jellegével, formájával. Ha a kutya nem idegenkedik az akadálytól, akkor meg lehet kezdeni a gyakorlatot. Kezdetben önbizalom növelőként a pórázon vezetett kutyával együtt ugorhatunk mi is. Alapállásban (a kutya ball láb mellett ül) az akadály elé állunk megfelelő távolságra, ami a lendületvételhez elég. Felhívjuk kutyánk figyelmét az akadályra, majd induláskor kiadjuk az „akadály” az elrugaszkodás pillanatában a „hopp” vezényszót és a kutyával együtt átugorjuk az akadályt. Amennyiben az ugrás sikerült nem fejeződik be a gyakorlat, mert az előbbiekhez hasonlóan vissza is ugrunk az akadályon. A visszaugrás után jókora dicséretben részesüljön a kutya, érezze úgy, mintha valamilyen „hőstettet” hajtott volna végre. A tanítás kezdeti szakaszában a legfontosabb a sikerélmény átélésén keresztül az önbizalom megszerzése.

Fontos a vezényszavak helyes használata, az „akadály” vezényszóval felhívjuk a kutya figyelmét a végrehajtandó feladatra a „hopp” vezényszóra történik a gyakorlati végrehajtás az elugrás. Ahhoz, hogy az ugrást segíteni tudjuk, adjunk teret, lendületet a kutyának, és az ugrás közben figyeljünk, hogy a póráz ne feszüljön, mert ezzel csak visszafognánk, akadályoznánk a kutyát. Az is fontos, hogy a kutyával megértessük, rögzítsük benne azt, hogy a gyakorlat a visszaugrás után fejeződik be.

A gyakorlat a kis magasság és a kutya természetes közegének köszönhetően nagy valószínűséggel sikerülni fog, de bármennyire is könnyen megy a végrehajtás, egy gyakorlás során háromnál többször ne indítsuk a kutyát! Bármilyen szívesen hajtja végre a kutyánk az ugrást, soha ne felejtsük el megdicsérni a helyes végrehajtás után! Néhány nap múlva már, amikor a kutyánk velünk együtt biztonságosan, ellenszegülés nélkül ugorja kisebb természetes, és a közben beállított mesterséges akadályokat növelhetjük a magasságot.

Ezek a felkészítő, megalapozó gyakorlatok az esetek túlnyomó többségében sikeresek, mert a kutya a vezetővel történő együtt cselekvést egy közös jó játéknak tekinti. Az első komolyabb problémák akkor kezdődnek, amikor az akadályt a magassága miatt a vezető már nem tudja átugorni. Ebben az esetben már a kutyánk is konfliktushelyzetbe kerül ugyanis eddig azt látta, hogy a vezére, vezetője is átugrik az akadályon megerősítve a végrehajtást. Most azt látja, hogy a vezér kikerüli az akadályt de, tőle azt követeli, hogy ugorja azt át. A kutya nagyon kombinatív lény egyszerre rájön, hogy egyszerűbb a könnyebb utat választani, hiszen ki is lehet kerülni az akadályt, miért kéne átugrania azt. Az első ellenszegülések ebben a stádiumban szoktak bekövetkezni.

Vigyázzunk, mert ha a kutyánk ellenszegül és ezzel eléri azt, hogy nem kell végrehajtania a gyakorlatot, úgy a későbbiekben folyamatosan megtagadja azt, ha nincs kedve hozzá!

Ahhoz, hogy továbbra is sikeresek legyünk mindent tegyünk ugyanúgy, mint eddig, továbbra is nagy lendülettel fussunk az akadály felé, úgy mintha mi is át akarnánk ugrani, de az akadály előtt közvetlenül térjünk ki oldalra, mialatt a kutya a „hopp” vezényszóra átugorja az akadályt. Az elugrás pillanatában a póráz felfelé húzásával segítsük a kutyánkat az akadály át majd visszaugrásában. Különféle ösztönző módszereket is alkalmazhatunk, pl. apportot vagy jutalomfalatot dobunk az akadály másik oldalára. Védőkaros segéd áll az akadály másik felén, akit a kutya csak az akadály átugrása után foghat meg.

Az utánzásos módszert is alkalmazhatjuk, ez azt jelenti, hogy olyan kutyát, vagy kutyákat kell az akadályon átugratni, amelyek, már jól ugranak és a tanítvánnyal rögtön utána, kell megkísérelni az akadály átugratását. A sikeres gyakorlat végrehajtások után fokozatosan el kell hagyni az ösztönző módszereket, és el kell érni azt, hogy a kutya parancsra is teljesítse az akadályugrást.

A végrehajtás sikere érdekében állandóan figyeljünk a kellő indítási távolságra, mert a kutyának megfelelő lendületre van szüksége az ugráshoz, és arra, hogy a hopp vezényszó kiadása és az elrugaszkodás egyszerre történjen.

A gyakorlatozás közben előfordulhat az is, hogy a kutya csalni próbál mellső lábaival, rátámaszkodik az akadályra, és onnan próbál elrugaszkodni, vagy hátulsó lábaival érinti az akadály tetejét. Ezek a hibák jól javíthatók, ha lengőakadályt, vagy sövényakadályt alkalmazunk.

A lengőakadályt ugratva, ha a kutya a léc felső végét érinti, az kibillen és a kutya hátulsó testrészét, megüti ugrás közben, ez kellemetlen érzést vált ki benne. Néhány ilyen eset után a kutya rájön arra, hogy el kell kerülni az akadály érintését, mert azt, kellemetlen érzés fogja követni, így rá is vezettük arra, hogy magasabbra ugorjon.

Hasonló célra alkalmazzuk a sövényakadályt is, ha a kutya rálép a tetejére szúró fájdalmat, vagy bizonytalanságot érez az akadály fölött. Mivel ez is kellemetlen behatás a számára ezért a sikeres ugrás és a dicséret után az érintést el fogja hagyni.

Célszerű, ha a kutya azt is megszokja, hogy az akadályok különböző anyagokból készülnek, vannak olyanok, amelyeken átlát, de van olyan is, amelyen csak félig vagy egyáltalán nem. Ezekhez a körülményekhez is hozzá kell szoknia.

Amikor az akadályok következetesen folyamatos növelésével elértük a 100-120 cm magasságot és azt a kutya többször, örömmel, nagy akarással teljesítette, itt az ideje a következő lépésnek a póráz nélküli, szabadon ugrásnak. Ennek a gyakorlatnak az előfeltétele az, hogy az engedelmes gyakorlatok elsajátítása már olyan szinten van, hogy a kutya a póráz lecsatolása után is irányítható marad.

Az előző gyakorlatokhoz hasonlóan járunk el, szabadon alapállásban ülő kutyával ráfutunk az akadályra, a kutya ugrása pillanatában az akadály mellett oldalt kitérve megállunk, majd az ugrás közben az akadály elé középre visszalépünk. Amikor a kutya teljesítette az ugrást, kezünkkel ütögessük középen az akadályt és a „vissza”, „akadály”, „hopp” vezényszavakkal az akadályon visszaugratjuk a kutyát. Az ugrás alatt lépkedjünk hátrafelé és a „hozzám” vezényszóval szabályosan hívjuk be a kutyát.

Az ugrás tanításának utolsó fokozata az, amikor a vezető már nem fut együtt a kutyával, hanem kb. 10 lépésre állva hang-és kézjellel, elindítja, ugratja, illetve visszaugratja a kutyát. A gyakorlat azzal fejeződik be, hogy a behívott kutya a vezető mellé alapállásba leül.

Az akadályugrás elsajátítása után a kutyát arra is tanítsuk meg, hogy különböző méretű, anyagú természetes-mesterséges akadályok egymás utáni folyamatos átugrását is sajátítsa el.

Tremmel Nándor  Soproni Kutyabarátok

Forrásanyag :Internet