A kutyacsemeték - miután első ízben elhagyták az almot - eleinte csak rövid, néhány méter távolságra távolodnak el attól. Nem kell sok idő hozzá, mindössze két-három nap, s már nagyobb kirándulásokra elmerészkednek, s önállóan vissza is találnak helyükre.

Aprólékosan feltérképezik környezetüket, s ebbe a környezetbe ekkor már tartozzon bele fokozatosan egyre több idegen is, akiknek mindegyikéhez csak kellemes emlékek fűzzék a kölyköket. A legkülönfélébb tárgyaknak is nagy szerepük van ebben az időben. "Kirándulásaik" során a kiskutyák találkozzanak guruló teniszlabdával, húzó-vonó játékra csábító rongydarabbal, legyen részük bőven simogatásban, szeretetben. Öthetes korban már arra is lehetőséget kell biztosítani, hogy a kennelt nagyobb távolságokra is elhagyhassák, megismerhessék tenyésztőjük lakását belülről is. Nagyon fontos, hogy az öthetes kiskutyák megismerjék az emberek lakóhelyét, így később sem érzik majd kellemetlenül magukat ott. Jó, ha első ízben nem egyedül, alomtársai közül kiemelve kerül a kölyök számára olyan idegen környezetbe, mint például egy emberi lakás, hanem testvéreivel, esetleg anyjával együtt, így nem hat rá oly ijesztően az újdonság. Testvérei, anyja jelenlétében ugyanis bátorsága nem hagyja el. S kiemelkedő fontosságú, hogy a félelmet lehetőleg ne ismerje el. A további alkalmakkor már egyedül is - kiemelve megszokott környezetéből, testvérei közül - vigyük számára idegen környezetbe.

Az anyjától való végleges elválasztás - alomszámtól függően - 5-7 hetes korban történik. Ezen időpontig elsősorban anyjuk neveli őket. Ettől kezdve azonban ránk hárul ez a feladat is. Gondoskodjunk arról, hogy a kölyök rendszeresen változatos környezetben mozogjon, számára idegen emberek és állatok között, a fokozatosság elvének betartásával egyre hosszabb ideig.

7-11 hetes korra tehető az az időszak, amikor a kiskutyák többsége új gazdához kerül. Fontos, hogy a leendő kutyatulajdonos olyan helyről vásároljon kölyköt, ahol a szocializáció kezdeti szakasza a fent leírtak szerint ment végbe. Ennek megítélése nem könnyű, ám, ha egy almot megtekintünk, s a fél tucat szőrgombóc mindegyike pánikszerűen elmenekül a feléjük barátsággal közeledő idegentől, szinte bizonyosra vehetjük, hogy "tenyésztőjük" semmit nem tett azért, hogy normális viselkedésű felnőtt kutyákká váljanak. Nem állítom azt, hogy a 8-10 hetes korig elhanyagolt kölykök helyrehozhatatlan csorbát szenvednek akár pszichikailag, akár fizikailag, de nagyon megsínylik a dolgot, és lényegesen rosszabb eséllyel indulnak neki az életnek, mint az addig helyesen nevelt és szocializált társaik. Elhanyagolt kiskutyák esetében többszörös energiaráfordítással és alapos szakértelemmel való bánásmóddal érhetünk el esetleg eredményeket, ha még idejekorán kikerültek a számukra előnytelen környezetből.

Ha az új kutyatulajdonos hazaviszi a 8-10 hetes apróságot, fontos, hogy az ezt követő néhány napon, sőt héten, a kölyök iránti szeretet ne abban nyilvánuljon meg, hogy mindenki körülrajongja őt. Vigyázzunk, hogy rajongásunkkal ne keltsünk félelmet benne. A kiskutya fokozatosan ismerkedjen meg a családtagokkal és kerüljön velünk kontaktusba. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy idegrendszere még most hamar kifárad, rövid, kíméletes játékok után korlátlan alvási, pihenési lehetőséget kell biztosítani számára. Ha megvárjuk azt az időt, amíg az alkalmazott védőoltások megbízhatóan immunizálják a szervezetét - 16 hetes kor után - és csak ezt követően visszük idegen környezetbe, amint ezt nagyon sok állatorvos javasolja, akkor a fertőzéses megbetegedések elkerüléséért igen sokat teszünk, de a kölyök szocializálódása nehezen helyrehozható csorbát szenvedhet. A tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben a kiskutyát 6 hetes korától a megfelelő oltási programmal kezelik, kb. 9-10 hetes korban már utcára vihető, s inkább vállaljuk azt a csekély kockázatot, hogy összeszed valami fertőzést - amiből aztán kikezeljük, hiszen már kapott oltásokat, s például az esetleges parvo vírus sem teljesen felkészületlenül támadja meg szervezetét - mint esetleg annak az igen nagy kockázatát, hogy a félresiklott szocializációs és nevelési folyamat eredményekénti kennel félénkség következtében meghiúsuljon célunk, amely vásárlásunkat motiválta: azaz, hogy kutyánkból majdan normális viselkedésű kedvenc, esetleg használati vagy sportkutya váljon.

Az utcára vitt kölyöknél nagyon vigyázzunk arra, hogy az első néhány alkalommal lehetőleg egyáltalán ne kerüljön semmiféle konfliktushelyzetbe, később azonban ezekhez fokozatosan szokjon hozzá. Melyek ezek a konfliktushelyzetek? Eleinte még egyetlen idegen ember, kutya, bármilyen állat, vagy egy autó hirtelen feltűnése is az, később a tömeg, a nagy forgalom stb. sem jelenthet gondot. Amikor már mindezek - megfelelő szoktatás után - nem jelentenek konfliktushelyzetet számára, keresni kell annak a rendszeres lehetőségét, hogy a kölyök idegen emberekkel ismerkedjen, kapcsolatot teremtsen velük, és önmagához hasonló korú és erejű kölyökkutyákkal szabadon játszadozhasson. Ezt követően módot kell találni arra, hogy idősebb fajtatársai között is feltalálja magát.

Arra azonban ügyelni kell, hogy egészséges reakciójú felnőtt kutyák között kezdjük meg a szoktatást. Sokszor, csak a saját fajtatársaik között megforduló kutyák az idegen fajták egyedeivel szemben ellenségesen viselkednek. A szocializáció mértékét ilyen szempontok szerint is szélesítsük ki.

Az emberekkel való játéknak rendszeresen legyen része az apportozó, zsákmányszerző játék, hogy ilyen irányú ösztöneit is ébren tartsuk, esetleg fejlesszük. Menjünk be vele idegen épületekbe, vigyük magunkkal tömegközlekedési eszközökön! Minden szituációhoz szoktassuk hozzá. Bár ezek a dolgok már a neveléssel is kapcsolatosak, amint már azt említettem, a szocializáció folyamata és a nevelés egymástól élesen nem választhatók el. Most csak annyira mentem bele nevelési kérdésekbe, amennyire feltétlenül szükségesnek tartottam a szocializációs folyamat jobb megértéséhez.

Az a kezdő kutyatartó, aki a kölyökkutya megfelelő szocializálásának fontosságát nem bagatelizálja el, azt komolyan veszi, a folyamatot irányítja, s a későbbi kiképzési céloknak megfelelő neveléssel kombinálja, számíthat olyan kutyára, amellyel nem fog szégyent vallani a kutyaiskolákon és a tenyészrendezvényeken. Nem beszélve arról az élményről, amit egy jól nevelt kutya, egy kellemes társ-állat jelent.

Reiter László

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3811