Sok kutyatartónak okoz problémát, hogy a kutyája megugatja, megtámadja a bejövő vendégeket. A csengetés hallatán csaholva, habzó szájjal rohan "intézkedni", az érkezőt megfélemlíteni vagy elűzni. Nem ritka az a jelenség sem, hogy a kutya fölugrálva nemcsak a ruháját piszkítja be, ha nem a nadrágszára szélét, cipőjét is megcsipkedi, megrángatja a betérőnek.

A kertkapu és a bejárati ajtó

Az egész betanult koreográfia valamikor kölyökkutya-korban szokott elkezdődni, amikor sorra jönnek a szomszédok, rokonok, barátok megcsodálni a kicsi, aranyos, édes, jajdecuki stb. kis szerzeményt. későbbre aztán szép fokozatosan kialakul a nagyjából megegyező viselkedési séma: a csengő hangja valóságos startjelzés a kutya számára, egy másodperc múltán már teljes energiabedobással, csaholva, ugatva rohan a négylábú jóbarát a kertkapu vagy a bejárati ajtó irányába, amelynek túloldalán az ártatlan érkező még akkor is elbizonytalanodni kezd, ha egyébként kimondottan állatbarátnak vallotta magát - legalábbis a csengőgomb megnyomásának pillanatáig. A kutya számára akkor kezdődik el igazán az unalmas bóklászást megtörő műsor, amikor a gazdi még ráadásul ki is nyitja a kaput vagy ajtót. Ugyanis a manapság hobbiból tartott, ún. családi kutyák túlnyomó többségének napirendjében az etetésen és a sétákon kívül alig van valami, ami érdekességet, újdonságot, izgalmat, feladatot jelenthet. Ekkor azonban ott áll a falka szentséges territóriumát átlépni szándékozó, idegen szagú, hangú és kinézetű lény, aki abban a pillanatban a kutya számára a főellenség, de legalábbis az izgalom, a változatosság okozója. Az ugatás, csaholás, ugrálás fokozódni kezd, mert a betolakodó ahelyett, hogy elmenekülne, még ráadásul a kutya számára egyértelműen fenyegetést jelentő testkontaktust (kézfogás, megölelés, puszi-puszi) kezdeményez a szeretett gazdival.

A fönt vázolt alaphelyzetre a gazdik reagálása, viselkedése és a problémamegoldási ötletei nagyon széles palettát mutatnak. Egyik fő csoportba sorolhatók azok, amelyeket a bejárat túloldalán a várakozó hall:
- "Rögtön nyitom... menj azonnal a helyedre, ottmaradsz, maradsz... jövök!"
- "Nem bánt, nem szokott ilyet csinálni, csak meg akarja szagolni... nem szabad, Charlie!"
- "Ide gyere!, gyereideazonnal!... jövök, csak előbb bezárom a kutyát!"
A másik csoportba a fizikai óvintézkedések tartoznak:
- a kutya meg van kötve a kert/udvar félreeső részében, mert a gazdik nem tudtak a kutyanevelésnek olyan szintjére eljutni, hogy az érkezőt veszély nélkül fogadni tudnák;
- kennelt építettek a kutyának, oda zárják be;
- ha jön valaki, szájkosarat tesznek a kutyára;
- a csengőhangot követően ölbe veszik a kutyát, és úgy megy valaki ajtót nyitni;
- a lakás egyik e célra rendszeresített helyiségébe (mosókonyha, pince, fürdőszoba stb.) zárják be a kutyát arra az időre, amíg pl. a postásnak aláírják, amit kell.

Legtöbb esetben a gazdik valamilyen figyelemelterelő próbálkozással, esetleg a kutyához való nyugtató beszéddel vagy szitkozódással igyekeznek úrrá lenni a helyzeten, és menteni, ami menthető. Természetesen az élettér védelme, az esetleges betolakodó jelzése normális és természetes tulajdonsága és viselkedésformája a kutyáknak; némelyiknél ez erősebben, másoknál gyengébben van jelen a veleszületett ösztönök között. Ám amikor ez a kellemetlen, vagy veszélyes szintig erősödik és fokozódik, akkor már viselkedési problémával áll szemben a gazdi, akárcsak az ajtó előtt topogó vendég.

Van azonban egy másik fajtája is a kellemetlenségeknek, amelyeket a kutya a vendég érkezésekor okozhat. Ilyenkor a kutyának esze ágában sincs védeni az életterét és a falkatársát: egyszerűen csak örül annak, hogy végre történik valami, örömét akarja kifejezni a belépő vendég és a gazdi irányába. Ezért ugrál, csahol, rohangál, azonnal szalad, és hozza a kedvenc játékát. Igyekszik mindenáron magára terelni a figyelmet, és elérni, hogy ő legyen a középpontban, vele foglalkozzanak. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a fajta pozitív viselkedés kellemesebb vagy veszélytelenebb az érkező számára, talán még akkor sem, ha az éppenséggel családtag, vagy a kutyát jól ismerő rokon, esetleg barát.

Ki a hibás, mik az okok?

A probléma kezelhetőségének és befolyásolásának megkezdéséhez elsősorban a kutya viselkedését kiváltó okokat kell megállapítani. elsősorban a fajtaspecifikus jellemzőket lehet figyelembe venni. Azok a kutyák, amelyek kifejezetten az őrzőkutyák fajtacsoportjából kerülnek ki, fő feladatuknak tekintik az udvar, a kert, a ház, a lakás védelmét. Örökösen figyelemmel kísérik a kívülről jövő ingereket, és érzékenyebben, intenzívebben reagálnak azokra. Tartózkodó- és pihenőhelyüket általában úgy választják meg, hogy a bejárat közel essék hozzá, de legalábbis mindenképpen szemmel tartható legyen onnan.

Az összes többi fajtacsoportból kikerülő kutyák genetikailag nem ugyanilyen hányadban öröklik a területvédelmi képességeket, de a gazdik vagy a tartási körülményeik mégis ebbe az irányba fejleszthetik viselkedési jellemzőiket. Például azzal, hogy valamilyen oknál fogva a gazdi jelöli ki számukra a tartózkodási és pihenőhelyet az ajtó mellett, vagy helyezi el a kosarukat az előszobába, illetve építi a kutyaólat a kertkapura néző teraszra, ezáltal tálcán kínálva a kutyának a lehető legjobb elfoglaltságot: a terület őrzését.

A másik fő ok amiért a kellemetlenségig túlzásba vitt területőrzési reakciók kialakulnak a kutyáknál, hogy a gazdi akaratlanul is ceremóniát rendez az ajtóhozmenés"ajtónyitás-üdvözlés" cselekvéssorozatból. Ez önmagában még nem baj, csak akkor kezd azzá válni, amikor ennek a rituálénak a középpontjában nem a cselekvés, nem az érkező vendég, hanem a kutya áll. Sok esetben mindkét fél részéről: a gazdi küldi/hívja a kutyát az ajtóhoz, többször is a nevén szólítja és ránéz, az érkező először a kutyát üdvözli, simogatja, és csak utána az embert. A kutyában tehát kialakul az a tudat, hogy ezeknél a jeleneteknél ő a legfontosabb, ő van a középpontban. Ezzel viszont nagyot emelkedik a falkán belüli rangsorstátusza. Egyre fontosabbnak érzi magát, és úgy gondolja, hogy ezeknél a jeleneteknél a gazdinak egyre kevesebb joga van bármit is csinálni. Fokozatosan eljut addig a pontig, hogy egyedül önmaga akarja fönntartani a bejárat körüli rendet, és eldönteni, hogy ki és mikor jöhet be.

Az örömteli, játékra hívó fölugrálás és a túlzásba vitt üdvözlési rituálé kialakulása egészen a farkas-ősökig visszavezethető ösztönös cselekvés. Szinte minden mai kutyafajta kölykeinek veleszületett viselkedési formája az anyaállatra történő fölugrálás. Különösen a hathetes életkor után válik ez intenzívvé: a kölykök igyekeznek az anyjuk száját elérni, ínyét nyalni, lökdösni, ezzel motiválva, hogy ételmaradékot adjon nekik, vagy megrágott, megpuhított táplálékhoz juttassa őket. Ezt általában sikerül is elérniük, ezzel érvényesül a pozitív megerősítés tanulási elmélete, tehát a szokás fölerősödik és mélyen berögzül. Ez a folyamat később hasonlóan zajlik le a kutyaemberi társai esetében is, csak ekkor már nem élelem a jutalom az üdvözléskor, hanem a rendkívüli figyelem, a simogatás, a beszéd. De a kutya szempontjából a végeredmény egy és ugyanaz: érdemes a hazatérőt, az élettérbe belépőt minél fergetegesebben üdvözölni, lehetőség szerint az arca irányába ugrálni, mert ezt valamilyen jutalom követi.

 Stefan Siman  |  2011. július 31.

Közömbösítés, de hogyan?.....   

tovább>>    http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4415