„Az ember a kutya gazdájának tartja magát, de a kutya a gazdáját „Istennek”. A kutya és az ember kapcsolatát Jack London nagyszerűen fejezte ki, egy igazi kutya csak a kétlábú „gazdaistenének” engedelmeskedik. Az engedelmesség a kutya szempontjából nem más, mint a „gazdaisten”, jelen esetben az ember utasításainak maradéktalan végrehajtása.  

Ha egy természetes életközösséget, egy falkát veszünk alapul, akkor megállapíthatjuk, hogy akár már két kutya vagy két farkas együttélésekor az egyik a tapasztaltabb, erősebb, rátermettebb vezető-irányító szerepet tölt be. A másik egyed feltétel nélkül engedelmeskedik, mert egyrészt nincs más választása, fizikailag gyengébb, kevesebb tapasztalattal rendelkezik, másrészt tudja, hogy a létfenntartásuk a vezérkutya sikerétől függ. Az ember és a kutya társulásban bizonyos mértékig az embernek kell egy vezérkutyaszerű szerepet betölteni, hiszen az ősi vadászó- zsákmányszerző életmód híján ő gondoskodik az élettérről, a létfenntartásról, a biztonságról és az ősi ösztönök mesterséges kielégítéséről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szó valódi értelmében falkavezérek lennénk. Igaz, hogy az ember és a kutya között különleges kapcsolat alakult ki, de mégsem egy falkából valók vagyunk, ezért falkavezérek-vezérkutyák nem lehetünk, csak kétlábú „gazdaistenek”. Az értelmünktől vezérelve meg kell tanítanunk a négylábú barátunkat az ember világában élni-létezni, ami csak akkor működhet biztonságosan, ha a kutyánk az ember által alkotott szabályoknak engedelmeskedik.  

A kutya azonban pusztán csak, azért mert az ember feltétlen engedelmességet vár el tőle az ételért, a tartásért cserébe biztos, hogy nem fog engedelmeskedni.

Ezt csak akkor teszi, ha a gazdája szeretettel, tudatosan és következetesen neveli, tanítja arra, hogy hol a helye az ember világában, mikor mit tehet, és mit nem.  A helyes módszerekkel, szaktudással felnevelt, kiképzett kutya az akaratát mindenkor a gazdája akarata alá rendeli. A kutya igazán akkor érzi magát, jól ha ez az engedelmesség kellemes érzést vált ki belőle. Minden esetben, amikor jó kapcsolat alakult ki az ember és a kutya között, a kutya a kielégültségét a vezetője-gazdája dicséretében, örömében találja meg, tehát az engedelmesség alapja nem a kényszer, sokkal inkább a kölcsönös szeretet, tisztelet. Ennek a kölcsönös szeretetnek, tiszteletnek az eredménye az engedelmesség, ilyenkor látni a kutya szemében, tekintetében valami olyasmit, amit szavakkal megfogalmazni, kifejezni nem lehet. Ez az a nézés, amely szavak nélkül mindent elmond, és szerintem egyetlen más élőlény sem képes rá. Egyébként egy kutya engedelmességi szintje tökéletesen jellemzi a gazdája felkészültségét, tudását és szakmai hozzáértését!

Csodálatos látni, illetve átélni azt, amikor egy jól képzett, összeszokott kutya és kutyavezető páros „éles” bevetés közben dolgozik. A legnagyobb zűrzavarban, fokozott stressz helyzetben is a kutyák tökéletesen irányíthatóak maradnak, csak a feladatukra koncentrálva engedelmeskednek a vezetőik utasításainak. Amely utasítások ugyan apró-pici mások számára érthetetlen jelek, mozdulatok de a kutya számára a gyakorlások során tökéletesen bevésődött feltételes reflexé vált érthető közös nyelvezet, amely garantálja mindkettőjük biztonságos munkavégzését. Természetesen ez az engedelmesség nem az alapképzés során alakul ki, hanem az együtt töltött évek munkájának, bizalmának eredménye. Ezt a magas szintű engedelmességet azonban házi kedvenceinktől azért ne követeljük meg, mert egy kedvtelésből tartott kutyánál az engedelmesség ilyen szintű elérése felesleges, sőt esetenként káros is lehet. Sok kutyatulajdonos azonban úgy gondolja, hogy az engedelmességre, fegyelemre való nevelés felesleges plusz megterhelése a kutyának. Ők azt vallják, hogy a kutya ősi tulajdonságainak köszönhetően mindent tud, amit tudnia kell, csak hagyni kell felnőni, és minden rendben lesz. Ezt érzelmi alapon csupán jó szándékból, vagy túláradó szeretettől vezérelve, esetleg tudatlanságból gondolják így. Az idő múlásával azonban rájönnek, hogy az ősi tulajdonságok életre keltek ugyan, de nem a várt eredményt kapták. A hiba okát, okozóját keresik, mert a kezdetben aranyos kis érzelemgombóc, akit mindenki szeret, akinek mindent szabad, öntörvényű, erőszakos, uralkodó, nehezen kezelhető, vagy éppen kezelhetetlen, energiáit pótcselekvésekben kiélő kutyává érett. Nagyot csalódik a kutyatulajdonos, hiszen szerinte ő megtett mindent, és mégsem a várt eredményt kapta.

Az így gondolkodó kutyatulajdonos („felelős gazda”) biztos, hogy megtett mindent, helyesen gondolkodott? Mert ebben az esetben a kutya nem örömöt, boldogságot, hanem nagyon sok bosszúságot, gondot okoz. Szélsőséges esetben terrorizálja a családot, -méretétől, fajtájától függetlenül-, lepusztítja a lakást berendezéssel együtt, udvart, autót, mindent, és mindenkit tönkre tesz a környezetében, az idegbetegség szélére sodorva ezzel a tulajdonost, és környezetét. Végső megoldásként, amikor már nem bírja tovább a tulajdonos, szabadulni akar a gond okozójától, és a kutyának egyenes az út, jobb esetben az elajándékozáshoz, rossz esetben a menhelybe adáshoz, legrosszabb esetben az utcára kerüléshez, pedig a kutya csak a természetes ösztöneinek engedelmeskedett. A kivert, kóbor kutya, aki a meggondolatlan, tudatlan tulajdonos társa, barátja is lehetett volna, siralmas látvány. Az állat szempontjából tragédia, főleg, azért mert nem tehet róla, a társadalom szempontjából veszélyes, költséges probléma!

Jogos a kérdés tehát, miért alakulnak ki ezek az ember számára negatív magatartásformák?A nem kívánt magatartásformáknak az oka az, hogy az evolúció úgy alkotta meg a kutyát, hogy a faj, és ezen belül a különböző fajták egyedeinek fennmaradásához szükséges genetikailag kódolt, örökölt ösztönökkel látta el az egyedeket. Az ösztönök- szaporodási, falka, zsákmányszerző, territoriális ösztön,- nagyon erősek, akkor is életre kelnek, ha nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni róluk. Ha az ember nem ad helyes iránymutatást ahhoz, hogy a kutya ösztönei az embernek tetsző módon fejlődjenek, és kielégítésre kerüljenek, akkor a kutya a természet hívó szavának engedelmeskedve az embernek nem tetsző módon, kontrolálatlanul teszi meg azt. Ebben a helyzetben sem az ember, sem a kutya nem érezheti jól magát. Ezért kell a kutyát a megfelelő foglalkoztatottság mellett a belső ösztönvilágának kielégítését figyelembe véve engedelmességre, fegyelemre nevelni.   

Ne higgyünk mindenféle mendemondának a kutya önálló nevelés nélküli fejlődéséről, mert ez NEM IGAZ! A lustaságunkat is győzzük le következetesen nap, mint nap foglalkoztassuk a kutyát, mert a kellemes, harmonikus, problémamentes kapcsolat csak így alakulhat ki! A kutyatartás nagy felelősség, cél nélkül csak azért ne tartsunk kutyát, mert másnak is van! Az ember legnagyobb bűntette a kutya fajjal szemben az, hogy önös céljai miatt tudatosan, olyan kutyafajtákat tenyésztett ki, illetve a meg lévő fajtákban, olyan mértékben lepusztította az ősi ösztönöket, -amiért egyébként a kutya háziasításra került-, hogy sok kutyafajtát munkára fogni nem lehet, ami az ösztönök természetes kielégítését jelentené, és a kutya lételeme volna.

Ezeknek a cél nélkül kitenyésztett küllem, vagy luxuskutyáknak az ideg, és immunrendszere gyenge, beteges, majdnem mozgásképtelen, túlszaporított az állomány. Az ember nélkül önálló létfenntartásra, szaporodásra képtelenné váltak, a kutyáknak nincs „gyakorlati értéke”, csak egyes emberek „gyönyörűségére”, céltalanul léteznek.  

Legyünk felelős tenyésztők, kutyatartók, ne tegyük ezt a kutya fajjal, nem ezt érdemli. Ne cél, gyakorlati érték, ösztönök, és érzelem nélküli tárgyként tartsunk kutyát, mert ez csak a természet megerőszakolása volna, ami nem méltó a gondolkodó emberhez.  Egy nagy filozófus-gondolkodó mondta valamikor, hogy egy nemzet nagyságát az állattartási kultúrájáról lehet megítélni. A kutya nevelés, tanítás, szabályok, és helyes iránymutatás nélkül a genetikailag kódolt, természetes ösztöneinek engedelmeskedve a saját értékrendje szerint „vadvirágként” nő fel, ami nem azonos az ember értékrendjével. Ahhoz, hogy ezek az értékrendek egyezzenek, és az együtt élés mindkét fél számára kellemes legyen, a kutyának mindig tudnia, kell, hogy mit szabad, és mit nem, és azt, hogy hol is van az őt megillető hely a hierarchiában. Az ember alakítja, formálja a kutyát az „emberi világhoz”, -a fajtáját, jellegét, egyéniségét figyelembe véve-, a kutya ugyanúgy formálja az embert a „kutya világhoz”, de soha ne felejtsük azt el, hogy mi emberek vagyunk felelősek kutyáinkért, és nem fordítva. A falkában élő, vadászó állatok, amilyen a kutya őse is, a természetben a falkaösztön által irányítva szigorú, megkérdőjelezhetetlen szabályok alapján élnek, és léteznek, amely szabályok egyébként sokkal szigorúbbak az ember által kívántnál, mert csak így működik a falka egysége, és biztosított a létfenntartása, szaporodása. Ezért a szabályok által irányított élet nem idegen a kutyák számára, sőt ők csak így érzik magukat biztonságban. Ezeket a szabályokat az engedelmesség nélkül nem taníthatjuk meg. A saját illetve a kutyánk biztonsága érdekében alapkövetelmény a feltétlen engedelmesség, fegyelmezettség. A kutya ősidők óta őrzi, szolgálja az embert, a kutyával való együttélés azonban sok kötelezettséggel jár, ezért nem minden ember alkalmas a kutyatartásra. Ha nem akarjuk azt, hogy a kutyát nem tartók körében ellenségek legyünk, és ha kellemes megbízható társat akarunk, akkor engedelmes, fegyelmezett kutyát kell nevelnünk, és képeznünk. Jó, és követendő példát mutatva a kutyát tartók, és a leendő kutyatulajdonosoknak. Bizonyítva a kutyát nem kedvelők számára, hogy a kutyatartással az ő életüket nem zavarjuk, és nem veszélyeztetjük. Ha az együttélés szabályainak nem tudunk megfelelni, akkor inkább ne tartsunk kutyát. A szolgálati, rendvédelmi, bűnüldözési alkalmazás szempontjából kiemelten fontos a példamutatás, hiszen az állampolgárok joggal várják ezt el tőlünk. Ki mutathatná a jó példát, ha nem mi?Bárhol megjelenünk egy szolgálati kutyával, kiemelt figyelem összpontosul ránk, egyrészt ezért nem engedhetjük meg azt, hogy kutyáink fegyelmezetlenek legyenek, másrészt a kutyával elvégzendő munkát csak így tudjuk végrehajtani. Elengedhetetlen tehát, hogy a szolgálati kutya mindenkor feltétlen engedelmességgel, a saját akaratát a vezetője akarata alá rendelje. Mert csak így válik könnyen, és jól irányíthatóvá akkor, és ott, úgy hajtja végre az utasításokat, ahol a vezetője ezt megkívánja tőle. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez milyen fontos! 

A korábbiakban már említettem, hogy a kutya ösztönlény, ugyanabban a világban él, mint az ember, de az ösztöneinek köszönhetően más fontos neki, és más fontos nekünk. Az „emberi” világ sok veszélyt rejt a kutya számára. Gondoljunk csak bele, hogy egy városi forgalomban, ha a kutyánkat nem tudjuk pórázon vezetni, megállítani, leültetni, fektetni, mekkora veszély leselkedik a kutya-ember párosra, ami akár mindkettejük életét is veszélyeztetheti. Van-e annak értelme, ha a kutyánk mindenkit, és mindent ok nélkül megtámad, irányíthatatlan, fegyelmezetlen, veszélyes, ha intézkedés közben viselkedésével inkább gondot okoz, mint segít? Ugye ennek nincs értelme.

Az engedelmesség tehát minden kiképzésnek, és alkalmazásnak az alapja, engedelmesség nélkül a kutyánk a követelményeknek nem felel meg!