A kutya természetéből adódóan tud futni, gyorsan-lassan járni, kúszni, úszni, ülni, állni, feküdni, ugrani, ugatni, harapni, küzdeni-harcolni, a kiképzés célja, hogy ezeket a képességeket, hajlamokat a kutya vezényszóra, a kutyavezető akaratának megfelelően hajtsa végre. Csak így tudjuk ezeket a nagyszerű tulajdonságokat, képességeket a magunk hasznára fordítani, fejleszteni.

Véleményem szerint a feltétlen engedelmesség tanítása kényszer nélkül nem működik, hiszen már a pórázhoz-nyakörvhöz való szoktatás is kényszer a kutya számára, mert szabadságában korlátozzák őt. Nem vagyok az erőszakos tanítási mód híve, de az eredményességhez adott esetben kényszerítő módszereket is alkalmaznunk kell, figyelembe véve, hogy minden kutya más karakter, egyedenként változó a természete, idegrendszere, felfogóképessége, memóriája, terhelhetősége, fájdalomtűrő képessége. Azért kell a kiképző szakértelme, a tapasztalata, hogy rávezesse a kutyavezetőt arra, hogy a kutyájánál milyen módszert alkalmazzon. Természetesen a puhább természetű kutyáknál enyhébb módszerekkel, türelemmel is elérhetjük a célt, de a keményebb, önfejű, dominánsabb kutyafajtáknál határozottabb, szigorúbb, sőt esetenként erőszakosabb bánásmódot kell alkalmaznunk a kívánt cél elérése érdekében. Ne higgyük azonban azt, hogy csupán csak fizikai erőszakkal érhetünk el eredményt, mert sok esetben a kutya méreténél, erejénél, adottságainál fogva egyszerűen nem vesz tudomást a fájdalomról, megrázza magát és a következő lehetőségnél ugyanúgy viselkedik, mint amiért a büntetést kapta. Ilyen esetekben a pszichikai ráhatás célravezetőbb, ugyanis a kutya nagyobb büntetésnek értékeli, ha a lelkét, büszkeségét, önérzetét bántjuk meg. Egyébként a tekintélyelvű módszerek pontosan a kutya veleszületett rangsorképző hajlamára építenek. Ezt azonban nem úgy kell értelmezni, hogy a gazda a félreértelmezett „farkastörvények” alapján csupán a nyers erőszak megtorló eszközeit veti be a kutyájával szemben. Az örökölt kommunikációs csatornán „kutyanyelven” gyorsabban és sokkal kevesebb kellemetlenséggel értethetjük meg magunkat a kutyánkkal.

Mit jelent és hogy működik ez a „kutyanyelv”?

Egyszerű példa, ha a kutyának tiltószóként azt mondom: „fúj”, nem fog történni semmi, mert önmagában a szónak semmi jelentősége nincs a kutya számára. Csak akkor lesz jelentősége, ha valamilyen kényszerítő eszköz alkalmazásával a vezényszóhoz kialakítok egy feltételes reflexet. Ám ha ugyanebben a helyzetben azt mondom: „Rrrrossz”, morgó mély „o”-val, hosszan pergetett „r”-rel, akkor a kutya azonnal felhagy az addig végzett cselekvésével anélkül is, hogy kényszerítő eszközt alkalmaztam volna. Ez azért működik, mert „kutyanyelven” szóltam hozzá. Ez a hang ugyanis a kutya számára a falkavezér rosszallását, vagyis a morgást jelenti. Ugyanilyen példa a büntetésre a kutya tarkóbőrének megragadása, megrázása, hiszen ez is olyan erődemonstráció, amit csak a falkavezér engedhet meg magának, és a kutya ösztönösen képes értelmezni, még akkor is, ha nem is fáj különösebben. Sokan most biztosan azt gondolják, hogy ez nem éppen demokratikus magatartás a szeretett kutyával szemben. Valóban nem az, de hol a demokrácia a farkasfalkában? A farkasfalka nem ismer demokráciát! Ugyanúgy a kutya és a gazdája között nincs, és nem is lehet egyenjogúság! A kutyát lehet szeretni, kedveskedni neki, akár még kényeztetni is, és felelősen kell gondoskodni róla, mert ezt mind megérdemli. De irányítani a rangsorban feljebb álló „falkavezérnek”, az embernek kell, ami kutya számára természetes is. A kutya nem lesz szabadabb, a munkája nem lesz megbízhatóbb attól, hogy soha nem tapasztalja meg közvetlenül a gazdája haragját, túlerejét és ebből eredő rangját. Amely kutya ezt nem ismeri, az könnyen megengedheti magának, hogy kedve szerint teljesítsen, mert nem gazdája-vezére, hanem társa van, aki vele egyenrangú ezért büntetés úgysem vár rá. Egyébként a kutyák mozgásán, viselkedésén egy szakember azonnal megállapítja – de egy kutyabarát, és a laikus is észreveszi – ha engedelmes gyakorlatokat lát, hogy milyen és mekkora mértékű kényszerítő módszereket alkalmaztak a kiképzés során.

Az engedelmes gyakorlatok tanítása során nem az a cél, hogy a kiképzés végén egy szöges nyakörvvel agyonrángatott, életunt, meggyötört kutya kullogjon a vezetője után, beletörődve sorsába, vagy a menekülési lehetőséget keresve. Az sem cél, hogy a monoton munkába belefáradt robotokat neveljünk engedelmesség címszó alatt kutyáinkból. A cél az, és itt kezdődik a kutyakiképzési tudomány szépsége, hogy a megfelelő kényszerítés és motiváció mellett a kutya veleszületett ösztöneinek, belső tulajdonságainak felszínre hozása mellett hajtsa végre az engedelmes gyakorlatokat!

A megfelelő módszerekkel tanított, képzett, jól motivált kutya mozgásán látszik, hogy a gyakorlatokat gyorsan, nagy akarással, örömmel, boldogan hajtja végre, mert érzi, tudja, hogy cserébe a gazda szeretetét, és a motivációs eszközön keresztül az ösztönei kielégítését kapja cserébe. Nagyon fontos az engedelmességre tanításnál, hogy amit az egyik kezünkkel elveszünk, azt a másikkal adjuk vissza! Tehát, ha kell, azonnal, szigorúan, és következetesen villámcsapásként büntessünk, de a jól elvégzett feladat után ugyanígy őszintén örüljünk, jutalmazzunk. A tanítási folyamat során ugyanis folyamatosan szembekerülünk a kutyánk akaratával. Ha a mi akaratunkat folyamatosan kompenzáció és feloldás nélkül erőltetjük, kényszerítjük a kutyára, akkor az előbb-utóbb nem kívánt károsodással jár. Az engedelmesség a kutya számára teljes kényszerré, később elviselhetetlen stresszhatássá, majd esetenként neurózissá válik! Így összedőlhet, amit eddig felépítettünk, komoly, visszafordíthatatlan lelki-idegi károsodást okozhatunk kutyánknak. Ezért egy erősebb büntetés után, ha a kutya a kívánt módon hajtotta végre feladatát, feloldásként őszintén dicsérjük meg, örüljünk a sikernek és jutalomként motivációs eszközöket alkalmazzunk. A jó érzelmi befolyásolással, motivációval elérjük azt, hogy a kutya rájön arra, ha jól dolgozik, jutalom, ha nem, akkor büntetés vár rá. Értékrendbeli különbséget tud tenni a kettő közt, és a neki megfelelőt, a kellemes érzést, a jutalmat választja. A dicséret, a jutalom megszerzése érdekében ezért mindig gyorsabban, pontosabban hajtja végre a feladatot, a rögzítendő mozdulatsort. Ha megfelelően érdekeltté tettük a kutyát, akkor a mozdulatsorok mélyen bevésődött feltételes reflexszé válnak, amelyek a megfelelő ingerhatásra azonnal aktiválódnak.

A jutalmazás tehát megerősítést jelent, azonban tudnunk kell azt is, hogy a jutalom „kétélű fegyver” ezért nyakra-főre, feleslegesen ne jutalmazzunk, csak következetesen, a jól végrehajtott gyakorlat után! Érezze a kutya azt, hogy a jutalomnak értéke van.