A tapasztalatok és a szakemberek túlnyomó többségének egybehangzó véleménye szerint a feltétlen engedelmesség megbízhatóan csak akkor alakulhat ki, ha a kutyánkat mi magunk neveljük fel.

Ha túlléptünk a szoktatás, nevelés időszakán, az ember és a kutya között kialakult az „érzelmi híd”, a kívánt ösztönöket életre hívtuk, a jó képességeket, hajlamokat célirányosan fejlesztettük, erősítettük, a rossz tulajdonságokat, nem kívánt magatartásformákat elnyomtuk, akkor megkezdhetjük a kiképzést, melynek vége a feltétlen engedelmesség. Ennél a gondolatnál meg is állnék egy pillanatra, mert Magyarországon túlnyomó többségben nem ez a bevált módszer, ugyanis ez költség- és időigényes. A takarmányozás, ellátás, az állatorvosi, és egyéb költségek nem kis összegek. Nem minden ember alkalmas egy kölyökkutya célirányos nevelésére sem, a megfelelő szaktudással, tapasztalattal nem rendelkező egyén könnyen tönkreteheti a minőségi alapanyagot, a drága munkakutyakölyköt. Az optimális azonban mégis a kölyökkutya nevelése lenne, mert így alakulhatna ki a szeretet, a tökéletes kötődés – ami a szolgálati képzés alapja lenne – a kutya és vezetője között. Természetesen vannak, és mindig lesznek olyan kutyavezetők, tulajdonosok, akiknek nem áll módjában kölyökkutyát nevelni, vagy csak idősebb korban jutnak a kiképzendő kutyához. Ezeket a kutyákat is lehet – igaz, több munkával és kényszerrel – képezni, komoly eredményeket is el lehet velük érni, de ezek az egyedek tökéletes, ismert hiba nélküli feltétlen engedelmes szolgálati kutyák soha nem lesznek. Azért ne felejtsük el azt sem, hogy a befektetett munka nem vész el! Mivel a kutyák egyedenként változó tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért a kiképzés kezdetének pontos idejét meghatározni nem lehet. Ha a kutyát túl korán kezdjük képezni, akkor elvesszük a vidám gyermekkorát, és felnőttkorára egy életunt, kiégett, munkakedvét elvesztett kutyát kapunk. Amilyen fontos, hogy a kiképzést ne kezdjük túl korán, olyan fontos, hogy túl későn, idősebb korban se. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szolgálatikutya-fajtáknál a kiképzés megkezdésének ideje általában 8-10 hónapos kor, amit már egy játékos előképzés megelőz. Ekkorra lesznek fizikailag és szellemileg a legalkalmasabbak a komolyabb kiképzésre.

Komoly munkát csak szellemileg érett, tapasztalt kutyától követelhetünk!

A kiképzés során mindig figyeljük a kutyánk reakcióit, a gyakorlatok többszöri ismétlésekor előfordul, hogy kutyánk idegileg kifárad, határ- vagy védőgátlások lépnek fel nála. A gyakorlatokat ilyenkor azonnal hagyjuk abba, és a kutyát pihentessük, lazításként oldjuk fel, játsszunk vele. Ezeknek a gátlásoknak a megjelenése is egyedenként, típusonként változó, az egyik kutyánál az ötödik ismétlésnél, a másik kutyánál a tizenötödiknél jelentkeznek. A kutyavezetőnek időben fel kell ismernie a kutyáján az idegi terhelés határát. A gátlások megjelenésének egyik legbiztosabb jele az ásítás, ez azt jelenti, hogy a kutya idegileg kifáradt, ilyenkor vagy hagyjuk abba a gyakorlatokat, vagy játékkal oldjuk fel a kutyát. Az idegi, ingerspecifikus kifáradás mindig előbb következik be, mint a fizikai, cselekvésspecifikus kifáradás. Az engedelmes gyakorlatok mellett az ügyességi gyakorlatokat is tanítsuk, mert a sikerélmény növeli az önbizalmat, és ezek a gyakorlatok a mindenkori vezethetőséget, és irányíthatóság elsajátítását is fejlesztik. Mindezek mellett testedző, izom- és ügyességfejlesztő hatásuk is van. A kutyáknál is érvényes a mondás, ép testben ép lélek. Minden kutya külön egyéniség, különböző, sajátos tulajdonsággal rendelkezik, ezért egy sablonos kiképzési módszert nem lehet rájuk erőltetni! A kutyakiképzési módszerek folyamatosan változnak, ezért ne dogmákat próbáljunk ráerőltetni a kutyánkra, hanem mi is a megfelelő módon és időben változtassunk, próbáljunk ki több módszert is, és a legcélravezetőbbet alkalmazzuk! Kérdezni, tanácsot kérni nem szégyen, rossz kérdés van, de felesleges nincs! A következő módszerek csupán alapot, gondolatmenetet, segítséget nyújtanak a leendő kutyavezetőknek, tulajdonosoknak. Minden kutyára illeszthető általános módszer nincs, a gazdáknak kell a megfelelő fantáziával, leleményességgel, találékonysággal rendelkezniük, hogy olyan módszert alkalmazzanak, ami a kutyájuk egyéniségéhez a legjobban megfelel. Általános, minden kutyára illeszthető módszer tehát nem létezik, de vannak szabályok, amelyek betartása lényeges az engedelmes gyakorlatok tanításánál.

Ezek a szabályok a következők:

• A tanítást, képzést ingerszegény, a kutya számára természetes környezetben kezdjük, mert így a kutya teljes mértékben a gyakorlatok végrehajtására koncentrálhat. Ingerszegény, természetes környezetnek nevezzük azt a terület, ahol emberek és állatok nincsenek, valamint a terület zavaró szagokkal sem szennyezett. Amennyiben ingerszegény környezetben a kutya már megfelelően hajtja végre a gyakorlatokat, elérkezett az ideje, hogy a különböző körülmények között ingergazdag terepen is gyakorolhassunk. Csak fokozatosan szabad nehezíteni a körülményeket, mert ellenkező esetben ez jelentősen visszavetheti „tanítványunkat”. Ha ilyen körülmények között is megfelelő a végrehajtás, akkor kutyánk alkalmas a vizsga letételére. Természetesen ez nem egyik napról a másikra, hanem hosszú hónapok munkája után következik be.
• Fontos, hogy a kutyával rendszeresen gyakoroltassuk a megtanult feladatokat, mert ha ezt elhanyagoljuk, akkor a tanítás során elsajátított gyakorlatok nem felejtődnek, és a kutya alkalmassága csökken!
• A vezényszavak, utasítások határozottak, a kutya számára hallhatóak, érthetőek, elkülöníthetőek legyenek. A kutya számára mindig legyen egyértelmű, hogy a kiadott vezényszóhoz melyik gyakorlat végrehajtása tartozik. Mindig azonos erősséggel és hangsúllyal kell kiadni a parancsokat, hogy a kutyánál a megfelelő cselekvést váltsuk ki. A legjobb példa erre az „ülj” és az „állj” vezényszó közötti különbség. Mindkettő egyszótagú szó, így a kutya számára könnyen összekeverhető. Az „ülj” parancsot ezért röviden, az „állj” vezényszót elnyújtva mondjuk ki, hogy a kutya érzékelje a köztük lévő különbséget. Lényeges, hogy a vezényszó előzze meg a végrehajtást, a kényszert. A kettő közötti időkülönbség csak minimális lehet, a vezényszó kiadása után azonnal következik a gyakorlat végrehajtása. Ez teszi lehetővé, hogy a kutya a kettő között ki tudjon építeni egy megfelelő kapcsolatot, és a vezényszóra is teljesítse a feladatot. A kutya számára a parancs lehet vezényszó, látható vagy hallható jel is, pl. kéz- vagy testtartás. A kutya többféle parancshoz is társíthatja egy gyakorlat végrehajtását, pl.: hang- és látjelhez is. Ez tanítható úgy, hogy amikor a kutya már vezényszóra végrehajtja a gyakorlatot, akkor a parancs kiadásával egy időben a vezető mutatja a látjelet is. Megfelelő számú ismétlés után a kutya a látjelre is végrehajtja a feladatot.
• A kutya soha ne tagadhassa meg a kívánt gyakorlat végrehajtását, ezért, ha kell, a kényszerítés hatékony legyen. A kényszerítés fogalma alatt azt értjük, hogy a kutyával valamilyen módszer segítségével (pórázkezeléssel, kéz használatával stb.) végrehajtatjuk a kívánt feladatot. A tanítás elején a kutya még nem köti össze a vezényszót és az elvégzendő gyakorlatot, így azért, hogy végrehajtsa azt, kényszert kell alkalmaznunk. Ez nem azt jelenti, hogy a kutya olyasmit tegyen, amely nem a természetes mozgása. A későbbiek során is célszerű alkalmazni a kényszert, hogy a gyakorlatok gyors és pontos teljesítése rögződjön.
• A gyakorlás során ne hagyjuk hibázni a kutyát.
  A „nem hibázhat elv” azt jelenti, hogy a gyakorlás során a kutyától úgy követeljük meg a végrehajtást – akár kényszer alkalmazásával is –, ahogy a tanításnál elvártuk. Amennyiben a gyakorlás során rendszeresen eltűrjük a kutya hibázásait, akkor beépül a gyakorlatokba, ami a szabályos végrehajtás rovására megy. Nem szabad elfelejteni, hogy megelőzni könnyebb, mint kijavítani. A kényszerítés fokozott megterhelést ró a kutya idegrendszerére. A sokáig tartó egysíkú igénybevétel pedig, amennyiben nem követi feloldás, akár a munka megtagadásához is vezethet a kutya részéről. Többnyire a csak kényszerrel képzett kutyánál gyakori, hogy a póráz lecsatolása után azonnal otthagyja vezetőjét, tiltakozva a további engedelmes munka ellen.
• Kövesse feloldás a sikeres gyakorlást.
  A kutya számára a feloldás többféle lehet. A legfontosabb a dicséret. Ez soha nem maradhat el, egyetlen sikeres gyakorlat után sem. A dicséret, a simogatás során éreztetni kell a kutyával elégedettségünket. A hamis érzelmeket tartalmazó dicséret nem éri el kellő hatását, mivel a kutya tökéletesen felismeri a vezető álérzelmeit! A feloldás lehet még a dicséret mellett a jutalomfalat adása vagy a gazdával történő apportjáték. A későbbiekben a kutya számára a feloldás motivációvá is válik, ami ösztönzi a gyakorlat sikeres elvégzését. Azt a tanítási módszert, amikor a feloldást követi a kényszerítés, majd a sikeres végrehajtás, kontrasztmódszernek nevezzük, tehát sorrendben: kényszerítés, végrehajtás, feloldás = kontrasztmódszer. Más kiképzési módszerek is vannak az engedelmes gyakorlatok tanítására, de a legrövidebb idő alatt leghatékonyabban a kontrasztmódszerrel lehet eredményt elérni.
•  Az engedelmes gyakorlatok többségének tanítását pórázon hajtjuk végre, ezért nagyon lényeges a helyes póráztartás és pórázkezelés.
• A kutya vérmérsékletétől függően a kiképzés során különféle segédeszközök, kényszerítő eszközök is igénybe vehetők. (pl.: fojtónyakörv, szöges nyakörv, stb.). A szükséges kényszerítő eszköz milyenségének eldöntése szakember feladata. A túlzott engedékenység jelentősen csökkenti a kiképzés eredményességét, de hasonló a helyzet a túlzott keménységgel is, amivel a későbbiekben visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodás alakulhat ki a kutyában. Jelentős tényező a kiképzési idő hosszúsága is. Ez függ a kutya idegrendszerének terhelhetőségétől, de meghatározzák különféle külső tényezők is pl.: az időjárás. Egy kutya „pszichikai állapota” sohasem állandó, és a kiképzés folyamán figyelembe kell ezt venni.

• Amennyiben a kutya jól hajtotta végre az előre meghatározott feladatokat megfelelő feloldó játékkal, a számára pozitív sikerélménnyel kell befejezni a kiképzést!