A szolgálatikutya-kiképzés egyik igen fontos ága az őrző-védő munka. Az őrző-védő munkában döntő szerepe van a kutya természetének (Wesen), ami több részből épül fel. A kutya tulajdonságai egyrészt a szüleitől, őseitől örökölt tulajdonságok, másrészt a környezetből szerzett tapasztalatok, harmadrészt a kritikus időszakok alatti célirányos nevelés hatására alakulnak ki. Nagyon fontos és hasznos, hogy a harci játékokra való felkészítés már a tenyésztőnél megkezdődjön, mert ez az előkészítés az alapja a későbbi kívánatos, kemény őrző-védő munkának.

Harci játékok

A kölyökkutyában az őrző-védő munkához nélkülözhetetlen üldöző, zsákmányoló hajlamot, küzdőképességet, keménységet, bátorságot, fogásbiztonságot, a kritikus időszakokban (5–16. hétig) és a növendékkorban kell kifejleszteni, illetve tudatosítani. A munkakutya-tenyésztő már megkezdi a harci játék alapozását oly módon, hogy a kölyköket rongy- vagy zsákdarab megfogására, megszerzésére ingerli. A játék megkezdésekor a tenyésztő fogja a rongyot, és egy kötélhúzó játék alakul ki, de ha már kellő mértékben belemelegedtek a kölykök a játékba, akkor a rongydarabot, a zsákmányt odaadja az alom számára, ami ekkor már közprédává válik. A kölykök maguk közt, a maguk szintjén tovább folytatják a harcot, és saját maguk döntik el a harc kimenetelét, így fejlesztik az önbizalmukat, amit a győzelmi érzet vált ki. Ezek a játékos erőpróbák elősegítik a megfelelő ösztönök életre hívását. Az új gazda feladata, hogy az elválasztás után otthon is folytassa ezt a rongydarabos harci játékot. Két alapvető szabályt azonban be kell tartani. Az egyik, hogy a kölyök mindig jól, „tele pofával” fogja meg a rongydarabot. Abban a pillanatban, amikor a harapás fogheggyel sikeredet, azonnal javítani kell, abba kell hagyni a játékot, és fogást kell váltatni a kölyökkel. A játékot csak a fogás javítása után szabad folytatni, a kölyök szokjon hozzá, hogy a rongyot (ami ebben az időszakban a védőkart helyettesíti) nem rágogatja, harapdálja, hanem egy határozott harapással megfogja. A cél az, hogy a kölyökbe bevésődjön, hogy a zsákmány, későbbiekben az ellenfél (bűnelkövető) megfogása egy határozott, erős fogással történjen. A játék közben hol meghúzzuk, hol meglazítjuk a rongyot, közben a kutyát folyamatosan „fogd!” vezényszóval bátorítjuk. Ügyeljünk arra, hogy a zsákmányt megfogás után oldalirányba ne mozgassuk, sohase rántsuk vagy szakítsuk ki a kölyök szájából, mindig csak finoman húzzuk, nehogy kárt okozzunk a kutya fogsorában. Ha ebben az időszakban negatív élmény éri a kutyát, kiszakítjuk a tejfogát, fájdalmat okozunk neki, ez akár egész életében is befolyásolhatja az őrző-védő munkáját.

A másik nagyon fontos dolog, hogy a játéknak mindig a kiskutya győzelmével kell véget érnie, mert csak így tudunk benne kialakítani önbizalmat, dominanciát, birtoklási vágyat. Ebbe a játékba fokozatosan hozzáértő idegeneket is vonjunk be, a megfelelő eligazításunk mellett. A kölyök szokjon hozzá, hogy az idegennel szemben is felvegye a harcot, tudatosuljon benne, hogy az idegent is le tudja győzni, a zsákmányt tőle is meg tudja szerezni. Ha a kölyök sikerélményekkel nő fel, akkor felnőttkorában sem fog senkitől és semmitől sem félni, hiszen ezt az érzést nem is ismeri. Fontos az is, hogy ezt a célirányos játékot csak addig folytassuk, amíg a kölyök harci kedve nem lanyhul, ha észrevesszük, hogy a kiskutya kifáradt, a foglalkozást azonnal fejezzük be. A fogváltás időszakában, a 4-5. hónapban a fájdalomokozás elkerülése érdekében szüneteltessük ezt a harci játékot! A fogváltás után azonban a rongy vastagságát, keménységét növelhetjük, és növendékkorban fokozatosan áttérhetünk a fogóhurka alkalmazására. Itt is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a rongyos játéknál. A megfogás aktivitását, erejét úgy tudjuk növelni, hogy a húzó-vonó harcot fokozatosan keményítjük. Ha a harci játékokat jól alkalmaztuk, akkor a kölyök megtanulja azt a fogást, amit felnőttkorában alkalmaznia kell, ennek a képességnek úgy kell kifejlődnie, hogy éles helyzetben is mindig megállja a helyét.

Váratlan hangingerek és a bot iránti közömbösség

A kiskutyát születése napjától érik különböző kellemetlen hangingerek, amelyek az idegrendszerére károsan hatnak. Minden váratlan és túl erős hanginger sokkoló hatású lehet, amely a gyengébb idegzetű kutyákban rendellenes viselkedést válthat ki, ami állandósulhat is. A kellemetlen és váratlan zajoktól a kiskutyánkat még a legjobb akarat mellett sem tudjuk megóvni, de a legkülönbözőbb módon szándékosan előidézett zajok iránt közömbösségre tudjuk szoktatni. Kellemetlen zajt kelthetünk pl. fémtárgyak összeverésével, ajtóbecsapással, motorkerékpár, fűnyíró váratlan elindításával. A szoktatás lényege a fokozatosság, nagyon lényeges, hogy a zaj hallása előtt valamivel elvonjuk a kölyök figyelmét, legjobb, ha játszunk vele, és így közömbösítjük a zajok iránt. Mivel a játékkal a kölyök figyelmét eltereljük, nem veszi figyelembe a hanghatást, így az idegrendszere edződik. A munkakutyáknál nagyon lényeges a lövés iránti közömbösség. Szükséges tehát, hogy a kutya a lövések hangját már kölyökkorban szokja meg. A fiatal kutyák hallóidegei még nem olyan érzékenyek, mint később. A tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy kiskorban jobban elviselik és könnyebben hozzászoknak a lövésekhez. A lövésfélénk kutyák legtöbbje nem öröklés folytán félénk, hanem a rossz tapasztalatok útján kialakult félénkségből, ideggyengeségből. Ezt kell a szoktatással még kölyökkorban megelőzni, és a lövés iránt közömbössé tenni. A kiképzőknél rendelkezésre állnak lövést, dörrenést utánzó eszközök, pl. riasztópisztoly. A lövéshez való szoktatást olyan helyen kell megkezdenünk, ami a kölyök számára ismerős, ahol megszokottan, bátran, vidáman mozog. A hozzáértő segítőtársunk tőlünk kb. 40-50 méter távolságban, rövid időközönként adjon le néhány lövést, miközben mi a kölyökkel nyugodt lépésekkel, mintha mi sem történt volna, menjünk a lövő segítőtársunk felé. A megközelítés közben a kiskutyánk szabadon szaladgáljon, senki és semmi ne befolyásolja. A lövések alatt, ahogy közeledünk, figyeljük meg kis barátunkat, hogy a lövés iránt milyen az érdeklődése, milyen a magatartása. Ha a kölyök már az első próbálkozáskor nyugodtan viselkedik, a lövöldöző segédhez odaszalad, és azt ugatás nélkül végigszaglássza, akkor örülhetünk, mert a kutyánk magabiztos, természete, idegrendszere kitűnő. Vannak olyan kutyák, amelyek megközelítik a lövöldözőt, de bizonyos menekülőtávolságban megállnak, és bizonytalankodva ugatni kezdenek. Az ilyenek már nem tökéletes idegzetűek, de még lehetnek jók a lövéspróba későbbi, többszöri ismétlésével. Ilyen esetben a lövéseket nagyobb távolságból adjuk le, és mi kezdeményezzük a kölyök figyelmét elterelő játékot, ha már a kölyök a lövésekre különösebben nem reagál és félelmet sem mutat, fokozatosan közeledjünk a lövések irányába. Így lépésről lépésre mindig nyugodtabb lesz, és lassan már a lövőhöz is odamerészkedik, sőt azt majd meg is szagolja. Vannak kutyák, amelyeknek az idegállapota nem tökéletes, ezek a lövéspróbánál az ugatással félénkségüket mutatják ki. Sokan ezt pozitívan értékelik, gondolván, az ugatással a bátorságukat érzékeltetik, ez nagy tévedés, mert ezek az ebek az ugatással, acsarkodással a bizonytalanságukat, félelmüket leplezik, és természetesen nem mondhatók bátornak. A közömbösítés céljából leadott lövésekre a serdülőkoron túl, az érett korban is rendszeresen szükség van. A különböző őrző-védő gyakorlatok közben leadott lövés éppen az elvégzett gyakorlatot teszi biztossá, és a lövésközömbösséget erősíti. 

A bot iránti közömbösség

A szolgálati kutyáknál szinte elkerülhetetlen, hogy munkájuk közben támadás ne érje őket. Egy menekülő bűnelkövető mindent megpróbál a büntetés alóli kibúvás érdekében, a kutyák ilyenkor szembekerülhetnek az úgynevezett eszközös támadással. Egy jól felkészített, kiképzett kutya ilyen esetben sem hátrál meg, elviseli az eszköz okozta fájdalmat, és a bűnelkövetőt elfogja. Ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudjuk érni, a kiképzés szempontjából nagyon fontos, hogy a kutyánk ne legyen botfélénk, botérzékeny, hanem botközömbös, botbiztos legyen.

A vizsgákon, versenyeken is sajnos gyakran tapasztalható, hogy a különben jól képzett kutya a segédre támadáskor, ha megpillantja a suhogó botot, azonnal megváltoztatja a támadó szándékát, nem fogja meg a segédet, csak távolról hősködik. Ezek botfélénk kutyák. Más kutyák a segédet ugyan megfogják, de abban a pillanatban, amikor a segéd az előírás szerint bottal rájuk üt, azonnal eleresztik. Ezek botérzékeny kutyák. Mindkettő nagyon rossz, szinte kijavíthatatlan tulajdonság. Ezt a tulajdonságot örökölni is lehet, de a kutyák döntő többsége a rossz tapasztalatok és a helytelen nevelés következtében válik botfélénkké, botérzékennyé. Pusztán annyi kell ehhez, hogy a nevelés ideje alatt a magáról megfeledkezett gazda egyszer-kétszer a kutyáját bottal megverje. Ennyi elég! Ha a kutya a bottal kiváltott fájdalmat megismeri, azt soha nem felejti el, és ha módja van rá, a botot mindig kikerüli! A tapasztalatlan kiképzők gyakran már az őrző-védő kiképzés során azzal követnek el nagy hibát, és okoznak visszafordíthatatlan károkat, hogy a fiatal, jól haladó, bátornak mutatkozó kutyát a segéd megfogásakor bottal megütik, így a kutya a fájdalmat megtapasztalva más alkalmakkor, ha még egyáltalán megfogja a segédet, az ütés után azonnal elereszti. Sok kutya kerül a tapasztalatlan kiképzők miatt a süllyesztőbe. Tudomásul kell venni, hogy az őrző-védő munkához szükséges hajlamok, ösztönök, a támadókészség, az aktív védekezőkészség, küzdőképesség, területvédés csak az érett korban, a 18. hónap után fejlődik ki tökéletesen. Ezért a kutyát 15-18 hónapos kora előtt, tanúsítson bármilyen bátor magatartást is, tilos bottal megütni! Kölyökkorban pedig, hogy csalódás ne érjen bennünket, még idejében szoktassuk a botbiztonságra, ennek a legfontosabb feltétele, hogy még véletlenül se üssük meg a kutyát. Játék közben a bottal vagy vesszővel suhogtatva üssünk a kölyök felé, csapjunk mellé a földre, de semmi esetre se okozzunk fájdalmat. Később erre a gyakorlatra idegeneket is kérjünk fel. A kutya ezt a játékot megszokja, így nem ismeri meg a bottal okozható fájdalmat a kiképzés során, éles helyzetben is bátran helyt fog állni a bottal, eszközzel történő támadással szemben.

Az engedelmességi gyakorlatok játékos tanulása

Talán csodálkoznak azon, hogy eddig még külön nem foglalkoztam az engedelmességi gyakorlatok bevezetésével. Ez nem véletlen! Egyes kiképzők, tulajdonosok az engedelmes munkára való felkészítést túlzásba viszik, túl korán elkezdik, és szinte állandóan ezeket ismételgetik. Látszateredményt a legegyszerűbb így felmutatni, mert a pattogós, katonás engedelmességi gyakorlatokkal a legkönnyebb a nyilvánosságot bámulatba ejteni. Ezek az illetők a kutyának az úgynevezett gyermekkort nem adják meg. A kutya, mire tulajdonképpen a kiképzési időhöz ér, már kedvetlen, fásult, fáradt, kiégett! Az engedelmességi gyakorlatokat a múltban „fegyelmező” gyakorlatoknak nevezték. A mai, korszerű kiképzésben ezekkel a gyakorlatokat nem fegyelmezni akarjuk a kutyát, hanem arra törekszünk, hogy e gyakorlatok a gazda és a kutya közt az alapvető megértést, a bensőséges kapcsolat kialakulását szolgálják. Nagyon sokan hajlamosak arra, hogy szeretet nélkül, katonás formában, vezényelve érintkezzenek a kutyával, csak akaratuk végrehajtásának eszközét látják a kutyában, és nem a társat, barátot. Ez tehát a magyarázata annak, hogy a bevezető engedelmességi gyakorlatok leírása most következik. Azt senki sem vitatja, hogy a kiskutyának szinte valamennyi alapgyakorlatot meg kell ismernie. Ebben a korban azonban ne kívánjunk a kutyánktól tökéletes munkát, főleg ne erőszakkal, elégedjünk meg a gyakorlatok legegyszerűbb teljesítésével. A tökéletes és a szabályzatban előírt engedelmességi munkát, egyedenként változóan, általában a 8-11. hónapban szabad elkezdeni. Az ügyességi gyakorlatokat, az akadályugrást, a palánkmászást a kölyök még kifejletlen, gyenge ízületei, ínszalagjai miatt egyértelműen tilos gyakorolni! Ugyancsak a 8-11 hónapos korban szabad ennek a gyakorlását elkezdeni. Az engedelmességi gyakorlatok közben a fő törekvésünk a jó kapcsolat kialakítása legyen. El kell érnünk, hogy a kölyök önbizalmának mi legyünk a legfőbb támasza, amelyre élete végéig mindig szüksége van. Ő nélkülünk csak félértékű. A kölcsönös bizalom és baráti kapcsolat kialakításától függ a kutya természetének kifejlődése. Egy erőszakos, uralkodni vágyó, vagy következetlen, kiszámíthatatlan, ideges embernek csak megalázott, bizonytalan kutyája lehet. A kutya teljes bizalommal tekintsen fel ránk mint a falka vezérére, és mindig érezze róla való gondoskodásunkat. A meggondoltság, a türelem, az állandó együttlét feltétlenül meghozza a jó eredményt. Az alapgyakorlatok játékos tanításával mindig a kölyök örömteli munkakészségét kell elősegítenünk, tartsuk szem előtt, hogy ebben a korban a tanításkor a kényszert, az erőszakot feltétlenül kerülnünk kell.

A rendszeresség, következetesség

Mi, emberek a mindennapi életünket kialakult ritmusban éljük, általában azonos időben kelünk, étkezünk, munkába-szolgálatba járunk. A saját életritmusunkhoz alakítjuk a napi cselekvéseinket, így hozzászokik a biológiai óránk az éppen aktuális tevékenységhez. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha a napi tevékenységünkben van bizonyos rendszeresség, tudjuk, hogy mikor mi következik. A kutyatartóknál is elkerülhetetlen, hogy kialakuljon egy rendszer, amely a kölyökkutyának is alkalmat nyújt egy biztonságos és állandó magatartás kialakítására. A kutyáknak – a falkaösztönnek köszönhetően – nem idegen a szabályok közti élet. A falka szigorú, megkérdőjelezhetetlen rend alapján működik, ebben a rendben mindenki tudja, hogy mit tehet, és mit nem. Tudja, hogy hol helyezkedik el a rangsorban, és ez egy biztonságos alapot ad az életéhez. A kölyökkutyánkat tehát úgy kell nevelni, hogy a fejében legyen rend, tudja azt, hogy ki az úr a házban, tudja, hogy mikor mit tehet, és mit várunk el tőle. Meg tudja különböztetni a munka, a játék és a pihenés idejét, de ezt csak következetes rendszerességgel alakíthatjuk ki a kutyában. Példa a rendszeresség kialakítására, a következetesség betartása mellett: a napi sétát mindig ugyanabban az időben, ugyanazon mozdulatokkal kezdjük. A megszokott helyről akasszuk le a nyakörvet, pórázt, és szertartásszerűen próbáljuk felszerelni a kutyát. Ennek a mozdulatnak a jelentősége nagyon hamar kialakul a kutyában. Megtanulja, hogy ez után a mozdulat után séta lesz, ezért azonnal az ajtóhoz rohan. Legyünk következetesek, és ne menjünk a kutya után, várjuk meg, míg visszajön hozzánk, ültessük le, és csak nyugodt ülésben szereljük fel. Ha a felszerelés megtörtént, csak akkor induljunk az ajtó felé, ha ugrál, siet, megállunk, nyugtatjuk, következetesen addig nem indulunk sétálni, amíg a kölyök nyugodtan nem áll. Az ajtót addig nem nyitjuk ki, amíg a kölyök meg nem nyugszik. Ha következetesen mindig így cselekszünk, kiskutyánk néhány nap múlva sétára induláskor nyugodtan, ugrálás nélkül fog készülődni. A napi séta alkalmával rengeteg az ismétlődő cselekvés, ha azokat mindig egyformán és következetesen tesszük, a kiskutyánk minden nehézség nélkül nagyon sok dolgot megtanul. A napi következetesen ismétlődő séták, játékos gyakorlatok a serdülőkorban sokkal maradandóbban, biztosabban vésődnek a kutyánkba, mint idősebb korban. A kutyánkkal mindig következetesen foglalkozzunk, és úgy tanítsuk, hogy közben szinte észre se vegye, hogy mit is akarunk tőle. A siker fő feltétele, hogy a kutyával sohasem gorombán, hanem kedvesen, de határozottan, félreérthetetlenül foglalkozzunk. Ne vigyük túlzásba a tanítást, a játék, a jutalom, a dicséret soha ne maradjon el, legyünk következetesek, ne feledjük azonban, hogy a dicséret soha nem felmentés a végrehajtandó gyakorlat alól!

Szerző: Tremmel Nándor