A fenti jelenetet minden ebtartó elkerülni igyekszik, ezért ha idegen kutyát látnak, már jó messziről megkérdezik a gazdáját: "fiú vagy lány?" - és ennek megfelelően vagy odaeresztik, vagy pórázvégen arrébb vonszolják kedvencüket. Pedig a kutya falkaállat, ami annyit jelent, hogy ősei a vadonban nem magányosan és nem is párosával, hanem csoportosan éltek. Márpedig a természet törvényei szerint három állatból már legalább kettő egynemű, téves tehát az a feltételezés, hogy az azonos ivarú kutyáknak feltétlenül egymás torkának kell esniük. A falkában vadászó állatoknál bármely csapattag sérülése a közös zsákmányszerzés sikerét kockáztatja, ezért aztán számtalan módja kialakult náluk a vérre menő harcok kiküszöbölésének.

  Felkészülés az életre

  Mindez persze - mint annyi minden más is - kölyökkorban kezdődik. A kölyökkutyák játékos bunyói a későbbi rangsorviták ártatlan utánzatai, amelyek során a fiatal állatok megtanulják a "párbajetikettet". Amikor az egyik kölyök földre került, a játéknak vége szakad, s csak akkor folytatódhat, ha már feltápászkodott és újra csatarendbe állt - tehát a másik félreáll, és megvárja, amíg játszótársa "leporolja magát". Eközben észrevétlenül rögződik benne, hogy mi a teendő akkor, ha már kétvállra fektette az ellenfelet. A felnőtt kutyák legtöbbje bármikor kapható egy kis hancúrozásra, ha egy "hátulgombolósról" van szó: előzékenyen az oldalukra hengerednek és hagyják, hogy a kölyök dögönyözze őket. Az ifjúkorban kialakult barátságok (akár kölyök és felnőtt, akár egyidős kutyák között) sokszor igen tartósak. Nem árt azonban tudni, hogy vannak kutyák, akik hajlamosak visszaélni helyzeti előnyükkel, s ha meg nem is harapják, de valósággal terrorizálják a magatehetetlen kis kölyköt. Ez a későbbiekben kellemetlen előítéleteket alakíthat ki a kiskutyában.

Példaképpen álljon itt saját boxerem esete: háromhónapos korában egy egyébként jóindulatú, fekete spániel minden ok nélkül rendszeresen maga alá gyűrte, amit a kis boxer megadóan eltűrt, ám egyéves korára kimondottan ellenségessé vált a sötét színű spánielek iránt, és valósággal leste az alkalmat, hogy visszaadhassa nekik a kölcsönt (bár becsületére legyen mondva, hogy meg nem harapta egyiket sem). 
 A kölyökkorban átélt élmények tehát az egész kutyaéletre kihatnak, ehhez azonban az kell, hogy legyenek ilyen élmények. Az ivarérettség elérése előtt a kölyök gyakorlatilag bármit megtehet a kifejlett kutyákkal: egészséges, normális felnőtt állat nem fogja bántani. Az első "igazi" bunyóknál az önbizalom hiánya lesz az, ami megvédi: hamarabb megadja magát, mint hogy komoly baja eshetne. Eközben szép lassan megtanulja mérlegelni az erőviszonyokat, és kellemetlen tapasztalta is éppen elég lesz ahhoz, hogy meggondolatlanul ne bocsátkozzon harcba.

  A falkavezér közbeszól...>>   Mirtse Áron írása  a http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3669  olvasható