Eifert Anna

forrás: http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=5032

Kutya és ember egymásra találásának igaz történetét a mai napig csak találgatni lehet, sőt e kapcsolat fontosságára csak akkor döbbent rá igazán az emberiség, mikor az ipari forradalom veszélyeztetni kezdte ennek az egyedülálló viszonynak a létét.

Sokak számára a kutya csupán az ember alázatos és engedelmes szolgálója, holott nem mindig volt ez így. Néha isteni pozícióba emelték, néha pedig konyhai összetevő szintjére degradálták.

Nemcsak társa volt az embernek békében és háborúban, hanem gyanús ételek előkóstolója, lábmelegítő, viharjelző vagy éppen hazárdjátékok alanya. Csodálták gyorsasága, ereje, intelligenciája, ügyessége, engedelmessége - és szépsége miatt. A kutyatenyésztés és -kiállítás világszerte a legnépszerűbb hobby.

A kutyakiállítások a társadalom minden rétegét megmozgatják, orvosokat, színészeket, hivatalnokokat vagy gazdálkodókat egyaránt láthatunk a póráz másik végén. Nagy-Britanniában 1891-ben, az első Cruft's kiállítás évében csupán ötven kiállítás rendezését kellett engedélyeznie a Kennel Clubnak; napjainkban évente több mint 7000 rendezvény szerepel a naptárban, a legkisebb 20, a legnagyobb 20 ezer kutya részvételével. A XVIII. század közepét követő száz évben az ipari forradalom soha nem tapasztalt, elképzelhetetlen mértékű változásokat okozott, melyek mélységes hatással voltak a társadalom állatokkal szembeni hozzáállására és igényére is. Ezeknek a változásoknak köszönhető a törzskönyvezett kutyák iránti fokozott érdeklődés kialakulása és ezáltal a kutyakiállítások sikere is.

A kutya már a XIX. században is képes volt ledönteni a társadalmi osztályok közötti falakat. Egy Billy nevű kutyahíre, aki egy óra alatt 500 patkányt ölt meg, a Buckingham palotába is eljutott, sőt 1814-ben Charlotte, az önfejű hercegkisasszony meg is hívta Billy-t és gazdáját, Charlie Aistropot a királyi rezidenciába. Állítólag Billy be is fedezte a hercegnő egyik toy spánielét, az persze a mai napig rejtély, miért volt Charlotte-nak szüksége egy "bull and terrier" típusú kutya vérvonalára olyan toy spánielekhez, melyek törzskönyvén még II. Károly híres kutyái is szerepeltek. Mindenesetre sziklaszilárdan tartja magát a legenda, miszerint Aistrop 10 guine-t kapott Billy szolgálataiért a királyi kincstártól. A történet valódiságát tűnik bizonyítani - mármint ha Billy rendszeresen ekkora összegért fedezett -, hogy valaki 300 guine-t kínált a kutyáért, de Aistrop nem ment bele az üzletbe és megtartotta Billy-t.

1851-ben egy James Spratt elektromérnök elhagyja Canadát, hogy új találmányát, a villámhárítót reklámozza az 1851-es londoni világkiállításon. Talán a vártnál kisebb volt az érdeklődés, vagy Spratt kedvelte a kutyákat az átlagosnál jobban, lényeg az, hogy a mérnök 1860-ban új céget alapított Spratt's Patent Limited néven, hogy nekiláthasson legújabb találmánya, a Spratt's Meal Fibrine Dog Cakes előállításának és forgalmazásának. Szenzációnak éppen nem nevezhető, hogy egy elektromérnök kutyatápot kezd gyártani, azonban Spratt cége tette lehetővé, hogy egy Charles Cruft nevű fiatalember megvalósítsa álmait; de erről majd egy kicsit később. Egyébként egyáltalán nem James Spratt találta fel a kutyatápot! A Domesday Book, mely bizonyos felmérések, statisztikák eredményeit rögzíti és összegzi 1085-től, tartalmaz egy utalást - "ter mille panes canibus" - háromezer kutyakenyérről, azaz kutyatápról, melyet Chintenham-ban (Gloucestershire megye) állítottak elő. Tehát a kutyák számára már a tizenegyedik században készítettek mesterséges eledelt! Az 1826-os Sporting Magazine is tartalmaz egy hirdetést, mely Mr. Smith kutyatápját reklámozza, a magazin későbbi száma pedig egyfajta PR-cikkben próbálja újra a Smith-féle kutyatápra irányítani a figyelmet: C.J. Apperley ajánlja a tápot barátainak illetve E. Cripps, akinek Emerald nevű fekete angol agár szukája megnyerte az Ashdown Derby-t, és tulajdonosa állítja, hogy az általa kipróbált eledelek közül Smith kutyatápja a legjobb angol agarak számára.

Ha a kutyakiállításokat úgy definiáljuk, hogy ezeken a rendezvényeken olyan emberek találkoznak egymással, akiknek közös jellemzője a kutya iránti érdeklődés, és elsősorban azért gyűlnek össze, hogy összehasonlíthassák kutyáikat, akkor valószínűleg azóta léteznek ilyen összejövetelek, mióta ember és kutyaegymásra talált. Persze a múltban az elsődleges szempont az lehetett, hogy megtalálják a legjobb kutyát vadászatra, terelésre, őrzésre vagy éppen a fazékba. Csak mikor a civilizáció odáig jutott, hogy nem a túlélés vált az emberek elsődleges feladatává, engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy teljes figyelmüket és érdeklődésüket a kutya külsejére fordíthatták, habár a külső és a funkció között mindig nagyon szoros volt a kapcsolat.

A babilóniaiak, a kínaiak, az egyiptomiak, az inkák és sumerok már tenyésztettek olyan kutyákat, melyeket külsejük miatt ugyanúgy csodáltak mint munkájuk miatt, sőt gyakran csupán társasági kutyaként szolgáltak, minden speciális feladat nélkül. Egy jó kutya birtoklása dicsőséget jelentett, és a büszke tulajdonosok nyilván összegyűltek bemutatni és megvitatni kutyáikat. A legjobb kiválasztásától már csak egy lépés az a megfontolt tenyésztési koncepció, hogy magához a tenyésztéshez válasszák ki a legjobbakat, hogy kutyáik kiemelkedő tulajdonságait megőrizzék és az utódok, a gazda büszkeségére, ugyanolyan jók legyenek, mint szüleik. Habár az ilyen nem hivatalos összejövetelek már nagyon régóta léteztek, úgy tűnik, nem maradt fenn semmilyen utalás ilyen vagy hasonló kutyás rendezvényekre egészen 1775-ig. John Warde, egy sokat utazó vadász, aki rengeteget tett a rókavadászat népszerűsítéséért, maga is saját falkával vadászott a kenti Westerham környékén. A nyár folyamán egyfajta kutyabemutatókat tartott, melyek kettőst célt szolgáltak: egyrészt fenntartották a vadászok közötti kapcsolatot a vadászati szezonon kívül is, illetve Warde megmutathatta kutyái, elsősorban az az évi kölykök minőségét. Ezek a kutyás bemutatók fontos részévé váltak a vadászok nyári elfoglaltságának, és állandó, élvezetes összejövetelekké váltak. Warde kutyás bemutatóin más falkák tulajdonosai is részt vettek, egyike volt ezeknek Thomas Coke, akinek "Holkham Sheep Shearings" nevezetű társasága rengeteget tett a XVIII. század második felében kialakult mezőgazdasági metódusok népszerűsítéséért. Társasága közvetlen elődje volt a későbbi nagy, hivatalos mezőgazdasági egyesületeknek, melyek már olyan kiállításokat tartottak, amelyeken kutyáknak is szerepelhettek a többi haszonállat mellett. Egyike ezeknek a társaságoknak, az Agricultural Society of Durham 1783-tól kezdve nyitott külön osztályt kutyáknak mezőgazdasági kiállításain. A XVIII. század végétől a XIX. század első feléig a kutyakiállítások világa számtalan vállalkozót és show-menedzsert produkált, akik neve ugyan jobbára feledésbe merült, de azért néhányukat érdemes megemlíteni. Wrade és Parrington, Shaw és Aistrop, Pape, Reid és Shorthose és mindenekelőtt Brailsford és Douglas értékes és egyedi teljesítménnyel járult hozzá a kutyakiállítások és kiállítási kutyák iránti érdeklődés rohamos fejlődéséhez. Hogy milyen típusú kutyákat kedveltek, jól tükrözi a korabeli kutyás világ jellegzetes területeit. John Warde és Thomas Parrington számára a kopók voltak a legfontosabbak, Pape, Reid és Shorthose is elsősorban vadászkutyák iránt érdeklődtek. Jemmy Shaw és Charlie Aistrop a kutyázás sötétebbik oldalát kedvelte, verekedtetések és bikaheccek szervezésében is résztvettek. Az azonban mindegyikükben közös volt, hogy csak használati kutyák iránt érdeklődtek. A korai kutyakiállítások arra nyújtottak lehetőséget, hogy olyan kutyákat hasonlítsanak össze, melyeknek volt egy adott tevékenységi köre. Ez a szemlélet változott meg a XIX. század elején, mikor - angol kifejezéssel élve - a pet kutyák iránti érdeklődés kezdett kialakulni és folyamatosan túlsúlyba kerülni. Sokan vidékről városokba költöztek, hogy a folyamatosan fejlődő gyárakban dolgozzanak, de nem akartak minden kapcsolatot megszakítani az állatokkal, így értelemszerűen a kutyák felé fordultak. A kutya haszonállatból hiánypótló társsá lépett elő, s ezt a változást tükrözték a kutyakiállítások is, míg a többi mezőgazdasági kiállításon szereplő állat bemutatása napjainkig azt a célt szolgálja, hogy felmérjék az egyedek termelőképességét, s lehetővé tegyék a gazdasági céloknak legjobban megfelelő egyedek kiválasztását. Folytatjuk!