Egyre gyakrabban hallom a gazdiktól, az egyre bizonytalanabb meghatározást:
"A kutyám sokszor nagyon hiperaktív, vagy is, néha kicsit aggreszív is, de inkább talán domináns !"
Nem kevés szakértelem, gyakorlat és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy eligazodást találjon a kutyatréner a fenti mondatba fogalmazott kinológiai jelzők és ellentmondások között.
Nem árt, ha a farkasok között teljesen magától értendő fogalmak útvesztőjébe, a kutyabarát emberek, a gazdik is megpróbálnak eligazodni. Megpróbálják megérteni, hogy csak a megfelelően értelmezett dominancia és az alárendeltség egysége tudja biztosítani a békés együttélést és a szociális rendet a mai felelős állattartói világban.

    A szó: DOMINANCIA - latin eredetű és annyit jelent átgondolt, megfontolt. Tehát viselkedési szempontból egyáltalán nem hátrányos, vagy negatív értelmű.
    A meghatározás: DOMINÁNS - kinológiai összefüggésben általában olyan kutyákra használatos amelyeknek a viselkedési repertoárjában feltűnő mennyiségben és intenzitással szerepel a gazdival szembeni erőszakos magatartás, a táplálék- játéktárgy- terület- és a pihenőhely látványos védelme, az engedelmességi gyakorlatok megtagadása vagy gyakorta keverednek fajtársaikkal szexuális- vagy rangsor- harcokba.
    A fenti definíciók szerint tehát az a kutya mondható dominánsnak amelyik az adott helyzetben, megfelelő átgondolást követően, megfontoltan magához ragadja a kezdeményezést, védelmezi a számára előnyt jelentő dolgokat és mind ezeknek tudatában irányítja az életét. Viszont ehez nincs szüksége agresszív megnyilvánulásra, mert a megfelelő értelmi, tudati szint (ahogy Cesar Milan, a TV-ből népszerűvé vált amerikai kutyatréner mondaná: 'a pozitív energia szint') sokkal inkább szükséges, mint a testi, fizikai.
Az igazi dominancia, tehát egy pozitív tulajdonság.
Ez a fajta dominancia azonban csak ritka esetben a kölyök kutyával született tulajdonság. A dominancia főként a kutya testi és szellemi fejlődése során alakul ki. A kialakulást pedig nem kis mértékben befolyásolhatják a tartási körülmények, a falka többi egyedének magatartása és az azokkal folytatott kölcsönös kommunikácó. Némely egyednél néhány hét vagy hónap is elegendő, másoknál hosszú éveket is igénybe vehet.

    Problémás ember - problémás kutya
    Domináns a kutya, - vagy újabban, divatosan, a 'hiperaktív a kutya' helytelenül használt jelzővel illetett viselkedésforma, - néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt téma sem a gazdik között, sem a kutyás szaklapok hasábjain. Maximum amelyik jól bírta a kutyaiskolai kiképzést, azt 'erős idegzetű'-nek titulálták, amelyik meg félősebbnek, alárendeltebbnek bizonyult a szöges nyakörves, pórázrángatós fegyelmező gyakorlatok során, azt 'gyenge idegzetű'-nek bélyegezték meg a többnyire önjelölt kutyakiképzők. A tény persze nem annak köszönhető, hogy régebben nem létezett a kutyák körében, a falka állatoknál teljesen normális domináns viselkedési megnyilvánulások. Inkább az rejtőzik meg a jelenség mögött, hogy korábban nagy mértékben mások voltak a tartási körülmények, kisebb volt a populáció és nem volt ennyire elterjedten jellemző a gyenge akaraterejű, a kutyatartásról rosszul, vagy alig-alig informált ember. Ezek az emberek, a kutyatartóknak azon rétege akik általában a kutyájukkal szemben egy alárendelt szerepet játszanak. Megfigyeléseim, észrevételeim szerint ennek egyik oka, hogy egy fajta tévesen értelmezett, az állat iránt valamilyen formákban kifejezésre juttatott 'szeretet' van elterjedőben, amit egyaránt nagy kedvel gyakorolnak kutyáikon az egyedülálló társállattartók, a kutyával megajándékozott gyerekek és a divatból és/vagy sznobságból ideig-óráig kutyát dédelgetők is.
    Ez a jelenség akkor is megfigyelhető, ha ezzel párhuzamosan még ma is jelen vannak a kaszárnyahangulatot árasztó, kényszerítő eszközökkel, elektromos sokkolókkal dolgozó, mindent a megfélemlítésre alapozott engedelsességi gyakorlatokkal hatásvadászó kutyaiskolák is. Talán éppen ez a figyelemreméltó, hogy ez a két szélsőség van jelen és hiányozni kezd az ideális középút, amely a kutyával való közös életnek a valós értékét jelenthetné itt és most, ennek a kontinensnek, ebben az országában.
A kutyákat mostanában illik szeretni, trenddé vált, hogy egyre nagyobb jogot és szabadságot biztosítson az ember a nénylábú barátjának. Ezek az elvek rendben is volnának, - ha az emberek ezt nem tévesen értelmeznék és vinnék át az állattartói gyakorlat mindennapjaiba. Megfeledkezve arról, hogy a 'szeretet' igénye egy kutyának nem az elsők között van a természetes biológiai igényeinek rangsorában. Megfelelő táplálékra, ivóvízre, meleget és biztonságot adó száraz pihenőhelyre, embertársával és fajtársaival való közös játékra, természetes közegben történő ürítésre, fajtársainak közösségére, szocializációra, higéniai és állategészségügyi ellátásra … és még folytatható ez a sor, van a kutyáknak elsősorban szüksége. Aztán majd ezek után, valahol a sor vége felé van szüksége emberek által gyakorolt 'szeretetre'. Legalább is arra a fajta érzelmi megnyilvánulásra amelyet a mai gazdik egyre nagyobb számban kutyájuknak nyújtanak, vagy nyújtani akarnak.
    Nem árt megjegyezni, hogy egy kutya, amelyet tévesen értelmezve szeretnek, nem válik automatikusan szeretetre méltó kutyává. Ugyan is az elkényeztetett, agyondédelgetett, különféle luxuscikkekkel és játékokkal elhalmozott, napi 8-10 órát a lakásban/házban/kertben egyedül unatkozó, elvárások, kihívások és feladatok nélkül élő kedvencek túlnyomó része előbb vagy utóbb olyan viselkedési formákat kezdenek mutatni - amelyek a gazdinak és a környezetnek egyaránt problémát okoznak.

    A problémás kutyák egyetlen problémája: az ember
Bővebben >> http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=7239