Az őrző-védő kutyákról legtöbbször valamelyik harci fajta jut eszünkbe, amelyik agresszíven megtámadta a védtelen szomszédot vagy az utcán játszó kisgyereket. De az őrző-védő nem azonos a támadóval.

A kiképzett kutyák csak nagyon ritkán, és akkor is indokolt esetben, parancsszóra támadnak, fő feladatuk a védelem. Bár az esetek többségében személyi védelemről van szó, mégis a lakásban, ház körül is hatékony jelző és riasztó is lehet egyszerre egy hűséges négylábú barát. Néha még különleges kiképzésre sincs szükség, hisz a kutyák ösztönösen védik a saját területüket, márpedig az a hely, ahol él, azt maximálisan a saját területének tekinti. Ráadásul ezt a többi állat tudja is, és ha idegen kutya téved a megjelölt határvonalakon belülre, akkor felkészül rá, hogy esetleg ellenállásba ütközhet.

Az embernek azonban kevésbé kifinomultak az érzékei, és egy rossz szándékkal érkező, hívatlan látogató - főleg, ha a házigazda nincs is otthon - könnyen eshet abba a hibába, hogy úgy gondolja, szabad az út. A kutya azonban érzékeny szaglásával és ösztöneivel már akkor megérzi a veszélyt, amikor a környékbeliek nem látnak és nem hallanak semmit. Különösen fontos ez olyan esetekben, amikor nemcsak egy többlakásos házban kell a saját otthonunkat megvédeni, hanem kertes környéken élünk. A lakást ugyanis felszerelhetjük riasztóval, de az udvarra, kertbe nem tudunk ilyen jellegű jelzőrendszert telepíteni, nyitott volta miatt.

Egy kutya azonban tökéletesen megfelel erre a célra, persze nem mindegy, milyen fajtát választunk. A fajta jellemzően meghatározza, hogy egy kutya jobban, vagy kevésbé alkalmas őrző-védő szerepre, nyilvánvaló, hogy bármennyire is harciasan próbáljon fellépni egy csivava, a betörő legfeljebb elnéző mosolyra méltatja, míg például egy alapvetően békés természetű német dog már a termeténél fogva is elégé hatékonyan meg tudja győzni a betolakodót: semmi keresnivalója ott.

A jó védőeb bátor, szükség esetén kemény, benne van a védőösztön és némi harci vágy, valamint kritikus helyzetben gyorsan tud dönteni. A kiképzés abban segít, hogy ne csak elinduljon a támadás, de azt akár parancsszóra, akár a gazda nélkül saját magától a kutya kontrollálni tudja, például ilyenkor egyértelmű, hogy a kutyaösztönnel ellentétben nem a támadó megsemmisítése, csak ártalmatlanná tétele a cél.

Amikor kutyát választunk, számos szempontot kell megvizsgálni. El kell döntenünk, hogy a kutyát alapvetően csak jelzésre szeretnénk „használni”, aki ugatásával hívja fel a szomszédok, vagy a lakáson belül tartózkodók figyelmét a kint ólálkodó veszélyre, de éles helyzetben nem túl agresszíven lép fel, avagy inkább olyan fajtát szeretnénk, amely viszonylag békés, esetleg vakkant egyet-kettőt (minél nagyobb testű, annál ijesztőbb tud ez is lenni), de a betörő már csak a kiérkező rendőrökkel tud kijutni a lakásból.

Ezen kívül figyelembe kell venni a család összetételét és magának az állatnak a szükségleteit. Kisgyerekes családba olyan fajtát kell választani, amelynek barátságos az alaptermészete, egyedül élő idős szüleinknek ne ajándékozzunk nagy mozgásigényű állatot, mint ahogy a 30 négyzetméteres lakótelepi panelba kifejezetten kínzás bezárni egy malamutot. A kiképzés minden esetben kölyökkorban kezdődik, szakember által, ő mondja meg azt is, hogy pontosan hány hetes vagy hónapos korában lehet elkezdeni.

Ami pedig a kutyák nagy előnye az elektromos védelmi berendezésekkel szemben, hogy „szolgálaton kívül” igazi jóbarátot kapunk vele.

 Forrás: Sedró Ágnes

http://napiotthon.hu