A behívás célja, hogy a kiskutya ellenkezés nélkül - bármilyen távolságról és helyzetből - hívásunkra bejöjjön hozzánk. A legjobb módszer, ha már fiatalkorban arra szoktatjuk, hogy állandóan a sarkunkban legyen. Amennyiben időnként póráz nélkül sétálunk vele, ha egy kicsit nagyobb távolságra elmegy tőlünk, akkor kedveskedő hangon - Hozzám! - vezényszóval hívjuk magunkhoz, és ha eleget tett, dicsérjük meg.

Soha ne szaladjunk a kölyök után, mert ez további eltávolodásra készteti. A behívásnál csak egyszer mondjuk a nevét, ha többször ismételgetjük, megszokja, és tudomást sem vesz óhajunkról. Rendkívül lényeges, hogy még akkor is mutassunk örömet, ha nem azon nyomban engedelmeskedik hívásunknak, soha ne mutassunk haragot, és főleg ne büntessük meg! Használjuk ki a gazda és a kutya közötti jó viszonyt. Attól való félelmében, hogy elmegyünk, odaszalad, és ezért még dicséretet is kap, ezzel örömet szerzünk neki. Ő pedig hívásunkra önként bejön.

Már a játék során meg lehet alapozni a serény bejövetelt. A játék közben a behívásoknál próbáljuk meg a kutyától való távolodással, labdájának vagy jutalomfalatjának felmutatásával eredményt elérni.

Gyakori hiba, hogy csak akkor hívjuk magunkhoz a kutyát, ha pórázra akarjuk venni. A kölyök számára a behívás azt jelenti, hogy vége a játéknak. Sok gazda követi el azt a súlyos hibát, hogyha a szabadon kószáló kedvence helytelenül cselekszik, akkor behívja és megbünteti. Ilyenkor - a későbbiek során - a kiskutya nem az általa elkövetett helytelen cselekedettel, hanem a behívással kapcsolja össze (társítja!) a büntetést, ezért esze ágában sem lesz hívásunknak engedelmeskedni. Amennyiben a kölyök valamilyen negatív élményhez köti a behívást, előbb vagy utóbb megtagadja azt. Célszerű többször magunkhoz hívni a szabadon futkározó kiskutyát, megjutalmazni, majd azonnal elengedni. Így a bejövés számára pozitív élmény lesz.

Van olyan kutya, amelyik szertelensége miatt nem szívesen engedelmeskedik a behívásnak. Gyakori ez olyankor, amikor a kölyök - megszerezve az eldobott labdát - félti azt, és így némi távolságot tart tőlünk. Ilyenkor hátrálva, esetleg elfutva, elérhetjük, hogy utánunk eredjen. Természetesen ebben az esetben is, amint utolért, azonnal jutalmazzuk. Ne vegyük el tőle a labdát, mert ezzel tovább erősítjük a nem kívánt viselkedést.

Nincs szükség arra, hogy unos-untalan gyakoroljuk a behívást, különösen akkor ne, ha a kölyök éppen valamilyen számára fontos "dologgal" van elfoglalva - például másik kutyával játszik - mert a hívás ilyen esetben rendszerint teljesen hiábavaló. A "Hozzám!" vezényszó mindig barátságosan hangozzék, ne ostorcsapásként, különösen ne hisztérikus üvöltés közben. A kutya nem nagyothalló! Amennyiben ezt a néhány szabályt betartjuk, akkor a későbbiekben nem lesz gondunk a behívással.

Idősebb, nem tanított kutya esetében más a helyzet. Vegyük magunk mellé tanítványunkat, tegyünk rá nyakörvet és hosszú pórázt. Fogjuk meg a póráz végét, és dobjuk el magunktól. Fektessük le és szóljunk rá: "Ott maradsz!" Menjünk a póráz végéhez, vegyük fel és forduljunk szembe a kutyával. Várjunk egy keveset, s aztán hívjuk: "Hozzám!" vagy "Gyere ide!", paranccsal. Némely esetben hasznos, ha a parancs előtt mondjuk kutya nevét is "Bijou! Hozzám!". Ha engedelmeskedik, dicsérjük és simogassuk meg. Nyakassága esetén - ami egyáltalán nem meglepő - egyszerűen a pórázzal húzzuk magunkhoz. Ilyenkor is örüljünk, ha hozzánk érkezik!

Sokszor próbáljuk meg az előzőeket. Hamarosan megérti, mit jelent a "Hozzám!" vezényszó, és azonnal reagál arra. Hagyjuk rajta a nyakörvet, de ne kapcsoljuk rá a pórázt. Fekvő helyzetben legyen mellettünk. Fogjuk kezünkbe a pórázt, a lehető legmesszebbre dobjuk el a másik végét. Tegyük le a nálunk lévő végét a földre, vezényeljünk helyben maradást, és miként az előbb, menjünk a póráz másik végére. Amikor szembefordultunk vele, hívjuk magunkhoz. Nagyon valószínű, hogy odajön hozzánk, mivel már hozzászokott ehhez. Ha mégse, akkor hajoljunk le, vegyük fel a póráz végét, rázzuk meg egy kissé, ismét vezényeljünk: "Hozzám!" és figyelmeztetően rántsunk egyet a pórázon. Azt hiszi, most is pórázon van, és engedelmeskedik.

Amennyiben nem fogad szót, akkor természetesen túl gyorsan haladtunk előre, egy kicsit vissza kell kanyarodnunk, és nyakörvre kapcsolt pórázzal kell gyakorolnunk a behívást. Legközelebb, ha már úgy látjuk, hogy megérett erre, nagyon barátságosan fog reagálni. E parancs végrehajtásának igazi célja, hogy hívásunkra minden kényszer nélkül odajöjjön. Mikor hozzánk érkezik, ültessük le, ne simogassuk meg, hagyjuk így néhány másodpercig. Ezáltal megelőzhetjük, hogy ránk ugorjon. Amikor ül, legyen velünk szemben, és hozzánk közel. Ha nem így cselekszik, a nyakörv közelében fogjuk meg a pórázt, hátráljunk és rántsuk meg, közben hívjuk. Ezzel a módszerrel is meg lehet tanítani a behívást, de igazán gyors eredményre ne számítsunk.

Kutyánk jól is, rosszul is végrehajtja a behívást. Annak ellenére, hogy azonnal odajön hozzánk, rosszul teljesíti a parancsot, ha lassan ide-oda szaglászva, vonakodva, ténferegve közeledik. Jó szolgálatot tesz, ha bejövetelekor valamilyen jutalomfalatot adunk neki. Sohase büntessük meg, mikor odajön hozzánk! Erről egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk!

A behívás tanításánál még akkor se legyünk elégedetlenek, ha túlságosan lassan tesz eleget a felszólításnak. Soha sem szabad azt éreznie, hogy büntetés jár neki azért, mert engedelmeskedett! Ne szidjuk, és ne legyünk közömbösek, hanem örüljünk, buzdítsuk, ha hozzánk közeledik.

Kizárólag akkor hívjuk magunkhoz, ha valóban akarjuk, hogy odajöjjön. Helytelen és főként érthetetlen szokása sok gazdának, hogy tessék-lássék módon hívja a kutyát, és ha nem fogad szót, semmit sem tesz emiatt. Rászól, "Hozzám!", a tanítvány a füle botját sem mozgatja. Azzal már nem törődik, hogy a kutyától elvárja az engedelmességet. Természetesen az ilyen egyed sohasem lesz jól nevelt. Ha bármilyen okból hívjuk a kutyát, határozott és barátságos hangon követeljük meg a végrehajtást. Az első alkalommal, mikor nem engedelmeskedik, tegyük rá a pórázt, és rendezzünk egy kis emlékeztető gyakorlást. Mindenkor ragaszkodjunk a behívási parancs élénk végrehajtásához. Amit a kölyök megszokott, azt az öreg eb megteszi. A fiatal korban felvett rossz szokást a legnehezebb megszüntetni.

Véleményem szerint a kutyának legfeljebb százméternyire szabad gazdájától eltávolodnia, eddig a távolságig azonban a kiejtett hívó szó nem hallatszik el. Ennélfogva ajánlatos hozzászoktatni a kutyát olyan meghatározott jelekhez is, mint például a fütty- és a kézjel.

Csak végtelen türelemmel érhetjük el, hogy a kutya megértse, amit tőle kívánunk. Ami iránt nem mutat fogékonyságot, azt megértheti holnap, egy hét múlva, vagy később. A nevelés eredményességének egyik alapfeltétele: a kutya iránti szimpátia. Sohase legyünk durvák hozzá, ugyanakkor azonban a szeretet ne hatalmasodjék el rajtunk úgy, hogy kedvencünk rabjává váljunk. Mindig mi parancsoljunk, a kutya pedig engedelmeskedjék! Persze az is lehetséges, ha Ő mindezt elolvasná, jót derülne! Ezen sem lepődnék meg!

Szinák János

http://www.kutya.hu/Cikk.aspx?id=3990