Elkövettem egy apró hibát a kölyökválasztással kapcsolatban. Mivel nekem, oly természetes, hogy ránézek a kölyökre, rögtön látom, a küllembeli adottságait.(talán csak a fogát és kan esetében a heréit kell külön megnéznem.) Viszont be kell látnom, nem magam írok magamnak, úgy hogy most összefoglalom, amit lényegesnek érzek e témában.

Először szeretném leszögezni, sok- sok olyan küllemi dolog van egy 6-8 hetes kiskutyán, ami elvileg nem változik meg. Elmondhatjuk tehát, ha jól megnézzük a kölyköt, és persze tudjuk, mit kell nézni, túl sok meglepetés nem érhet. Például ilyen korban már látszanak a szögeléssel, a csonterősség, a test arányok, a szem szín, a pigment, szín, szőrminőség, a farok tartás, a fültűzés, a bőr feszessége, Természetesen mivel élőlényekről beszélünk, szabályerősítő kivételek itt is előfordulhatnak. Nem beszélve azokról a fejlődést befolyásoló tényezőről, mint a betegségek és azok kezelésére adott gyógyszerek, balesetek, egyéb károsító körülmények, de ez már a tudományos munkatársak asztala.

Talán ennyit a hiánypótlás ürügyén, és máris visszatérünk a jelenbe.

Ma először léptük át a kis Artúrral, (végül is ezt a hívónevet választottuk) a külvilágba vezető kapu küszöbét. Természetesen először nyakára csatoltuk, a már előre jól megszoktatott nyakörvét, ami, egy sor jó dolgot juttatott eszébe (kaja, játék stb) Aztán a póráz következett, amit hasonló jó dolgokhoz kapcsolhatott, idáig minden rendben ment. Aztán egy zsinórra kötött kislabdával, amit nagyon szeret, kicsalogatjuk a kapun. Megtehettük volna azt is, hogy csak fogjuk a pórázt, és simán hívjuk magunk után, úgy indulunk el. De mivel minden szomszédunknál kutya, van, ahol 4-5 is ugat, mint a veszedelem, így azt gondoltuk, hogy a zsinóros labda kissé eltereli a figyelmét. Az ötlet bevált. A mára tervezett, mintegy negyed, utcányi séta során, sikerült a figyelmét rajtunk, valamint a labdán tartani., a fül és főleg a farok tartás is arról tanúskodott, hogy semmi problémája nem volt a rövid úton. Visszafelé megálltunk a nyitott kapuban, megvártunk néhány gyalogost, akik természetesen majd mind odajöttek és megpróbáltak barátkozni, a kis felfedezővel. később jött két biciklis, azután egy nagy autó. A bringásokat érdeklődve nézte, ám a teherautónál le kellett guggolni mellé, és kicsit megnyugtatni. Bár összességében az egész tortúrát jól viselte, mégis úgy gondoltuk, hogy első alkalommal, ennyi éppen elég volt. ugyan ezzel a módszerrel, növelve a távolságokat, ha semmi különös nem történik, néhány nap múlva, már csak a fizikum szabja a határokat. Ha már hosszabb sétákat teszünk a kölyökkel, lelkileg készüljünk fel az utcán csavargó, vagy éppen a szellemi hajléktalan gazdával szabadon sétáló ebek esetleges támadására. Ebben az esetben jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy akár egy felnőtt tacskó mérető kutyais komoly kárt tehet egy kiskutyában. Tehát meg kell védenünk. A védelem módszerét mindenki maga válassza meg, vérmérséklete szerint.

A továbbiakban el kell döntenünk, hogy akarjuk e majd valamikor tömeg közlekedtetni a kutyánkat, mert ha igen, akkor ezt is addig jó megkezdeni, amíg az első utakat még ölbe véve tudjuk vele megtenni. Ilyen előzmények után, később csak a fel és leszállást kell gyakorolni.

Itt kell megemlítenem a mozgólépcsőt. Bármilyen ügyes is a kutyánk, akármilyen jól közlekedik, ne vigyük mozgólépcsőre, ha nem tudjuk a végén leemelni, vagy ölbe venni! Egy rossz lépés, egy elveszített lábujjba kerülhet! Jómagam, mikor még Metróval jártam, a kutyámat mindig az álló lépcsőn vittem, fel és le.

A szájkosár használatát 4-5 hónapos korban már megtanulta. Ma már viszont mindenhova autóval visszük, úgy-hogy kezdjük is szoktatni a járműhöz. először álló autóban játszunk egy keveset, majd beindítjuk néhány percre a motort, aztán kikapcsoljuk, és megint játszunk. Rövid utat teszünk. Majd kicsit többet megyünk, majd néhány nap és bárhová.

Figyeljük a reakciókat, némi csodálkozás, ölbe bújás megengedett, de pánik reakciókat nem mutathat! Sem utcán, sem autóban és soha!

Nagyon fontos, hogy autóban a kiskutyavagy valaki ölében legyen, vagy boxban, amíg akkora nem lesz, hogy akár simán kikötve és biztonságban tud utazni. kutyát utastérben, szabadon nem szállítunk! Egyébként csak zárójelben jegyezném meg, hogy ugyan úgy, mint az embereknél, vannak születetten jól közlekedő ebek, és vannak az utazást nehezebben viselők. Ha többszöri utazás után is azt tapasztaljuk, hogy kutyánk ideges, zihál, csorog a nyála, hány, próbáljuk meg a további alkalmakkor teljesen éhgyomorral és indulás előtt fél órával egy szem B6 vitamin beadásával megkönnyíteni számára az utat. Ilyenkor is nagyon fontos, hogy számára kellemes emlékekkel zárja az autózást, séta a parkban, játék.

Ehhez a témához kiegészítésül még annyit, hogy a felnőtt kutya kikötését nem úgy gondoltam, hogy odakötjük a fejtámlához, vagy a kilincshez. Lehet vásárolni olyan pórázt, aminek az egyik vége csatlakoztatható a biztonsági öv helyére.

Na de térjünk vissza a mi kiskutyánk jelenlegi fejlődési szakaszához. Artúr már tud sétálni, teljesen természetesen viselkedik az autóban, legalább úgy szeret minket, mint mi őt, és mégis időnként látjuk, hogy valami hiányzik az ő kis életéből. "Tör, zúz, bont, harap," rohangál, szóval intenzíven játszik, szinte fáradhatatlan. A séták alakalmával azt tapasztaljuk, hogy egyre több figyelmet fordít a kerítések mögött, akár mérgesen ugató kutyákra is. Megszületett tehát a döntés. Mivel barátainknak, ismerőseinknek nincs hasonló korú kutyusuk, az utca kutyusainak meg nem ismerjük a szándékait, sem egészségügyi állapotát, keresnünk kell Artúrnak valami olyan lehetőséget, ahol egészséges, és hasonlókorú fajtársakkal hancúrozhat, legalább egyszer egy héten. A megoldás kézenfekvő, beíratjuk a mi kis nebulónkat egy "jó nevű" kutyaóvodába.

Azért még mielőtt bárki is kacajra fakadna a jó nevű kutyaóvodán, elmondanám, hogy mint ahogy az sem mindegy, hogy honnan vásárolunk kutyát, úgy az sem, hogy hol teszi meg az első lépéseit az emberek világába történő beilleszkedés rögös útján. Mert mint, azt mi is megtudtuk később, az ovi sem csak, vagy feltétlen nem arról szól, hogy a csemetéknek nincs más dolga, mint egymás gyepálása. Ennél egy óvoda, megfelelő szakemberrel, sokkal többet tud. Persze hallottunk olyan óvodáról, ahol néhány négyzetméteres ráccsal körbevet "ringbe" engedték be a kutyákat, itt természetesen a menekülök, te támadsz, visszatámadok, te menekülsz, kergetőzünk, hancúrozunk, mondhatni a kutyák alapjátéka szóba sem jöhet, így marad a bunyó. Ami sem a kutyák nagy részének, sem az értelmesebb gazdinak nem nyújtott élményt., viszont adhat bőven munkát az állatorvosnak.

Szóval meg kell nézni miért is fizetünk. Mi jól megnéztük . A mi óvodánk egy egyébként "jó nevű" kutyaiskolán mőködik. Focipálya mérető, bekerített, füves területen. A kulturált környezetben, egy harmincéves kutyás gyakorlattal rendelkező mesterkiképző fogad bennünket. Rövid ismerkedés a szabályokkal, majd töviről hegyire kikérdez a kutyáról. Úgy tűnik, mindent akar tudni róla, mielőtt a többi kutyaközé engednénk, még olyan kérdéseket is feltesz, hogy "hány oltást kapott", "milyen oltásokat?" stb.

Végre Artúr is szabadlábra kerül, az ovis társai nagy-nagy örömére. Az első ötperces, felmérő szaglászás után, előbb kissé óvatosan, majd egyre fesztelenebbül vetették magukat a hancúrozásba. először természetesen mindenki az új fiúval akart játszani, de aztán szép lassan párokra, kisebb csoportokra szakadva, mindenki megtalálta a hozzáillő játszótársakat. Mindezen történések azonban, nem úgy zajlanak, mint egy lakótelepi kutyasétáltatóban, mivel a kutyakiképző hölgy közben folyamatosan megfigyeli a kölyköket és a gazdiknak sok támpontot ad, hogy helyesen értékeljék kutyáik viselkedését. Megbeszélik, melyik kutya hajlamos az agresszivitásra, melyik kutya félős kicsit, melyik agresszív azért mert nagyon bizonytalan, melyik kutya az, amelyik elfogulatlan. Természetesen a jó tanácsok is elhangzanak, hogyan kezeljük ezeket a szituációkat. Mi természetes és mi az, ami feltétlen beavatkozást igényel. Mindeközben a porontyok már kezdenek fáradni, és ezzel arányosan lelassulni. Megkezdődhetnek az egészen pici foglalkozások, játékosan, jutalomfalattal felszerelkezve.

Az egyik ilyen feladat az, hogy mindenki egyszerre hívja magához a kutyáját. Ilyen esetben a szabályos "vezényszó", mondta az oktató a "hozzám", de egyelőre, ha otthon másképp hívtuk, használhatjuk azt is. Nagyon érdekes gyakorlat volt ez egy laikus számára. A kutyák majdnem egy kupacban. A régebben oviba járó (vagy gyakorlott kutyás) kutyák gazdái elindultak a kutyától távolodva, és úgy hívták a csemetéiket, a teljesen kezdők meg elindultak a kutyák felé. Jópofa vidám káosz alakult ki egy perc alatt. Nem mondom, hogy sebtiben, de viszonylag tűrhető részidővel mindenki elfogta az ebét. A kiképző hölgy elmondta a csoportnak, hogy nem véletlenül nem mondta azonnal a technikákat az újonnan jött három kutyus gazdájának. Azt akarta, hogy a "régiek" lássák, hogy mennyivel könnyebb, egy ilyen egyszerű gyakorlat, ha valaki tudja, mit és miért kell csinálni. Jelesül ez esetben azért kell távolodva hívni magunk után a kutyát, mert van egy veleszületett követési ösztöne, és erre alapozva tanítjuk az általunk elvárt viselkedési szabályokat. Ha adott esetben ilyenkor felé megyünk, azt hiheti, hogy mi is be akarunk kapcsolódni a kergetősdibe, és egy pillanat alatt bolondot csinál belőlünk! Szóval a behívást kitartóan és jól kell gyakorolnunk, mert ez a legfontosabb, amit először el kell sajátítani. Mindazonáltal anélkül, hogy különösebb faxnizásnak lettünk volna kitéve, máris túl voltunk az első leckén. Mikor aztán néhány perces pórázon vezetés, tartás után újra egymásra szabadítottuk a gézengúzokat, jött a következő, számunkra fontos tudnivaló. Megtudhatjuk többek között, hogy a kutyafajtákat az évszázadok folyamán más-más céllal, más-más feladatra tenyésztette az ember. Ezért van az, hogy minden híreszteléssel ellentétben univerzális kutya, mint olyan nincs. Sajnos ma nagyon sokan vesznek úgy ebet, hogy a külső jegyeihez ragaszkodnak, és úgy gondolják majd ők át, kinevelik belőle az évszázadok alatt rögzített és számukra esetleg nem kívánatos tulajdonságait. Illetve bele nevelnek olyan jellemi adottságokat, ami pont a fenti szelekció folytán hiányzik a fajtából. Ezen, felül megtudjuk azt is, hogy a fajtákon belül is eltérő jellemű, viselkedésű egyedek lehetnek. ugyan úgy, mint az embereknél, vannak okosabb, intelligensebb, temperamentumosabb ebek és ennek ellenkezői is.

Ezért van az, hogy a tudomány öt különböző ideg típusba sorolja a kutyákat, fajtától függetlenül, és mintegy ajánlás gyanánt azt is leírja, hogy adott célra , melyik a legideálisabb típus.

http://www.kutya.hu/Cikk.aspx?id=4209