Akárcsak az eddigi részeket, a most következőt is jó szívvel ajánljuk - nem csak rottweilerkedvelőknek!

Immár negyedik alkalommal zaklatjuk a leendő kiskutyánk tenyésztőjét, és meg kell, hogy mondjam, tűrhetően bírja. Bár bizonyára jó hatással van rá az a tény, hogy ma hazavisszük választottunkat: már csak egy-két óra, és egy kis időre megszabadul tőlünk. Választásunkat megkönnyíti, hogy igényeink alapján a tenyésztő már kijelölte azt a két kutyát, amelyek szerinte megfelelők lennének nekünk. Innen kezdve már csak a személyes szimpátia alapján kell meghoznunk a döntést, bár így sem egyszerű. Mint azt már korábban megbeszéltük, remélhetőleg 10-12 évre visszük haza a kutyánkat, így bármennyire is megbízunk a tenyésztőben, megpróbálunk minél több gyakorlati információt gyűjteni a kicsikről.

Meglátni és megszeretni

Kezdjük mindjárt azzal, hogy mivel már bemehetünk közéjük, és az egész alom viselkedését, megfigyelhetjük, figyeljük meg, hogyan reagálnak a hirtelen mozdulatokra, zajokra, idegen tárgyakra stb. Ez az első lépés. Folytatásként kettesével, majd egyenként vizsgáljuk ugyanezt. Ezután már csak annyit kell tennünk, hogy azt a két kölyköt, amelyeket a tenyésztő ajánlott, egyenként, számára idegen helyen (garázsban, szobában, pincében, kertben, utcán) még egy kicsit szemrevételezzük, és ha ez is megvolt, döntünk: egyik, másik, vagy egyik sem. Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy tudni kell nemet is mondani. Akármilyen kedves ember a tenyésztő, bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ő mindent megtett az ebek érdekében, ha nem érezzük úgy, hogy az egyik kölyök a mi igényeink szerint való, udvariasan mondjunk nemet. Így legföljebb a foglalót veszítjük el, ellenkező esetben a jókedvünket, hosszú időre. Sajnos kutyás barátaink, leginkább külföldön, nem tudnak vagy nem akarnak nemet mondani, és ezért már elég sokan elvesztették a jókedvüket, hosszú-hosszú évekre...

No de térjünk vissza a mi alaphelyzetünkhöz: szerencsénk van, mert a kutyák kimondottan jó képet mutatnak, alig tudunk választani. A magabiztos, nyitott, érdeklődő, korukhoz képest jól fejlett, egészséges kölykök közül a temperamentumosabb mellett döntünk. A tetoválási szám alapján beazonosíthatjuk a kis vasgyúrót. Kicsi időre visszatesszük a testvérei közé: egyrészt azért, hogy kicsit kipihenje a stresszt, amit a tesztelésekkel okoztunk, másrészt még el kell intéznünk némi "papírmunkát". Származási lap (törzskönyv), a tulajdonjog átadásához egy nyomtatvány kitöltése, oltási könyv - no meg természetesen a tenyésztő összekészíti a kölyök úticsomagját, a későbbi etetési útmutatóval együtt. Végezetül elmondja, hogy hogyan utaztassuk a kölyköt, mire figyeljünk, milyen viselkedéssel mit jelez stb. Bár ezeket a mondatokat alig halljuk az izgalomtól.

Az első nap otthon

Végre, ölünkben a kis Gombóc Artúrral, elindulunk hazafelé. A tenyésztő intelmei szerint figyeljük a reakciókat. A motorindításkor egy kis megszeppenés, tartott egészen egy percig, aztán egész úton játék, harapdálás, nyalakodás, stb. (ezek az álmoskönyv szerint is jó jelek). Mire hazaértünk, mi már eléggé jól elfáradtunk, a pici egyre feldobottabb. Ami egyébként azért természetes, mert az utazás miatt kimaradt egy étkezése, és egyébként is a játékidejében hoztuk el. Első utunk, minekutána sok időt töltöttünk az autóban, a kertbe vezet, ahol a kölyök elvégezheti kis- és nagydolgait. Mivel az ilyen kicsi állat anyagcseréje igen gyors, úgy gondolom, hogy az utazás után az első hely, amivel azonnal megismerkedik, a későbbiekben illemhelynek szánt kertrész legyen. Számításaink bejöttek, és néhány perces szaglálódás, türelmetlen keresgélés után megesett az első kis- és nagydolog is, ezzel elkezdődött a birtokbavétel. Mindezen történések után körbevezetjük a kölyköt azokon a helyeken, ahová a továbbiakban is bejárhat, és mindjárt az elején nem engedjük oda, ahol a későbbiekben sem szívesen látnánk őt. Legfőképpen azzal a hellyel igyekszünk megbarátkoztatni, ahol majdan a benti élettere lesz. Oda teszünk neki friss vizet, oda adjuk az ennivalót, és ott helyezzük el a pihenőhelyét is, valamint a játékokat is ott kaphatja meg.

Az első délután minden jól alakul: a kicsi elfoglalta a helyét, a család az újdonság varázsától elbűvölten rajong az ebért. Evés, ivás, alvás, kertlátogatás, minden flottul megy. Este tíz óra, az utolsó kertlátogatás, majd alvás. Csend borul a házra. Mindenki jól elfáradt, senkinek nem kell altatódal, némi marasztalás után még a kis jövevény is összebújik a helyére rakott plüssjátékkal, és elalszik.

Néhány nyugtalan éjszaka

Ez az idilli állapot eltart egészen éjjel 1-2 óráig is akár, amikor is szöszmötölésre, sírásra, hangos farkas vonításra ébred a ház. A kölyök nyelvén annyit jelent: Hé, ti gazfickók, hol bujkáltok? Mi a régi családommal ilyenkor szoktunk egy kicsit játszani a kertben! Bizony, fel kell áldoznunk az éjszaka egy részét, kivinni pisilni, kakilni, kicsit játszani a kiskutyát. Az ilyen esetekre két alternatíva létezik. Vagy bent hagyjuk a kutyust, és a családból valaki kevesebbet alszik, vagy kizárjuk a háztól távol eső kennelbe, és akkor néhány éjjelen át az egész utca a szüleink erkölcseit firtatja... Természetesen mi az első megoldást választjuk: nem kell, hogy a szomszédok már akkor utálják a rottweilerünket, amikor még nem is látták, csak hallják!

Ennél a résznél alighanem sokakban - joggal - felvetődhet a kérdés: mi van akkor, ha a körülmények korántsem ilyen optimálisak? Ha például nincs kert, vagy kert van, viszont a lakásba nem tudjuk vagy nem akarjuk valami oknál fogva beengedni a kutyát. Mindjárt az elején leszögezhetjük, hogy ez utóbbi megoldás sokkal kevesebb gonddal jár, mint az előző, viszont nem hoz létre automatikusan olyan szoros kapcsolatot a kutyaés az ember között, mint amilyen a lakásban tartott kutyánál kialakul. Mivel a kerti elhelyezés körülményeiről korábban már egyszer ejtettünk szót, a jelen szituáció tekintetében csupán egy lényeges momentumra hívnám fel a figyelmet: ha a kölyök nem mehet a lakásba, legalább az első néhány síros éjszakára valamilyen zárt helyiséget biztosítsunk számára! Ez minimum két szempontból fontos lehet: egyrészről a szomszédok nyugalma érdekében, másrészt a saját magunk megkímélése végett attól az aggodalomtól, hogy még reggel is a mi kiskutyánk lesz-e a mi kiskutyánk...

Ez a te szobád!

"Lakásba kutyát soha" - mondja tíz ismerősünk közül legalább hat. Ezek közül három eleve utálja az állatokat. A másik három viszont maga is szeretne egy tündéri kis ebet hazavinni, csak nem hajlandó ezért feladni a jól megszokott, életvitelét és vállalni a kényelmetlenséget. Ők szokták azokat az érveket felhozni a kutyatartás ellen, hogy az állat szenved a lakásban, meg hogy a kutya a szabadba született stb. Ezek a lustaság és a kényelemszeretet önigazoló frázisai. Nem kellene elfelejteni, hogy az ember is a szabadba született, csak időközben beköltözött a városba. A kutya, mint az ember leghűségesebb társa, oda is követte, ő nem keres kifogásokat, szép lassan velünk együtt urbanizálódott. Tehát leszögezhetjük: az eb remekül érzi magát a lakásban, mert velünk lehet, ellenben nekünk valamivel kényelmetlenebb és mozgalmasabb lesz az év 365 napja, de higgyék el, megéri! Melyek a legfontosabb szempontok akkor, amikor úgy döntünk, hogy egy 7-8 hetes kiskutyát 10-12 évre a lakásunkba fogadunk? Először is elég nagy-e a lakásunk ahhoz, hogy a kutyánk legalább egy önálló sarkot birtokolhasson? Meg tudjuk-e oldani a napi háromszori (kezdetben öt-hatszori) sétáltatást, van-e a környéken olyan hely, ahol a szükségleteit zavartalanul elvégezheti stb. Van-e a közelben park, erdő, szabad tér, ahol kedvére futkározhat?

Kezdjük a lakással! Lakáson belül célszerű állandó helyet kijelölni a kutyának; erre a célra kapható összecsukható ketrec vagy boksz. Ebben alhat, ide zárjuk el, ha útban van vagy otthon kell hagynunk egy rövid időre. Ide dughatja el kedvenc csontjait, játékait, egyszóval ez lesz az ő vacka. Ennek a megoldásnak több hasznát is látjuk a későbbiek folyamán, melyek mindjárt az első a szobatisztasághoz kapcsolódnak.

Csurran-cseppen...

Tudvalevő, hogy a kutya a vackába nem piszkít, ezért ha a boxot jól megszokta, alvás után azonnal levisszük a lakásból olyan helyre, ahol elvégezheti a dolgát. Ha a kijelölt helyen, az utcán végzi el a dolgát, agyba-főbe dicsérjük, sőt egy kis jutalomfalat sem árt, a sok pozitív élménnyel meggyorsíthatjuk a szobatisztaságra nevelését is. Egy középméretű vagy nagytestű kölyökkutya, ha egészséges, fizikailag már három hónapos kora körül képes a székletét akár egész éjjel visszatartani. A vizelet visszatartással kissé nehezebb a dolga szegénynek; hiába tudja már esetleg, hogy nem örülünk a foltocskáinak, öt-hat hónapos koráig be-becsurrant. Azok a tanácsok, hogy szoktassuk újságpapírra, felmosórongyra, kijelölt helyre a lakásban, amíg szobatiszta nem lesz, tapasztalataim szerint csak késleltetik a szobatisztaság kialakulását: a lakás nem lesz "tilos hely", így amikor a kutya fizikailag már elég érett, akkor sem követ el mindent, hogy a lakásból kijutva, a szabadban végezze a dolgát. Figyeljük tehát a kutyánkat, és igyekezzünk megelőzni, hogy szükségleteit a lakásban végezze el. Ha mégis megtörténik a dolog, mutassunk némi haragot, és ugyanezen műveletért a megfelelő helyen örömet. Alvás után azonnal, 10 percen belül biztosan pisi van; ha evés utáni alvásból ébred, akkor kaki is! Ha a kölyök a lakásban már elvégezte a dolgát, és mi már csak az eredményt látjuk, maradjunk közömbösek. Az utólagos büntetést, szózuhatagot a legokosabb kiskutyasem érti, ezért nemcsak felesleges, hanem egyenesen káros, indokolatlanul összezavarjuk a kicsi ebet vele ("Mérges rám a gazdi, szid is, de miért is?") - egy jóval korábbi eseményt nem tud a szidással összekötni! Szóval: türelem, következetesség, megfelelő időrend (ehhez szabadidő), és a kutyánk megbízhatóan szobatisztává válik néhány hónap alatt!

Ismerkedés a világgal

Szerencsére a mi kis nebulónk nagyon hamar tanul: két nap és két éjszaka telt el, és már majdnem teljesen jól működik. Kis engedmények mellett a szabályokat megtanulta, és hellyel-közzel be is tartja. Harmadik éjjel már hat órát aludtunk egyfolytában, és összesen egy pisi ékesítette a konyha kövét reggelre, az is egészen az ajtó közelében. Elégedetten nyugtázzuk, hogy amit a tenyésztőtől tanultunk, azt eddig jól hasznosítottuk.

Egyébként a poronty teljesen otthon érzi már magát: úgy jön-megy a kertben és a lakásban, mint akinek hat hold földje van. Mindent megkóstol, mindenhová bebújik, mindent kipróbál. Be is soroltuk a "veszélyes kutyák" kategóriájába, mert hiszen minden megmozdulása önveszélyes. Csak hogy a teljesség igénye nélkül néhányat említsek: leugrott a teraszról, beszorult a kerítés két léce közé, megfogott egy darazsat, meg akarta enni a leandert vagy más mérgező növényt, beleesett a kerti tóba, és még sorolhatnám. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, a család egyre jobban imádja: mert okos, aranyos, ragaszkodó, mert bumfordi - mert a miénk.

Félreértés ne essék: a kis eb nem attól fantasztikus, hogy a miénk, hanem azért, mert olyan, amilyen. Egy hét alatt szoba-, illetve lakástiszta lett, csak be kellett tartanunk következetesen, amit a tenyésztőtője javasolt. Második héten megtanulta a nevét, és hogy hívásra odajöjjön, valamint az egyik legfontosabbat is, hogy mit jelent a "nem!". Megszokta a környék hangját, többek között a szomszéd kamionjának, a fűnyírónak, az autóriasztónak, a motoros postásnak a zaját. Továbbá megtanulta, hogy a nyakörvet nem kell mindenáron levakarni, és hogy a póráz rendeltetése sem kizárólag a szabadságjogok sárba tiprása. Egyszóval minden készen áll arra, hogy ha megkapja a második kombinált oltását, megkezdje fokozatos meghódítását a kerten kívüli világnak.

Ne tartsuk bura alatt!

Itt szeretném elmondani, még mielőtt bárki sikítófrászt kapna a felelőtlenségen, mármint, hogy a védtelen kiskutyust utcára, pláne kutyaóvodába akarnánk vinni: ma már elavult az a régi, eléggé el nem ítélhető nézet, mely szerint a fiatal ebet hat hónapos koráig sem utcára, sem kutyaközösségbe nem szabad vinni, mert megbetegszik. Hála a jó minőségű oltóanyagoknak, ezzel együtt a betegségek, járványok visszaszorulásának, ma ez a veszély igen csekély. Éppen ezért azok az állatorvosok, akik a megfelelő oltóanyaggal és a kívánatos szisztéma szerint oltanak, már nem adnak olyan tanácsot, hogy a kölyköt hathónapos korig a kerten vagy a lakáson belül kell tartani! Sajnos láttam olyan nagytestű kutyát, amelyiket a fenti módon neveltek. Senkinek nem kívánom azt a látványt, amikor végigvonszolták a rémült kis állatot az ismeretlen, póráz nevű borzalommal a szörnyű veszélyes és rémületes utcán! Bizonyára mindenki tudja, de azért "ismétlés a tudás anyja" alapon elmondom: a kutyánál van egy időszak, melyet a tudomány úgy jellemez, hogy az intenzív bevésődés időszaka. Jellemzően, amit a kölyök ez idő alatt megismer, illetve megtanul, arra élete végéig emlékezni fog. Értelemszerűen, ha ezen időszakban a kiskutyát mindentől elzárva, ingerszegény környezetben tartjuk, a kimaradt életciklust, ha meggebedünk, sem tudjuk maradéktalanul pótolni!