"Pórázzal a kézben mindig összetartozunk" - gondolom Én ezt egy nappal karácsony előtt, az ünnep meghitt fényeitől átitatva. Amikor papírra vetem ezt a mondatot, egyből eszembe jut, valóban így van ez?

S ha tényleg összetartozunk, összetartunk-e?

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét - tartja a közmondás, amiből annak kellene következnie, hogy a közös utakat járók nem támadják, hanem inkább segítik, védik egymást. Ám ha őszintén magunkba nézünk, nekünk, kutyásoknak ezen a téren még van mit behoznunk. Természetesen léteznek baráti körök, melyeket a kutyák kovácsoltak, s tartanak össze, vannak jól működő klubok, kutyaiskolák. Az is igaz azonban, hogy mindannyiunk kedvencei, a kutyák ugyanakkor tömérdek ellenségeskedés forrását is képezik.

Összeköt és elválaszt

Karácsonyi írásom, melyből a bevezetőben idéztem, a politikai ellentétekről szólt - pontosabban arról a felbecsülhetetlen szolgálatról, amit kutyáink tesznek azzal, hogy közös nevezőre hoznak egymással homlokegyenest ellenkező ideológiákat valló embereket, barátságokat őrizve meg, életutakat kapcsolva össze. Természetesen abból, hogy kutyabarátok vagyunk, egyáltalán nem következik, hogy az élet bármely más területén hasonló az ízlésünk s a véleményünk - de talán éppen ezért jó látni, hogy ha színre lépnek a kutyák, háttérbe szorítják a nézetkülönbségeket.

Mintha a lelkesen csóválódó farkak mindegyike lobogó, fehér zászló volna, hirdetvén a fegyverszünetet egy "életbevágóan fontos" ügy érdekében. Ám az igazsághoz sajnos az is hozzátartozik, hogy nem ritka ennek az ellenkezője sem. És a kutyások közötti éles vita vagy akár veszekedés tárgya legtöbbször nem a politika, a zene vagy bármi más, jelen szempontunkból nézve "mellékes" dolog, hanem éppen a kutya.

Mi van a középpontban?

Bárki, aki hosszabb vagy rövidebb ideje figyelemmel kíséri a hazai kutyás életet, emlékezhet durva hangvételű szó- vagy levélváltásokra vagy akár pereskedésekre az ebtenyésztő szervezeteken belül, vagy azok között - talán csak a legöregebbek tudnának felidézni igazán békés időket, amikor valóban jó értelemben vett szakmai vitákat folytattak egymással a különböző véleményen lévő szakemberek.

Mert hát az, hogy kurtítandó legyen-e a magyar vizsla farka vagy sem, hogy csupán megtűrt eltérés legyen vagy önálló színváltozatot képviseljen az elefántcsontszínű kuvasz, vagy hogy külön kategóriában versenyezzenek-e a pályán és a kiállításon az eredeti hazájukból importált, "sivatagi" afgán agarak (e kérdések mindegyike valóban felmerült évtizedekkel ezelőtt), megfelelő keretek közt, érvekkel alátámasztva, ellenségeskedéstől mentesen levezetve igenis előrevivő, hasznos ütköztetése lehet a nézeteknek, még ha a végül alulmaradó oldal nem könnyen nyugszik is bele a döntésbe. Ám amikor a személyek vagy szervezetek viaskodása során a harci vértezet alól kilóg a pénzszagú lóláb, akkor már nem a kutyákról van szó, hanem valami egészen másról...

"Én az enyémet nem hagyom!"

A csaták pedig folynak, ahogy nagyban, úgy kicsiben is, akár odakint az utcán, téren, parkban.>>> Mirtse Áron   teljes írása a http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3865  oldalon olvasható.