Milyen ösztönökre alapozzuk a munkát?

Az őrző-védő munka tanításához nélkülözhetetlen, hogy a kutya erős zsákmányszerző, falka- és territoriális ösztönökkel rendelkezzen, valamint fejlettek legyenek a harci viselkedés egyéb elemei is, mint pl. a zsákmány keresése, üldözése, elkapása, legyőzése, birtoklása és őrizete. Ezekre az ősi, örökölt ösztönös viselkedési elemekre együttesen kell építeni a kutya kiképzését.

Nagy félreértés és gyakran előforduló hiba az, ha úgy gondoljuk, hogy csak a zsákmányszerző ösztön irányítja az őrző-védő munkát, és éppen ezért a kutya az embert zsákmánynak tekinti. Pedig ez nem így van, mert a zsákmányszerző ösztön alapvetően a táplálkozás funkciókörébe tartozik, ezért erre a hamis feltételezésre nem alapozhatjuk a képzést. Az ember nem, és nem is lehet zsákmány a kutya számára, csupán legyőzendő ellenfél! Hogy ez miért állítom? Erre maga a természet adja meg a választ.

 
Az evolúció alapvetően két nagy csoportot teremtett meg, a vadászó és a prédaállatokat. A vadászó állatok hús-, a prédaállatok növényevők, tehát a húsevők a növényevőkkel táplálkoznak. E két csoportnak tökéletesen a saját életben maradásához alkalmazkodtak az érzékszerveik, így például a szemük is. A szem elhelyezkedéséből megállapítható, hogy mely élőlény milyen típusú csoportba tartozik. A prédaállatok szeme – gondoljunk az őzre, zebrára, antilopra – a koponya oldalán olyan méretű és elhelyezkedésű, hogy a periférikus, úgynevezett védekező látást tegye lehetővé számára, mert csak így veheti észre időben a rá vadászó állatot. A vadászó állat szeme – gondoljunk a kutyára, farkasra, oroszlánra – a koponya elején helyezkedik el, éppen azért, hogy úgynevezett támadó látást tegyen lehetővé számára, mert így tud fókuszálni az elejtendő prédára. Az ember szemének elhelyezkedése mutatja, hogy alapvetően nem préda-, hanem vadászó típus. Ezért zsákmány nem, csak ellenfél lehetünk.

A kutya számára az őrző-védő munkában ösztönös cél az, hogy az embert mint az ellenfelet legyőzze, vagy tőle zsákmányt (védőkar) szerezzen, mert az ösztönei csak így elégülhetnek ki.

Fontos megemlíteni, hogy minden őrző-védő munkának az alapja a zsákmányösztön felkeltése, de az őrzés-védelem a felnőttkorra kifejlődő, territoriális ösztön által irányított viselkedésforma! Egyébként a kutyák valamennyi viselkedésében felfedezhetőek a territoriális ösztön által kiváltott elemek. Azt is fontos tudni, hogy az őrző-védő munka során a kutya és az ember közötti küzdelem-harc, a kutyára rákényszerített, az ember által mesterségesen kialakított magatartásforma, amely a kutya egyetlen természetes magatartásformájára sem hasonlít! Ezért az őrző-védő munka tanítása mindig összetett, bonyolult feladat, amit csak a megfelelő szaktudással, tapasztalattal rendelkező kiképző valósíthat meg. Egy rutinos, jó kiképző azonnal megállapítja a kutyáról a külső ingerekre való reagálásából, hogy alkalmas-e az őrzés-védelem feladatára. Nem minden kutya alkalmas az ilyen feladatok ellátására, a kutyakarakterek is változóak, ami viselkedésmódjukban nyilvánul meg. Könnyen félreismerhetőek a magatartásmódok, ezért következzen néhány általános jellemzés pár mondatban.

Bátornak mondjuk azt a kutyát: amely a számára veszélyes konfliktushelyzetben is, bízva erejében, félelem nélkül vagy félelmét leküzdve cselekszik.

Kemény az a kutya: amely bátran, ösztönszerűen, minden tanítás nélkül bizalmatlan az idegennel szemben, és ha oka van rá, akkor merészen és hevesen támad. Az ilyen karakterű kutya a képzés közben tapasztalt negatív, kellemetlen behatásokon hamar túlteszi magát, és nem marad benne a további munkát gátló élmény. Az ilyen típusú kutyáknál ügyeljünk arra, hogy a képzés időszakában ne vigyük túlzásba a harckészséget, a bátorságot fejlesztő gyakorlatokat, mert ez a vezethetőség, irányíthatóság kárára mehet.

Puha az a kutya: amelyik minden külső ingerre érzékenyen reagál, egy erősebb behatásra könnyen kedvét veszti. Munka közben a bizonytalansága miatt ideges, a képzési hibák gátlásokká alakulnak, amelyek maradandóak, a későbbiekben zavart okoznak.

Vezethető az a kutya: amelyik gazdáját, vezetőjét mint falkavezért elismeri, vele szemben mindig engedelmes, figyelmes, és hagyja magát vezetője által irányítani.

Védekező az a kutya: amely vezetője nélkül is felveszi a harcot a támadóval szemben, függetlenül attól, hogy pórázon vezetve vagy szabadon van.

Elkerülő az a kutya: amely pórázon védekezik, harap, de szabadon félelmében elmenekül. Gyakori, hogy az ilyen védekezést összetévesztik a valódi védekezéssel.

A támadó és védekezőösztön a testi fejlődéssel, a pozitív-negatív tapasztalatok szerzésével fejlődik ki. A kutya a tapasztalatai révén magától is rájön, hogy a támadóval szemben határozottan, bátran kell fellépni, mert csak így érheti el célját, csak így győzhet. A kutyának meg kell tanulnia, hogy kell harcolni, és hogyan kell védekezni, mert csak így tud magabiztossá válni.

A magabiztosság csak a kutya felnőtté válása után fejlődik ki, ami viszont a harckészség elengedhetetlen feltétele. Az említett tulajdonságokkal együtt kifejlődik a kutyában a bátorság, a keménység, a fogáskészség, és a harc öröme is. A manapság kitenyésztett kutyák már sok mindenben különböznek a vadon élt őseiktől, ennek ellenére azonban az említett jó alaptulajdonságokat megőrizték, de az is igaz, hogy egy kifejlett kutya természetét az örökölt és a környezeti tényezők együttesen határozzák meg. Szintén megállapított tény az is, hogy a kutya összes örökölt tulajdonsága a fejlődés kritikus és nevelési időszakában pozitív és negatív irányban egyaránt nagymértékben befolyásolható. Tremmel Nándor (2008.) 

forrás: 

Kutyahirek  oldalról, ami azóta megszünt.