A kutya a legjobb barátunk, az egyik, vagy az egyetlen gyerek a családban! A kutya egy drága kincs, amelynek értéke pénzben nem mérhető. A legcsíntalanabb eb is képes belopni magát a gazdi szívébe, a tetteivel, a tekintetével, a hűségével, a hálájával, a jelenlétével. No, de mi történik, ha két ember is megszerette a kutyust, ha „apa” és „anya” is felelősséget vállalt érte, mindketten gondoskodtak róla, ám a pár egyszer elhatározza, külön utakon folytatják! Kié lesz ez esetben a kutya?

Egy kutyát csak szeretni lehet! Sajnos, ennek ellenére, praxisom során nem egy, nem két embertől hallottam ezt a hihetetlen és egyben fájó mondatot, hogy”utálom ezt a kutyát!” Persze minden esetben tudtam, hogy nem gondolják komolyan, hiszen akkor nem hívnának ki engem, nem áldoznának ezek a gazdik energiát, időt és pénzt arra, hogy megneveljük a reménytelen esetnek tűnő ebet.

Pont azért, mert négylábú társaink annyira mások, mint mi emberek, mert annyival jobban tudnak örülni a kicsi dolgoknak is, mint mi, mert annyira önzetlenül szeretnek, mert olyan hálásak tudnak lenni, egy apró érintésért, mert mindig mi vagyunk számukra az elsők, annyira kötődnek hozzánk, hogy el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. De, mi történik akkor, ha annak ellenére, hogy nem akarjuk, mégis el kell engednünk szeretetünk legféltettebb alanyát, a kutyát?! Mi alapján dől el, hogy kié legyen?

Nos, egy biztos, nem a bíróság fogja kimondani az ítéletet, hanem mi magunk! Csak az amerikai filmekben valósul meg az, hogy az elvált pár kutya elhelyezési perre viszi az ügyet! Az egykori szerelmeseknek, felnőttek módjára kellene megbeszélnie és megértenie, hogy

kinél lenne jobb helye a kutyának.

Kinek van rá több ideje, kinek van arra pénze, hogy vitaminokat iktasson a kutya eledelébe, ki tud neki többet és jobbat adni?! Nos, ez a ritkább eset. Egy szakításnál ugyanis legtöbbször nem közös megegyezéssel válnak el egymástól a párok, hanem az egyik kimondja a végítéletet, a másik pedig elszenvedi, annak ellenére, hogy már a kapcsolatban is szenvedett. Az ego nagyúr az embereknél, így ha csorba esik rajta, megpróbálják valamivel kompenzálni, legyen az akár a kutya, akit „csak azért is” elveszünk a volt partnertől. Ilyenkor jönnek a problémák. Mindkét fél ugyanannyira ragaszkodik az ebhez, ki ezért, ki azért, és egyikőjük sem enged! Ideig- óráig, hetekig- hónapokig, akár évekig, attól függ, ki mennyire kitartó, működik ez az „itt is van egy kicsit a kutya és ott is”, de hosszú távon, mindkettőnek szörnyű! Vajon működik az okos ember, szamár szenved elv ilyenkor? Szerintem nem, hiszen lehetsz okos, de ha érzelem kerül a dologba, biztos nem az eszedre, hanem a szívedre hallgatsz! Mi akkor a megoldás?

>>>bővebben

http://kutyafuttaban.hu/2012/03/20/kie-legyen-a-kutya/  oldalon olvasható Putnik-Mayer Yvette írása

képek képgalériánkból  - illusztráció