Mivel egészséges kutyáink vannak, igen ritkán megyünk orvosi rendelőbe. A védőoltás beadásához kihívjuk az orvost, már több évtizede. Így nincs alkalma a kutyáknak a rendelőhöz szokni és az orvoshoz sem. Amikor a kutya beteg és fájdalma van, még a szokásosnál is nyűgösebb, elutasítóbb. Legszívesebben elbújna, elrejtőzne és megpróbálná kialudni a fájdalmát. Ezt diktálja az ösztöne. Ezzel szemben mi minden mást akarunk tőle és bizony hívjuk, vonszoljuk, cipeljük idegen helyekre ahol még fájdalmat is okoznak neki. Minden rendelőbe menés nekünk is stressz, hiszen aggódunk a kutyáért, vagy, ha szűrővizsgálatra visszük, azért, hogy minden rendben legyen.  Bosszúságot okoz a várakozás, a sok-sok kutyás, na meg egyéb állatot hozó gazdi, akik elég önző módon csak saját magukkal törődnek.  Kicsi a hely, tele van taszító meg érdekes szagokkal is. 

Továbbra sem szeretném megszokni a rendelőbe járást, de bizony az ilyen helyzetekre is fel kell készülni.  Ennek helye, nem kell, hogy a rendelő legyen, elég, ha hasonló szituációkat gyakorolunk.

Itt is fontos lenne, hogy lazán, felszabadultan kezeljük a kutyát, ami azért nem egyszerű.

Viszont ha, nehezített körülmények között is gyakoroltunk, az lehet támpont, hogy akkor hogyan reagált a kutya, mi kötötte le, mivel lehetett motiválni, mikor kellett a fegyelmezéshez, a pórázzal való korrigáláshoz nyúlni? Stb. stb. Nem tilos feltenni a szájkosarat sem, ha félünk, hogy megharap valakit!  Természetesen ehhez is hozzá kell szoktatni előtte, pluszban még azzal is stresszezni hiba. Ha soha nem használtuk, jó eséllyel tiltakozni fog, igyekszik levenni.

Idáig értem az írásban és ki is derült, hogy kölyökkutyát nem szoktunk rendelőbe vinni ! így csak azt tudom leírni, ahogyan  ritka alkalmakkor tenni szoktam.(régen természetes volt, hogy házhoz jön az állatorvos, sok éve meg tényleg ritka a betegség nálunk, apró dolgokat megoldjuk magunk, komolyabb baj esetén meg specialistához megyünk) 

Az emlékeimbe kutatva azért, próbálok használható tanácsot adni .

Bárhol, bármikor én csak a kutyára figyelek,  és azt teszem, ami neki jó! Nem akarom sem az orvost, sem az asszisztens úgy kiszolgálni, hogy folyamatosan a kutyám ellenére teszek. Nem cél, hogy idegen emberek  jól érezzék magukat és gyorsan könnyen letudják  a vizsgálatot!  

Viszont kötelező olyan módon megmutatni a kutyát, hogy ők jól tudjanak dolgozni, helyes diagnózist állíthassanak fel. ! Ha nem muszáj, nem veszem igénybe az asszisztens segítségét! Én emelem, én fektetem, forgatom, fogom le! Amikor egyedül kevés vagyok,  Győző jön, és ketten asszisztálunk az orvosnak ! Régen Győző tette ugyan ezt, egyedül.  Volt, hogy agresszívan reagált a kutya, de eszünkbe nem jutott, hogy ne tudnánk fegyelmezni, szorosan tartani. 

Miért nem bízzuk az asszisztensre? Mert, tudjuk, hogy a kutyáink „rottweilerek”. Távolságtartóan barátságosak, ám betegen mogorva fickók. Nagyon erős kutyák és nagyon erőteljesen fejezik ki nem tetszésüket, amitől aztán mindenki meg is ijed!Mondanak is sok „okosságot” –amin mi jókat mulatunk, és ha kell, kiigazítjuk a téves elképzelést !

Ma már más a helyzet, mint régen, megváltoztak a körülmények és más az elvárás a kutyától is. 

Így én pici kortól hagyom, hogy ismerkedjen idegen emberekkel és bizony belekalkulálom azt is, hogy valaki rosszul nyúl hozzá és az nem fog a kutyának tetszeni. Megtanultam, gyorsan reagálni és kihívom a kutyát abból a szituból, ahol nem érzi jól magát. Rendelőbe is felkészülten megyek. Klikk, falat, labda stb. Mielőtt bemegyünk, hagyom, hogy szimatoljon, felmérje a terepet. Laza póráz, kicsi séta, majd pici „játék” szemembe néz, ül, lábhoz, amit a környezet ad. Természetesen motiváció, dicséret, jutalom, lazaság, mit bárhol máshol, vagy mintha otthon gyakorolnánk.  Helyben maradás is egy lehetséges feladat, de ha túl sok az elvonó inger, az nehéz így csak olyan kutyától kérem, aki ezt már tudja , mert megtanulta, milyen az a helyben maradás! Mindig laza a póráz, nem feszegetem, nem rángatom, nem akarom, hogy azonnal megcsináljon valamit, kivárom, míg képes reagálni. Nem tanácstalanul várakozok, de gyorsan váltok, ha kell! HA a falatra nem reagál, jön a labda, vagy pisszegés, vagy helyben alaki, vagy bármi. ami rám tereli a figyelmét. Amikor ellenáll, használom a korrigálást, a pórázt, a fegyelmezést is. Aztán, amikor kell, az utasítás is bejön, a vizsgáló asztalon! Csakhogy ezek a kutyák addigra már ismerik a vezényszavakat, az utasító hangsúlyom is kötelező érvényű számukra.

Fekszik, maradsz, áll, ül, nem-ezeket a rendelőben is használom ! így pontosan tudja a kutya mit is kell tennie!

Természetesen a kölykök is ismerik az utasító hangom!  Nekik is van kötelező érvényű feladat, amit ha ki akarnak kerülni makacsságból, vagy el akarnak menekülni „félelemből”, abból motivációval veszem ki, ha lehet, de ha nem akkor kezelem a pórázt! Rántom. kormányozom –cakk-cakk! De, ahogy kizökkentettem, megmozdítottam, máris  dicséret, biztatás, jutalom! Talán nem egyértelmű, de mindig haladunk, kilépünk a kellemetlen helyzetből. Lehet ez pár lépés, de lehet ez egy jobbra át, balra át vagy hátraarc is. „Elveszem”  a kellemetlen  ingert az orra és a szeme elől!  Adok egy másik tevékenységet neki, amire dicsérhetem!  Megmondom, mit tegyen és a jól végrehajtott gyakorlatot dicsérem!  Láb, gyere, ül, maradsz, figyelj, nem, tovább, amit a helyzet diktál.

Szóval, a cikis, nehéz helyzetek megoldásához, pont jók azok a helyek ahol kiszámíthatatlan viselkedésű emberek vannak:) Nem elkerülni kell, hogy meg ne ijedjen, de  megtanítani, hogy miként viselkedjen, mit várok tőle.  Ezért megyünk forgalmas helyre, sok ember közé, zajos, szokatlan környezetbe, idegen helyre. Ezért szocializáljuk a kutyát! Persze mindig, úgy hogy figyelembe vesszük az életkorát, az ebből adódó viselkedésjegyeket, na meg a kutya jellemét, temperamentumát, tanulási képességét.