Az időben vissza kell menni egy kicsit, hogy megértsük azokat az éveket. 1970-es évek. Amikor a fajtatiszta kutya tartása, nem volt magától értetődő, sőt természetes sem. Az sem, hogy a városban, lakásban kutyát tartsunk.

Nagyban folyt a vita arról, hogy a lakásba való-e kutya és miért is jobb a fajtatiszta, mint a keverék. Újságok cikkei szóltak erről, na meg a két tábor, kutyás és nem kutyás vitája, hol is érzi jól magát a kutya. A nem kutyás tábor azt mondta, hogy a kutya a kertbe való, ott érzi jól magát. A kutyás tábor azt mondta, dehogy is! A kutya való a lakásba, csak sokat kell sétálni, vinni és foglalkozni vele!Nem törtem a fejem rajta. Gyerek voltam, eszembe se jutott a kutya, mígnem Apám kedvéért vettek egy boxert. Később azt mondták, hogy nekünk gyerekeknek, de ez nem volt igaz. Lakótelepen laktunk, a negyedik emeleten.Úgy alakult, hogy hamar kutyás lettem, mert apám elköltözött, és a kutya maradt. Nagylányként enyém lett a kutya sétáltatás feladata, öcsém nyolc évvel volt fiatalabb nálam, ő majd később tanult bele.

Hamar rájöttem, hogy a kutyával való foglalatosság jó, nagy szabadságot ad. Lehet menni kutyát sétáltatni, kutyásokkal beszélgetni, kutyaiskolába járni.Egy ilyen kutyasétáltatós nap alkalmával ismerkedtem meg az első két rottweilerekkel.Bengo kutyám tíz hónapos volt és elszaladt két kutyához, akinek a gazdája roppant módon dühös lett, mert „veszélyeztettem” a két fiatal kutyáját. Mit vagy úgy oda, hiszen szukák és az enyém is csak tíz hónapos, és kan, nem bántja őket! -mondtam én dühösen. Szót-szót követett, aztán mindenki ment a dolgára.Többször találkoztunk még, hiszen a „kiserdő” kutyasétáltatós hely volt, a József Attila lakótelep mellett.A fiú, akivel találkoztam Süli Attila volt. Az ő barátja Győző, aki Beni kutyát tanította, sétáltatta, hordta kutyaiskolába.

A kutyaiskola is ott volt a közelünkben, minden szombaton és vasárnap tartottak foglalkozásokat. Apám oda járt a kutyával. Később én is. Jó hely volt.

Olyan csoportba kerültem, ahol az oktató ésszel és türelemmel oktatott. Nem volt üvöltözés, katonás rend és fegyelem,csak a kutyák szeretete.

Persze láttam, tapasztaltam „szörnyű” dolgokat is.Durván, szögessel rángatott, rugdosással fegyelmezett kutyákat és durva, féktelen kutyásokat.Nem tetszett, soha nem értettem vele egyet, de elfogadtam, hogy erre is szükség van, mert a kemény kutyákat néha helyre kell tenni.

Úgy alakult, hogy a kutyasétáltatásból, közös kutyázásból, házasság lett.Nem keretes házban és a kutyázáshoz „ideális” környezetben laktunk, hanem bérházban, harmadik emeleten, Budapest VIII. kerület .Zöld övezeti kertes ház csak keveseknek adatot meg. Kutyát tartani is nagy szó volt. Komoly pénzbe került megvenni és tartani is.A rottweilert még nem is ismerték, állandóan azt találgatták, milyen keverék.

Megszületett Viktor fiúnk 1976. Majd Tünde lányunk 1978. Önálló lakásunk is lett, nagy nehezen. Még csak egy szoba-konyha, de a miénk! (mármint bérlakás, hiszen saját tulajdonú miből is lehetett volna?)

A rottweilerek, nagy hatással voltak mindenkire. A kutya iskolán nyújtott teljesítményük, magasan lepipált, minden fajtát.(őrző-védő) A napi feladatokban is helyt álltak. Németjuhász, boxer, óriás- schnauzer, dobermann, nyomukba se jöhetett.

Az első kutyák és utódaik „legendás” képességei hatására, többen érdeklődtek a fajta iránt és elkezdődött az importálásuk és tenyésztésük. Akkoriban importálni akkor csak Csehszlovákiából lehetett, majd az NDK-ból.Ezek az „új” rottweilerek, meg sem közelítették, a mi Arnoldunkat, sem, formában sem viselkedésben.

Fogalmam se volt miért, csak azt tudtam, hogy a mienk a legkülönb!Nagyon szerettem, bár a sétáltatás, a képzés, a kutyával való foglalkozás Győző feladata volt.

Az én feladatom a család és a gyerekek voltak. A kutyát „csak” szeretnem és gondoznom kellett, na meg cipeltem a kutyakaját, a piacról időnként!

Persze, soha nem maradtam ki a kutyás történésekből, mert az ismerősök, kutyások, barátok, sokszor vendégeink voltak. A CACIB kiállításokra is mindig elmentünk.

Volt egy lehetőség, amikor Arnoldot megvették volna. Tán egy osztrák, kínált érte 30.000 Ft-ot Az akkor akkora pénz volt, hogy lakást vehettünk volna belőle. Bolond ez az ember? Szó se lehet róla! Arnold a családunk része volt.

Egyszer csak Győző azzal az ötlettel állt elő, hogy márpedig ő tenyészteni fog.De hol? Na és mivel? A kan adott, ha később is ilyent szeretnénk, nincs mese csinálni kell.

Veszünk egy szukát.......

Így fogalmaztam meg a történetet néhány éve, most készítettem egy pici videót is , ezért került ide a blogba is az írás részlete.

40-éves jubileum , hogy a rottweilerek Magyarországra érkeztek!!!!!!! Az első húsz év diadalmenet volt.

A népszerűségnek viszont komoly ára van. A divat nem tesz jót egy fajtának sem. A német juhász kutya, a dobermann, a boxer fajták kitaposott útján halad ma már a rottweiler is. Ő sem kerülte el, a szakszerütlen fajtagondozás hatására bekövetkezett minőségromlást. Lesz belőle kiút remélem, bár az alagút végét még nem látom.