Ha egy ismerősünk hal meg, akkor a családtagok, barátok, munkatársak megértők, együttérzők. De ha szeretett kisállatunk pusztul el, akkor teljesen más a helyzet. A gyászszertartás egyfajta búcsúzás az elhunyttól, az embereket még közelebb hozza egymáshoz. Ha egy kisállat pusztul el, akkor ez másként van. Olyan bántó megjegyzések röpködnek a gazdi felé, mint: „Ne légy már olyan lehangolt!", „Hiszen csak egy macska volt!" vagy „Majd lesz másik!" – és ezekkel csak fokozódik bánat és a magány.

Tudjuk, hogy a gyász egy rendkívül összetett lelki folyamat. A tagadás, alkudozás, düh és a beletörődés követik egymást. A sorrend változhat, és bonyolult érzések és érzelmek kísérhetik. Az időtartam nem egységes, egyénen- és kultúránként változhat. Vannak, akik újra és újra visszaesnek a depresszióba, mások viszont könnyebben beletörődnek. Ez nem azt jeleni, hogy nem szeretik eléggé kis kedvencüket, csak máshogyan élik meg a veszteséget. Legtöbb esetben a gyász néhány hónapig, de akár évekig is eltarthat.

Tagadás: Ha hallunk egy rossz hírt, hajlamosak vagyunk tagadni azt. Azt mondjuk: „Ez nem lehet igaz!" vagy „Ez nem történhet meg velem!" stb. Ez egy védekező mechanizmus, aminek az a célja, hogy védjük magunkat a lelki traumától.

Alkudozás: Amikor egy szeretett ember haldoklik, sokan alkut szeretnének kötni Istennel. "Ha meggyógyítod őt, akkor én...." Bár az álltok elvesztésekor ez nem túl gyakori, mégis előfordulnak ilyen esetek is. A gazdi azt gondolhatja magában: „Ha meggyógyul, többé soha nem szidom meg".

Düh: A düh a gyász egy másik szakasza. Dühös lehet a gazdi az állatorvosra vagy egy családtagra, de önmagát is vádolhatja. Ilyenkor ezt mondja: „Ha előbb elvittem volna állatorvoshoz, most élne".

Bánat és szomorúság: A szomorúság egy olyan fázis, amely gyakoribb, mint gondolnánk. Sokunk számára egy kisállat elvesztése jelentheti a legnagyobb bánatot. Gyászoljuk, hogy veszteség ért. Nem tudunk enni, aludni és koncentrálni. Nem akarunk embereket látni magunk körül, de valójában ekkor van a legnagyobb szükségünk rájuk. Ha beszélsz valakivel, aki meghallgat, máris elkezdődik a gyógyulási folyamat.

Beletörődés: A beletörődés, a helyzet elfogadása a gyász utolsó fázisa. Ezen a ponton a gazdi el tudja fogadni, hogy elveszítette kedvencét. Ilyenkor visszagondol a szép emlékekre, az együtt töltött időre. Ekkor már elgondolkodik azon, hogy esetleg egy új kisállatot vásárol, de nem azért, hogy helyettesítse a kis barátot, hanem azért, hogy mégis legyen valaki mellette. Időnként még visszatér a düh, a szomorúság és a bűntudat, de ilyenkor már sokkal rövidebb ideig.

Ezen fázisok mellett más érzelmi reakciókkal is találkozhatunk. Az embereken, ha hirtelen és váratlanul pusztult el kedvencük, érzelmi fásultság lehet úrrá. Az űr, amit a pusztulás okozott, bizonytalanságot, aggodalmat és szorongást szül. A gyermek, ha egy kisállat elpusztul, a családot is kezdi félteni.

Ha nem egyértelmű az állat pusztulása, vagy nem ismerik a halál okát, az tovább nehezíti a helyzetet. Az is lehet, hogy csak megszökött vagy ellopták, ilyenkor a tulajdonosnak fel kell keresnie egy állatmenhelyet. Az ilyen esteket nehéz lezárni. A gazdi nem tudja, hogy kedvence meghalt vagy elszökött, és azt sem, hogy valaha visszajön-e. Egy idő után abbahagyja a keresést, és kezdődik a gyász. A veszteség ebben az estben is bűntudatot szül.

 Miben nyilvánul meg a gyász?

Fizikai: Sírás, émelygés, étvágytalanság, álmatlanság, fáradtság, nyugtalanság, fizikai fájdalom és görcsök kísérik a bánatot.

Szellemi: A gyászoló emberek gyakran azzal szembesülnek, hogy zavartak, képtelenek koncentrálni, és úgy érzik, hogy borzasztóan lassan telik az idő.

Érzelmi: A gyász alatt több érzelmi reakció is kialakul,hat ilyenek az ingerlékenység, az önbizalom elvesztése, a harag és a zavartság.

Társadalmi: Sok gyászoló ember gyakran visszahúzódik, nem szívesen kér segítséget, és úgy érzi, hogy elutasítják. Persze olyanok is akadnak, akik nagymértékben igénylik mások társaságát.

Lelki: A házikedvenc kimúlása okán a gyászoló alkudozni kezd Istennel, vagy haragra gerjed iránta. Azon morfondírozik, hogy miért is pusztult el kedvence, és hogy ha van lelke, akkor mi történik azzal a halál után.

Ha egy gyermek rajzot készít az elveszített kisállatról, ezzel már kifejezte a bánatát, és hamarabb kigyógyul. ebből a rettenetes érzelmi viharból. Ugyanakkor ha nem fejezi ki bánatát, ha visszatartja, akkor sokkal hosszabb idő kell a gyógyuláshoz. Amellett, hogy beszél másokkal, a gazdinak javasoljuk, hogy végezzen valamilyen tevékenységet, amivel megemlékszik a kedvencével eltöltött időkről.

Próbálja meg a következőket:

• Ültessen virágokat vagy egy fát kedvence emlékére!
• Adakozzon egy állatmenhelynek!
• Rendezzen temetési vagy megemlékezési szertartást!
• Rajzolja le, formázza ki agyagból, vagy készítsen (vagy készíttessen) valamilyen emléket kedvencéről!
• A kisállat nevét gravíroztassa bele a kulcstartójába!
• Írjon egy verset, egy dalt vagy egy történetet róla!
• Komponáljon zenét az emlékére!
• Készítsen egy fotóalbumot!
• Írjon egy levelet a kedvencének!
• Rámáztassa be a fényképét!

Azoknak, akik elvesztették kedvencüket, szükségük van valakire, akivel megbeszélik azt. Vannak esetek, amikor a családtagok vagy barátok támogatják, de az is előfordulhat, hogy nem értik meg, milyen fontos volt számára a kisállat. Nagyon fontos, hogy találjon valakit, aki meghallgatja.

Vannak olyan körülmények is, amelyek fokozzák a bánatot. Ha a gazdi korábban szenvedéseken ment át, felelősnek érzi magát a halálesetért, ha pedig nem tapasztalta meg még a gyászt, akkor bonyolultabb lesz feldolgozni azt. Ha a kisállat olyan betegségben halt meg, amiben a gazdi vagy egy közeli hozzátartozó jelenleg is szenved, akkor még jobban megviseli az elmúlás tudata.

Ha a háziállat a gazdi életében fontos események részese volt, mint például figyelmeztette tűz esetén, vagy  „megmentette" őt, esetleg a házastársától kapta ajándékba, akkor is nehezebb az elválás. Ha a gazdinak ő volt az egyetlen társa, akkor még fájdalmasabban érinti.

Vannak esetek, amikor a kisállat halálával a kedvelt tevékenységek is megszűnnek. Pl. ha egy nyomozókutya elpusztul, akkor a gazdi nemcsak kedvencét, hanem munkatársát is elveszíti, akivel több órát is töltött naponta. Azok az emberek, akiket kutyájuk segített valamilyen tevékenységben, annak elvesztésekor képtelenné válnak feladatuk elvégzésére. Néhány kisgyerek és serdülő nem emlékszik arra az időszakra, amikor nem volt a házban állat. Számukra a veszteség nagyon nehéz lehet, ilyenkor szakember segítségére van szükség.

Mindig légy őszinte gyermekeddel, ha elpusztul házikedvence! Nem kell részletekbe menően elmesélni a történetet, de fontos, hogy a gyermek megértse, mi történik. Ha később tudja meg az igazságot, úgy érzi, hogy a szülő elárulta, nem az igazat mondta, és nem fog bízni benne. Ha a kisállatot eltemeted, a gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy ott lehessen. Ha kihagyod ebből, nehezebben tudja feldolgozni majd a gyászt, és úgy érzi, nem bízhat szüleiben akkor, amikor szüksége van rájuk.

Ha az állat haldoklik, és van rá lehetőség, tudasd a gyermekkel, mi várható. Jó, ha a gyermeknek emlékei vannak a szeretett állatról: fényképek róla és kedvencéről, gipszből kiformázott állatka stb. Számos tényezőtől (életkora, érettsége) függ, hogy a gyerek hogyan reagálja le kedvence elvesztését. A felnőttekhez hasonlóan a gyermekben lejátszódó gyász folyamatát nagyban befolyásolja az, hogy milyen kapcsolatban volt a kisállattal, és mi okból pusztult el. A szülők és barátok hozzáállása is enyhítheti a bánatot.

Csecsemők és pici gyerekek (2 éves korig): Ebben a korban nem értik a halál fogalmát, de érzik a feszültséget körülöttük. Megnyugtatja őket, ha átöleljük, és betartsuk a megszokott családi programokat.

Tipegők és óvodások: Általában a 7 év alatti gyerekek sem értik, hogy a halál állandó állapot. Meg kell értetni velük, hogy a kisállat nem fog felébredni vagy hazajönni. Ne titkold el a kisállat betegségét vagy halálát a gyermek elől! A gyermekek megérzik, hogy valami baj van, és ha nem mondod el neki, hogy beteg a kedvence, nem fog tudni tőle elbúcsúzni. Természetes, hogy tele vannak kérdésekkel és szomorúak. Még a kétéves gyerekek is bánatosak lehetnek. Jelentéktelen eseményként tálalni a kisállat elpusztulását, a gyermekben azt az érzést válthatja ki, hogy őt sem fogja senki sajnálni, ha majd meghal.

Iskolás gyerekek (7-12 évesek): Ebben a korban már tudják, hogy a halál visszafordíthatatlan. Sok kérdés merül fel bennük, hogy miért kellett meghalnia kedvencnek.

Serdülők (12 év feletti gyerekek): Lehet, hogy hosszú idő alatt dolgozzák fel a gyászt, de mivel ebben a korban zárkózottak, nem tudni, mennyire szenvednek. Ilyenkor ne adjunk nekik olyan feladatokat, mint mondjuk a kistestvér felügyelete.

Eutanázia: A kisállat elaltatása komoly lelki traumát okoz a gyereknek. Magyarázd el neki, hogy azért altatják el egy fájdalommentes injekcióval, hogy ne szenvedjen tovább!  Nyolc év alatti gyerekek ne legyenek ott kedvencük elaltatásakor. Ha mégis jelen szeretnének lenni, kérd meg az állatorvost, magyarázza el, mi fog történni! A beszélgetés alatt el lehet dönteni, hogy engedjük a gyereket a rendelőbe, vagy vigyük át egy másik terembe. Az „elaltat" vagy „elment" kifejezéseket ne használjuk kisgyermekeknél, mivel arra gondolhatnak, hogy ha elalszanak, ők sem fognak felébredni. Néhány gyerek attól rémült meg, amikor műtét előtt mondták, hogy el fogják altatni. Ha pedig „elmegy", úgy érzik, hogy nem szereti őt a kisállat, ezért ment el.

Ha anyagi megfontolásból döntünk az eutanázia mellett, a gyerek azt fogja hinni, hogy őt sem fogják ápolni, ha beteg lesz. Ilyenkor biztosítani kell a gyereket a szeretetetekről, és arról is fel kell világosítani, hogy az injekció, amivel a kisállatot elaltatják, nem ugyanaz, mint amit ő kap a gyermekorvostól.

Érzelmi reakciók: A kisgyerekek nem tudják szavakkal kifejezni az érzéseiket, így többnyire viselkedésükkel fogják levezetni a feszültséget. Dühösek vagy agresszívek lesznek. Rossz szokások alakulnak ki, mint az ágybavizelés vagy az ujjszopás. Szorongókká válnak, és arról panaszkodnak, hogy nem érzik jól magukat. A kisgyerekek hajlamosak saját magukat hibáztatni a kisállat haláláért, és önvád léphet fel. Ha nem is fejezik ezt ki, fontos megnyugtatni őket, hogy nem ők a felelősek az állat haláláért.

Sok idős ember egyetlen reménye a kisállat, sokan állítják közülük, hogy csak értük élnek. Sokukat elhagyják gyerekeik, és egyedül maradnak öregkorukra, távol a családtól. Kortársaik lassan elhaláloznak, és csak a kisállat marad nekik. Egész napi programjukat a kisállat köré szervezik. Néhány idős emberben a kedvencük elvesztése régi sebeket téphet fel. A kisállat társ is volt, biztonságot nyújtott, amikor az idegeneket megugatta.

Bűntudatuk van, ha megbetegszik az állat, és kisnyugdíjukból nem tudják fizetni a kezelést, vagy túl későn viszik állatorvoshoz, s állatuk elpusztul. A fiatalabbak új kisállatot vehetnek, de az időseknek gyakran nincs lehetőségük erre. A lakásproblémák, anyagi gondok, szállítási problémák, betegség és saját haláluk gondolata megakadályozza őket ebben. Ha túl hosszú ideig élt együtt egy kisállattal, akkor annak elvesztése még nagyobb fájdalommal jár.

Egyes emberek szinte azonnal szeretnék pótolni az elvesztett állatot. Néha ezért irreális elvárásaik vannak, különösen, ha az új kisállat fiatal és vadóc, míg a másik idősebb, érettebb és nyugodtabb volt. Másoknak hosszabb időre van szükségük, míg érzelmileg felkészülnek egy újabb állat befogadására. Vannak, akik képtelenek újabb háziállatot tartani. Döntsd el, te mit teszel ilyen helyzetben!

Általában a gyerekeknek szükségük van egy kis időre, mielőtt egy újabb házikedvencet kapnak. Túl gyorsan pótolni az elvesztettet, a gyermekben bűntudatot vált ki, úgy érzi, hogy hűtlen a régihez. Arra gondol, ha valami vele történne, hamarosan elfelednék, és ő is helyettesíthető lenne. Meg kell érteniük, hogy az igaz barátokat nem lehet azonnal lecserélni.

http://www.haziallat.hu/kutya/gondozas/kedvencunk-elvesztese/4715/