Az utóbbi években egyre gyakrabban szerepelnek a sajtóhíradásokban a kutyák emberek elleni támadásai. Emiatt a köztudatban az a téves kép alakulhat ki, hogy a kutyák megváltoztak, veszélyesebbek lettek, ezért valamit tenni kell ellenük, valamint a kutyatartás visszaszorítása érdekében.

Ez a jelenség meg nem értését tükrözi, ugyanis a probléma hátterében emberi hibák állnak. A felgyorsult társadalmi és gazdasági változások sok szempontból befolyásolták az emberek és a kutyák viszonyát, az ennek egyik következményeként kialakult neurotikus jelenségek nem orvosolhatóak a kutyák büntetésével. A probléma kezeléséhez először is meg kell határozni az agresszivitás fogalmát és annak elviselhető, normális szintjét. Ezek tisztázásához az etológia tudománya nyújt segítséget. Csányi Vilmos szerint akkor beszélhetünk agresszióról, ha azonos fajú egyedek erőszakkal igyekeznek egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani vagy ennek megszerzésében, illetve elfogyasztásában a másikat megakadályozni. Vagyis az agresszió jelentős biológiai funkciót tölt be, hiszen egyrészt növeli az egyed rátermettségét, mert számára erőforrások elnyerésének lehetőségét biztosítja, másrészt főként csoportosan élő fajok esetében hozzásegít az erőforrások optimális elosztásához a csoporton belül. Janza Frigyes szerint a támadó hajlam nem rendellenes jelenség, különösen olyankor, ha a kutya a területét őrzi, vadászik, udvarol, fájdalmai vannak vagy a kicsinyeit védi. Ilyenkor az emberek megtámadása nem neurotikus jelenség. Ugyanakkor a kutyák viselkedéstanával foglalkozó szakemberek rámutatnak, hogy minden ötödik kutya valamilyen viselkedészavarral terhelt és ezek közül a leggyakoribb a kóros agresszivitás.

Mivel a kutyák évezredek óta az emberek között élnek, ezért rájuk is vonatkoztatható az a társadalmi elvárás, hogy ne veszélyeztessék a környezetüket. Ez azt jelenti, hogy az etológia meghatározásaitól némileg eltérően általában az embereket és a haszonállatokat indokolatlanul nem veszélyeztető agresszivitást fogadjuk el "normálisnak". Az ezt meghaladó, vagyis az elfogadhatónál nagyobb veszélyt jelentő, nem provokált és ismétlődő agresszivitást tekintjük ezért e dolgozatban - és az állatorvosi praxisban egyaránt - kórosnak és kezelendőnek. A kóros agresszivitás minden kutyafajtán, mindkét ivarnál és bármely életkorban előfordulhat. A leginkább a fajtatiszta ebekre és a kifejlett kanokra jellemző. Harapós fajták többek között a német juhászkutya, a cocker és a springer spániel, valamint a csau-csau. A halálos kimenetelű támadások a közepes és a nagy testű, harci, őrző-védő és szánhúzó kutyák körében fordulnak elő, mint a pitbull terrier, a rottweiler, a német juhászkutya, a dobermann, a kaukázusi juhászkutya és a szibériai husky. A leggyakrabban kettő vagy több kutya támadása jár halálos következménnyel. A férfiak és a fiúk kétszer olyan gyakran szenvednek el kutyaharapást, mint a nők és a leányok. A harapások áldozatainak többsége, mintegy 60 %-a 10 éven aluli, a halálos kimenetelű támadások ennél is nagyobb arányban irányulnak gyermekek ellen. A legtöbb emberharapás előzetes provokálás nélkül történik és a megtámadott személy ismeri a kutyát, 55%-ban saját kutya a támadó.
bővebben>> http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=3969

kutya.hu  |  2010. október 14.